Hogy lehet egy narcisztikus anyával együtt élni?

Ismerem a helyzetedet, sajnos. Idővel vagy ellök magától annyira, hogy sikerül reálisan látnod a helyzeted és menteni, ami még menthető (én), vagy érzelmi zsarolással magához próbál láncolni és lehúzni a mélybe (húgom).

Dönts belátásod szerint, bár nekem szerencsém volt anno, mert megadta a kezdőlökést azzal, hogy magamra hagyott, az azelőtt történtek pedig kialakítottak egy jó kis kezelésre szoruló poszttraumás stressz szindrómát. Hangsúlyozom, ez a szerencsésebb kimenetel. Ellenben még ez is jobb, mintha abban a pusztító vergődésben maradtam volna.

Kérdező, menj el egy pszichológushoz, mert ez a véglény nem ér meg ennyit, hogy így tönkretedd magad!

26/N,narcisz anyával

Az #1-es válaszoló vagyok.

Kedves Kérdező!

Nekem az segített, hogy - bár ez tudatalatti folyamat volt - folyamatosan sóvárogtam a felnőtt kontaktusra fiatal lányként. Nagyon sok esetben alakítottam ki ilyen pót szülő-gyermek viszonyt Tanáraimmal, néhány Főnökömmel diákmunkák alkalmával, Barátaim Szüleivel. Ők neveltek emberré konkrétan, így idővel könnyebb volt belátnom, hogy egyrészt szeretni csak azt lehet, aki hagyja, illetve hogy a szeretet nem elvesz, meg az idegeiden játszik, hanem feltétel nélkül ad.

Olyan nekem is volt, hogy nem mertem partneremet hazavinni, mivel féltem, hogy Édesanyám megkörnyékezné... Egyszerűen nem mutattam be Őket Neki. Persze, kellett magyarázkodnom rendesen, plusz rosszul is esett, hogy nem volt kinek hazavinni szívem aktuális választottját. Egy empatikus társ azonban nem akad fenn ilyenen, úgy gondolom.

A jelenlegi körülményeidről nem írtál, milyenek a kilátásaid az életre?

Édesanyám mindent megkapott Nagyszüleimtől; 18 évesen lakás, autó, költőpénz... mégsem tudta kamatoztatni. Az élete nem sikerült semmilyen tekintetben. Úgy voltam képes feldolgozni, amit rajtam vezetett le, hogy minden alkalmat megragadtam a tanulásra és a diákmunkára (addig sem kellett otthon lennem). Biztos pálya áll előttem. Még ha a megbecsülése nem is hatalmas, mindig lesz munkám a jövőben. Eljutottam odáig, hogy felismerjem; nem minden felnőtt nyomorog albérletben és szaladgál a hitelezői elől...

Kedves Kérdező!

Én anyám is narc, úgyhogy van róla sejtésem, hogy min mész keresztül. Az, hogy külön élsz tőle, már mindenképpen jó dolog, mert nem tud közvetlenül hatással lenni rád. Leírok pár dolgot, amik nekem segítettek.

- Pszichológus. Egy jó szakember fog tudni segíteni abban, hogy megbirkózz ezzel a helyzettel, és helyreállítsd az önbecsülésed.

- Barátokkal próbálj meg beszélni a témáról. Ha anyukád covert nárcisztikus, ami azt jelenti, hogy kívül a jó arcát mutatja, és csak otthon tör elő belőle az állat, akkor érdemesebb olyan emberekkel kezdeni, akik nem ismerik őt annyira, és nem állnának eléd azzal, hogy "de hát anyád annyira jó ember". Esetleg ha ismersz valakit, aki hasonló helyzetben van, vele meg tudod beszélni ezeket. Nekem is van egy barátnőm, szintén narc családból, rengeteget segített a jelenléte, meg a tudat, hogy nem vagyok egyedül.

- Nézd meg, hogy van-e a környékeden ACA. Az ACA alapvetően alkoholisták felnőtt gyerekeinek szól, illetve más diszfunkcionális család felnőtt gyerekeinek. Alapvetően a történetmegosztásról, mások meghallgatásáról szól. Én kb. 9 hónapig voltam ott, és nekem nagyon sokat adott.

- Az is segít, ha utánaolvasol a témának, akár pszichológiai szakkönyveket, akár mások tapasztalatát. Könyvek közül nagyon tudom ajánlani: Susan Forward: Mérgező szülők, L. Stipkovits Erika: Szeretettel sebezve, ill. A lélek meggyilkolásának 100 módja, most nem emlékszem, ki írta. A Nárcisz gyerekei című blogot is nagyon ajánlom, valamint Facebookon Bihari Viktória szokott nárcisztikus témában írni.

- Kapcsolatokról/önismeretről most, ami eszembe jut, ha tudsz angolul, akkor a Psych2Go csatornát ajánlom, ill. a Tanulom magam nevű csatornának is vannak jó anyagai.

És nagyon sokszor tényleg az a legjobb megoldás, hogy teljesen kizárni ezeket az embereket az életedből. Nagyon sajnálom, hogy ezen kellett keresztülmenned!

Vagy csak neked van valamilyen személyiségzavarod(illetve lehet neked IS).

Az én anyám sem normális, már én is anya vagyok, de a leírásodból nem a saját anyám, hanem én jutottam eszembe, hogy így láthat engem a gyerekem.

