Nárcisztikus anya hogyan viselkedik? Verbális bántalmazó vagy lenézi a gyerekét? tudnátok példákat írni?

A nárcisztikus diagnózis nem annyiból áll, hogy valakivel lenézö vagy verbálisan bántalmazó, ezt még szakemberek is hossazs vizsgálatok után tudják csak kimondani!

Attól, hogy valaki másokkal nem jól bánik, nem megfelelöen viselkedik, egyáltalán nem valószínü, hogy nárcisztikus, még ha mostanában divat is ezt mondani másokra, ahogy pár éve mindenki az ilyen hozzá nem értö emberek szerint paranoid volt.

Egyszerüen tudomásul kell venni, hogy nem mindenki pstzichikai eset, aki nem úgy áll másokhoz, ahogy azok szeretnék!

Szerintem a legjellemzőbb, hogy Ő körülötte forog minden, nem veszi fegyelembe, hogy a gyereke mit kér, az a lényeg, hogy Ő hogyan gondolja. Függetlenül attól, hogy grandiózus, vagy sebezhető nárci-e (az én anyám az utóbbi, mártír nárci), a külsőség a fontos, hogy mit látnak mások, és hogy Ő mindig jó színben tűnjön fel.

Példa: Amikor az első gyermekemet vártam, a szülés előtti napokban amikor felébredtem, nem éreztem, hogy mozog a baba. Szerencsére, mint kiderült, szimplán csak már szinte nem volt helye túlzottam mozogni. A lényeg, hogy kihívtam a védőnőt, aki meghallgatta a baba szívverését, minden oké volt. Az anyám mindenkinek azt mesélte, hogy Ő mennyire megijedt, és én ráhoztam a frászt, mert Ő nagyon megrémült. Róla volt szó, hogy neki ez mennyire rossz volt. Nem tudom, így érthető-e.

Az én anyámra jellemző még, hogy mindent letagad. Akármit hozok fel, mindent tagad, hogy ő olyat soha...ki, Ő??? Biztos, hogy nem. Úgy állít be, mintha az én agyszüleményem lenne, honnan szedem ezt a sok marhaságot. Aki ilyen szülő mellett nő fel, amúgy is önbizalomhiányos, mert nem volt agyondicsérve, inkább leszólva, és akkor még rájön ez, hogy megpróbál elbizonytalanítani még jobban, hogy a saját emlékezetemben is kételkedni kezdek. 40 éves vagyok, de még mindig csinálja, 7 éve roppantam össze, de most már kezdek erősödni, és nem tűröm tovább.

4-es. Ez a másik véglet, amit írsz: "merészel nem értük létezni". Itt arról van szó, hogy ez egy kapcsolat, amiben ketten vannak, az anya, és a gyerek. És az anya teljesen semmibe veszi a gyerek igényét, csak a saját érdeke/képe a világ felé számít.

Igen, divatos ma mindenkit lenárcizni, de azt azért hozzá kell tenni, hogy az ilyen emberek, akik feltehetően azok, nem fordulnak szakemberhez. Ellenben, akinek megnyomorítja az életét, jelen esetben a gyerek, megpróbálja összerakni a képet, hogy mégis mi a fene történt vele. Így előbb utóbb szembejön a nárcisztikus szó, rengeteg információ van a témában, és sokszor igen, lehet gyanakodni, könnyebb megérteni a helyzetet, és van valami kiindulópont.

Persze, az én anyámnak sincs papírja róla, de erős a gyanum, hogy az, és segít feldolgozni azt a sok szart, ami velem történt, mert megértem a miérteket. Valamennyire.

Először is, nagyon jó színészek, még a szakembereket is átrázzák, nem kismiska szinten.

Általában a környezete azt hiszi, hogy ő az önfeláldozó szülő, miközben csak abban támogatja a gyerekét, amiből a gyereke helyett is le fogja tudni aratni a babérokat, pl. ha szerzel egy diplomát a BME-n, akkor véletlenül sem említi meg a te érdemedet, hanem azt, hogy ő annyi mindent megtett a sikerért, de azért büszke a csemetére. Még akkor is fennállhat ez a helyzet, ha amúgy soha 1 ft-ot nem adott ki rád a kezéből, de neki köszönhetsz kb. mindent. Persze, ha senki nem látja, drámázik, hogy ő bezzeg feláldozza magát a gyerekéért, aki egy hálátlan dög, amiért nem ugrik azonnal, ahogy a "kedves" szülő elfingja magát. De ha olyan életcélod van, ami szerinte nem cél, akkor ott rúg beléd, ahol tud-persze, csak ha kettesben vagytok, nehogy legyenek szemtanuk-. Mondjuk a szülőnek csak az orvosi diploma a diploma, de te nem ezt akarod, hanem valami mást. Na, azt nem fogod zsebre tenni, amit ezért kapsz, mert "merészelsz önállóan gondolkodni" és nem engeded, hogy alakítgasson, mint egy gyurmát. Ha a gyereknek több önálló gondolata van egy bábunál, az egy ilyen szülő számára felér egy világkatasztrófával, úgy éli meg.

Ha a gyerek is ugyanolyan nárcisztikus lesz, mint a szülő, akkor még esélyes a jó viszony, ha a mentalitásuk, személyiségük és véleményük egyezik. Vagy ha empata lesz, értsd: örömmel csicskázik bármilyen random embernek.

Az én anyám is mutat ilyen tüneteket a mai napig. 12/13 évesen body-s, banánevős fotókat kellett róla csinálnunk, mert mindenképpen férfit akart szerezni magának a neten. Nagyon elnyomta az önbizalmamat azzal, amikor 14 évesen ilyeneket vágott a fejemhez, hogy “Én ennyi idősen jobban néztem ki, mint te. De még most is jobb nő vagyok nálad.” (Kb. ekkor lehetett 38 körül.) Minden rokonoktól kapott szülinapi/ballagási/stb. pénzt ellopott tőlünk, nem adta oda. Emelett folyamatosan cirkuszolt, róla kellett szólnia minden ünnepnek. A születés- és névnapján tömjénezteti magát, holott engem fel sem szokott köszönteni.

Szerintem egy nárcisztikus anya ilyen, mint ő. Személy szerint nem az a “hisztim” tárgya, hogy nem vagyok az élete középpontja, vagy nem szolgál ki, vagy nem tudom, hanem hogy az alapvető pszichés fejlődéshez való minimumot sem adott gyerekkoromban. Most már nem tartjuk a kapcsolatot, azóta érzem magamat egyáltalán embernek, mióta ez fennáll és nem bánom, hogy így alakult.

8-as:

Azért szerintem amit itt saját tapasztalatból leírtunk nem olyan sztori, mint a “micsoda szívtelen sárkány az anyám, hogy 17 éves létemre nem akar nekem este tízkor rántott húst sütni” és társai.