Ilyenkor mit lehet tenni? Anya fél apától, aztán jópofizik vele, pedig apa nárcisztikus.
Természetesen az ilyen féreg szülőpárosnak mindig van 4-5 gyereke, lehetőleg lányok, hogy védekezni se tudjanak az állandó félelem,erőszak ellen.
Hogy lesz így a lányoknak normális személyiségstruktúrája? Ha anyuka nem anyuka szerepben van, hanem a gyerekeire érzelmi terhet rakó, állandóan érzelmileg bántalmazott, gyerekek előtt síró és bántalmazott nő, akit a gyerekei nem tudnak megvédeni, ezért a gyerekek emiatt is szenvednek +(ban az őket ért bántások miatt is).
Sajnos mint sok gyerek, én is átmentem sok rossz dolgon bátyámmal(ő pszihésen gyenge volt, saját apánk nem szerette őt és bántotta, anya mint házisárkány védte). Anya elvált az italozó édesapánktól mikor én 10 tesóm 13 éves volt. Ezután hullámhegyek és völgyek. Anya egymás után két italozó és agresszív emberbe botlott. Egyik a zárt ablakon hajította ki anyát a vita hevében, kicsi voltam még csak sokkolva néztem és sírtam :( annak vége lett szerencsére, de örökre bevésődik az ember agyába míg él. A másik:Én magam kis törékeny, félős lányka létemre kb 12 éves ha voltam nekiestem a pasinak aki anyát a falnak lökte, kikarmoltam az arcát erre ő a falhoz vágott engem is. És még neki állt feljebb hogy én mit tettem vele. Szánalmas volt. Vége lett azonnal. Végul megismert egy elvonón is részt vevő embert. Nos ez elég sokáig tartott(szinte évekig józan volt), lett egy féltesónk akit imádunk, de sajnos ő is ugyanazon ment át mint mi csak ő saját édesapjától tartott napi szinten ha rájött az ivás. Nem volt úgy testi bántalmazás, azaz egyszer mikor majdnem kitörte anya kézfejét, akkor sokkot kaptam és zokogtam próbáltam lefogni a kezét,akkor abbahagyta,akkor még otthon laktam. Utána elköltöztem, végul húgom egyszer ráhívta a rendőrséget mert megmondták neki ha részegen hazamegy hozzájuk nincs több esélye, rendőrök jól lealázták a család előtt, mondták neki keményen, ha kell legközelebb kiviszik és megverik, mert hogy képes a saját lányát így sokkolni, tönkretenni idegileg, húgom ekkor látta hogy az apja ott milyen beszari volt és a szemében már csak egy félős kis senki lett. Persze anya félt még kirakni így is, saját házunkból, de húgom kb 18 évesen intézte el,hogy vége legyen. Most anya végre boldogan, szabadon él. Fájt ,hogy mikor elköltöztem nem tudtam ott lenni és védeni őt, de húgom megszakította ezt az áldozati szerepet amit anyukánk betöltött.
Sose késő lépni!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!