Ìrnátok példákat arra, amikor megtapasztaltátok a szüleitek irányából a feltétel nélküli szeretetet?

#11 remélem, én is ilyen anyja tudok majd lenni a gyerekeimnek :) Ezt öröm volt olvasni.

Sajnos nekem sincs túl sok ilyen élményem. Egyetlen egy olyan esetről tudok, amikor kellemesen meglepett apám. Olyan 11-12 éves korom körül volt egy zaklatóm, telefonon írogatott és nagyon megijesztett, mert olyan privát dolgokat is tudott rólam, amiket sose mondtam neki (pl lakcím meg ilyenek), de sokáig nem mertem róla szólni otthon, szégyelltem és egyébként is rossz kapcsolatom volt a szüleimmel. De végül csak összeszedtem magam, és megmutattam az üzeneteket apámnak, hogy segítsen új telefonszámot szerezni. Csak egy fél mondattal megemlítette, hogy amúgy ilyenkor nem kéne visszaírogatni a fószernek, de nem lettem leszidva meg semmi, azonnal kaptam egy új telefont, új számmal meg mindennel. Ez mái napig az egyetlen olyan emlékem apámról, amikor megbízhattam benne és számíthattam rá. Ami elég szomorú, de mégis.

Anyámmal kapcsolatban semmi ilyen nincs, ő csak kötelességből szült, aztán azóta is csak azért kérdezi meg, hogy mi van velünk, hogy legyen miről beszélnie a nyuggerklubbos barátnőinek. Szintén szomorú.

Fiatalabb koromban volt pár csúnya veszekedés anyukámmal.Igaza volt,de forró fejű hülye voltam.

Utána nem akartam beszélni vele, annyira sértve éreztem magam.

Felhívott, azt mondta, nagyon megbántottam,de félre teszi a sérelmeit, mert a gyereke vagyok és nem akarja,hogy ne beszéljünk, mert valamiben nem értünk egyet.

Ha én nem így gondolom, akkor elfogadja,csak akarta,hogy tudjam,ha bármi gondom van, rá számíthatok, bármikor hazamehetek.