Bocsánatot kéne kérjek, mert elmondtam másoknak hogy válnak? Miért?

Az apám 5 éves koromban elhagyott minket egy másik nőért. Ebből az anyám sosem csinált problémát, nem nevelt ellene/ellenük, sőt inkább azt szorgalmazta, hogy attól, mert ők elválnak, én ugyanannyit legyek apával, mint amikor még együtt volt a család.

Ez nem jött össze, mert a barátnője/szeretője ki nem állhatott (pedig sosem voltam hisztis, vagy problémás gyerek). Egy ideig ez kimerült abban, hogy apa nem találkozhatott velem, csak úgy hívhatott fel, hogy a nő nem volt a közelben, csak akkor mehettem hozzájuk, ha a nagyszüleim is mentek, ők vittek magukkal (évente egyszer, apa születésnapján).

Utána lett egy közös gyerekük és jött az, hogy apa engem zárjon ki az örökségből, írjon végrendeletet, amiben mindent a közös gyerekre hagy. Miután meglett a közös gyerek, havi egyszer mentek vele mamáékhoz is, én pedig már kiskoromtól fogva náluk töltöttem a hétvégéket. Péntektől vasárnapig ott voltam, nagyon szerettem. A nő velük is összeveszett, hogy válasszanak, vagy én vagyok ott, vagy a másik unoka, mert ő úgy nem hajlandó odavinni a gyerekét, ha "az" is ott van (én). Mert hogy én veszélyeztetem a gyereket, mert ki tudja, hogy az iskolából milyen vírust, betegséget viszek oda, vagy elég, ha egyszer fejbe dobom labdával, vagy elejtem (11 éves voltam akkor, nem 3, hogy ilyenek történjenek...). Erre a nagyszüleim mondták, hogy ha menni akarnak, várják őket szeretettel, de engem onnan soha nem fognak elküldeni.

Semmi kapcsolatom nem volt velük soha, ezután az incidens után évente háromszor beszéltem az apámmal: a születésnapomon, az ő szülinapján és karácsonykor. Amúgy nem keresett soha, egyszer se hívott, hogy hogy vagyok, mi van velem. Nem volt ott egyik ballagásomon sem, a szalagavatómra sem jött el. Sosem számíthattam rá.

Erre most kiderült februárban, hogy a nagy szerelemnek vége lett, külön is költöztek, beadta már a válópert is.

Én ezt a nagyszüleimtől tudom, akik éppen örömtáncot nem jártak a hír hallatán. Kisebb városban élünk, nyilván másoknak is feltűnt, hogy két kocsi helyett csak egy áll a ház előtt, a nőt nem látják ott, meg a gyereket sem. Mikor ez kiderült, tök boldog voltam én is, mert ez tipikusan a karma esete. Elmeséltem a barátomnak, barátnőimnek és közülük az egyik apa üzlettársa, jóban vannak. Ő meg rákérdezett apánál, hogy mi történt.

Aki erre ma felhívott habzó szájjal, hogy én mit gondolok magamról, hogy ezzel telefújom a várost, jó, hogy nem a rádióba mondtam be és hogy ez az ő ügye, senki másra nem tartozik. Mondtam erre, hogy ezek szerint akkor csak megvan neki még a telefonszámom, ha ezért fel tud hívni... Mert igaz, hogy 2 hónap alatt 3-szor műtöttek, de egyszer nem hívott fel, hogy jól vagyok-e. De úgy látszik, hogy ez sokkal fontosabb, hogy a mucsaröcsögei proli nőjéről mit gondolnak mások, vagy a házasságukról. Megnyugtattam, hogy ha még egyszer így letámad, akkor a rádióba is szívesen elmondom 1-1 reklámblokk alatt, de örüljön inkább, hogy a többi sztorit nem meséltem el másoknak, mert lenne mit bőven.

Erre rám nyomta a telefont. Majd ma reggel hív a mamám, hogy apa feje mennyire betört miattam és hogy kérjek tőle bocsánatot. Mondtam, hogy nem szeretnék, mert egyáltalán nincs igaza és nem hiszem el, hogy ez megint fontosabb volt, hogy ezért képes volt felhívni. Erre hogy "legalább a mi kedvünkért...", meg hogy legyen már egy kis nyugalom a családban.