Kamaszok, titeket szoktak piszkalni a szuleitek, hogy pszichologushoz jartok, ha igen, hogy kezelitek?

Egyszer mentem el az iskolapszichológushoz. Még csak 17 voltam akkoriban, szóval anyumnak kellett felhívnia a pszichológust.

Utóbbi pedig kiemelte, hogy anyum hangjából az áradt, hogy szerinte felesleges nekem az ilyen jellegű segítség...

Au.

Pánikrohamokat hisztinek nevez – szintén au.

De amúgy nem volt soha semmi komolyabb beszólása soha, csak ezekkel az apró dolgokkal elérte azt, hogy a lehető leginkább titkolom előle a mentális hogylétem.

Amikor kamasz voltam, nem volt még lehetőség pszichológushoz járni "csak úgy". Abból kiindulva, hogy mennyire megsértődtek, amikor javasoltam hogy vigyék el a nyolcéves húgomat pszichológushoz (bepisilt, szervi baj nem volt,az lett a "megoldás" hogy este hat után nem kapott szegény inni), szóval ebből kiindulva igen, piszkáltak volna, nagyon is.

Mára ők is megváltoztak a korszellemmel együtt :) A másik húgomat támogatják, hogy keressen egyet, ha úgy érzi, hogy jót tenne neki.

Velem egyáltalán nem foglalkoznak a szüleim 8 éves korom óta. Volt, hogy egy hétig haza se mentem, meg sem kérdezték mi a szitu.

Pszichológust meg én választottam azért, hogy erősödjön az szellemem és lelkem. Aki eset csesztet, azt lesajnálom: nekünk ma nem kell tovább beszélgetnünk. Otthagytom és nem beszélek vele egy napig. Majd abba hagyja.

A legtöbb barátom támogat, illetve félt a pszichológustól.

Cikizni kevesen és azokat nem nézem embernek.