Sokat zsarolom, amire engedelmeskedik, de utána kiakad, hogy tehettem vele ilyet. Szerintem zsarolás, mások szerint nevelés(ha így viselkedsz nem viszlek játszótérre, ha nem hagyod abba, elveszem, ha nem eszed meg, nem indulunk el, ha nem pakolsz össze, elrakom a játékaid a szekrénybe és nem adom vissza, ha dobálod kidobom, ha megütsz nem játszom veled).

Megütni nem akarom, eszköztelen vagyok, de muszáj rávennem dolgokra, mert én vagyok az anyja, ő meg gyerek. Nem lehet az, amit akar, ha én nem látom jónak, akkor se, ha 13 éves vagy 16 éves lesz, nem lesz teljes szabadsága maga felett, egy minimális csak.

Én döntök helyette, mert még tapasztalatlan az összes döntés meghozatalához.. Ő is máshogy viselkedik, ha velem ketten van, és máshogy, ha mással van. Egyszer kihallgattam, mert nem hittem el. Velem nincs dührohama, mással, akivel azt hiszi megteheti, mert gyengébb, vele szemben van, igazi kis manipulatív gyerkőc, magát áldozatnak beállítva a végén. Ha én lennék a következetlenebb, velem is megcsinálná szerintem.

Sokat mondja, hogy utál, persze nem veszem fel, de egy pillanat múlva ugrik a nyakamba boldogan és puszil, hogy a legjobb anyuka vagyok. Nyilván ha nem dühöng, akkor többet babusgatom, mert ember vagyok, engem is képes megbántani, lehetek ideges, és olyankor nem fogom megjátszani a "te kis tündérvirágszál anya kedvenc királylánykája gyere ide egy nagy csikire), mikor üvölt rugdos és csapkod..

Sokszor hiszi, hogy néhány alapvető dolgot a kedvéért teszek meg, pedig nem(ma gabonapehely a reggeli) olyankor odavan, meg vissza. Én takarítom a szobáját, nem kell segítenie házimunkában egyáltalán, nem vigyáz tesóra, de úgy érzi "dolgoztatom, mind egy cselédet", "mindent neki kell csinálnia", mikor néha megkérem, hogy dobja ki maga után a szemetet, vagy kivételesen nem én akarok helyette pakolni. Sokszor jön és babusgat, pont ahogy én szoktam őt, néha cukinak lát gondolom, máskor pl(anyámmal vitáztam) úgy érezte meg kell védenie. Sosem mutattam semmi jelét szerintem a gyengeségnek, nem panaszkodok, nem tud semmit a magánéletemről, meg semmivel sem traktálom, nem is említem, ha sírok is, azt mondom majd elmúlik, később jobb lesz és mégis.. Úgy érzi gyenge vagyok néha, de alapvetően hozzám szalad mindenért és sok dologban kéri a segítségem. Van, aki szerint ráragad a szorongásom, folyamatosan babusgatom és ezért túlérzékeny, mások szerint meg kegyetlen és nemtörődöm vagyok, aki lehetne kedvesebb.

Nehéz belőni a nevelést, azt tudom csak, hogy se gyereket, se szülői mintát nem akarok cserélni mással, mert nekem meg az nem jön be, ahogy ők bánnak a gyerekeikkel(verik, rácsapnak, szidnak, alig vannak velük). A gyerekem nagyon sok mindent túldramatizál, túl súlyosnak él meg, mások meg fel sem veszik. most pl elromlott a táskáján a cipzár és kiabált, sírt, hogy dobjuk ki. Biztos vagyok benne, hogy az én dolgaimat, meg másokét is túl érzékenyen éli át, ezért vannak dühkitörései.

Anyámnak is van valami borzalmas baja(hangos, erőszakos), talán nekem is(csendes, szorongó), és biztos a gyerekemnek is(talán mind egyben?), de azt tudom, hogy rám tettek gyerekkoromban, alig voltam velük, nem akartak jobb szülők lenni, fejlesztés, együtt töltött idő, gyerekdolgok kb semmi, mellé az indulataikat nem akarták fékezni, kaptam rendesen. Én sem vagyok tökéletes, de nem ütöm a gyereket, visszafogom magam, folyamatosan keresem a lehetőségeket, hogy lehetne neki jobb, hogy lehetnék én jobb felé, hogy lehetne boldogabb gyerekkora.

Szerintem ha az emberért töri magát a nem tökéletes, akár problémás szülő, akkor már elég jó. Érted miket tettek meg? Én sem azért haragszom, amit kaptam, hanem azért, mert nem akartak változtatni, annyira nem voltam fontos. Ha mittudomén sorozatgyilkos karrierista autisták lettek volna, akik hatalmas nehézségek árán csak ennyit tudnak biztosítani, akkor egy szavam nem lenne, mert érezném, hogy fontos voltam, értem vettek vissza az alapvetően bezárkózó, durván erőszakos munkamániás természetükből, de nem ez volt.

Sokszor érdemes meghallgatni a másik felet is..

Sokszor meg felesleges. Tortát készítettem anyám helyett a tesómnak szülinapjára, 15 féleképpen szidott 5 perc alatt a tortával, majd otthagytam, kapásból letagadta az egészet,, mindent amit mondott. Ha az ember rohadt hazug szemét, mint az én anyám, akkor kár meghallgatni.

Szerintem egyszer kétszer vedd fel magnóra a balhékat és játsszd vissza magadnak, én is megcsináltam, a gyerekemnél segített, anyám meg idegbeteg lett tőle és meg akart ütni, a gyerekem meg jobban megérti, ha kívülről hallja a viselkedését(ha már lehiggadt). Nekem is érdekes visszahallani, látni a reakcióimat utólag.