Nárcisztikus szülővel milyen a viszonyotok, ha van ilyen (akár ismerős sztorija is érdekel)?

Elolvasva a cikket, a jellemzők alapján a saját anyám is ilyen.

Férjhez ment apámhoz, akit állítólag soha nem szeretett igazán, csak a közös gyerek volt az érdek. Ugyan nem volt alkoholista, de bizonyos időközönként ivott. Ha részegen jött haza, akkor két eset volt: vagy vidám volt és csendes, vagy erőszakos. Egyszer szétvert mindent, akkor abbahagyta az ivást. Utána részeg nem volt. Viszont megvilágosodtam, hogy ő neki a természete ilyen.

Anyám nyugtatókon élt, nem dolgozott. Én jártam bevásárolni, én vigyáztam rá, ha rosszul volt. Állandóan a kettőnk kapcsolatát emelte ki, hogy milyen jó. Ahogyan nőttem rájöttem, hogy bármilyen problémám van nem számíthatok rá, mert mindig megpróbálja azt űberelni a "hát én mit mondjak...." kezdetű mondatokkal. Ha összevesztünk akkor mindig ő szenvedett látványosan, és sokszor fejet is kellett hajtanom előtte emiatt, mert nem bírtam nézni a mártírkodást. Felnőttként nem mertem elköltözni. Egyrészről nem is lett volna miből, másrészről mindig azt hajtogatta, hogy ha nem laknék itthon apám agyonverte volna már.

most ban egy élettárssa, aki viszont ténylegesen alkoholista. Ugyan nem verekszik, de állandóan jellemző a cirkusz. Persze ezzel egyetemben a nekem való panaszkodás róla. Ismerősöm nem tudja a dolgokat mélyebben, csak a felszínt, így nagyon örülök neki, hogy tavaly felajánlotta, hogy hozzá költözhetek. Így nyár előtt sikerül itthonról elszabadulnom.

Nos. Nekem apám nárcisztikus, de annyira, hogy a tipikus "minden tökéletes" látszattal még engem is magához csalt. 9 éves voltam amikor elváltak a szüleim. Utána két évet voltam anyámmal és nevelőapámmal, akivel egyébként semmi gond, imádom én is, húgom is, hiszen anyum előtte 19 évig élt mérgező kapcsolatban apámmal. Megérdemli hogy jó ember legyen mellette. De visszatérve. 3 és fél évig voltam apámmal, valamint a valószínű szintén nárcisztikus és feltehetőleg személyiségzavaros nevelőanyámmal. Idegileg teljesen tönkretettek, zárkózott lettem, egyre kevesebb barátom volt, és hiába mondtam el bárkinek hogy mi történik velem otthon, mentálisan és fizikailag is bántalmaznak, senki nem hitte el. Már csak azért sem, mert senki nem tudta elhinni hogy az én "tökéletes" apám lehet rossz is. Most nagyjából egy fél éve hogy eljöttem tőle, azóta minimálisra csökkentettem a kapcsolatunkat. Csak akkor beszélek vele ha nagyon muszáj, egyébként pedig soha. Februárban lett nagyon elege belőlem, akkor rendesen megvert. Nagyjából két hétig látszott utána a szemem alatt a nyoma, valamint az orrom is vérzett akkor, illetve eltörte a szemüvegem is. Nem mintha előtte nem bántott volna, viszont akkor általában csak a hajamat húzta, vagy úgy ütött a fejemen hogy a hajam eltakarja, vagy a másik "megoldása" volt, hogy haverinak álcázott ütéssel kaptam. Az a februári eset után úgy egy hétig szinte hozzám se mert szólni, gondolom félt hogy kinek mondom el. Egyébként ezt a mai napig összesen hét ember tudja, abból három családon belül, három barátnőm, illetve a volt barátom. Szóval összefoglalva... Bántalmazó környezetben éltem, úgy hogy szinte senki nem hitt nekem, én pedig hoztam közbe a tökéletesség látszatát mindenkinek.

Igazából nem tudom ezt most hogy akartam összefoglalni, bocsi hogy ha érthetetlen, csak... Így sikerült.

Illetve, ugye neveloanyam is bántott, de az már rövidebb sztori, és valószínű nem is érdekel senkit. Ha mégis, akkor leírom talán