A szülők hány százaléka bánja meg, hogy gyereket vállalt?

Én nem bántam meg.

Volt hogy nehéz volt, gondolom lesz is.

De semmit nem csinálnék másképp.

Fogalmam sincs, de szerintem elég sokan.

Van 3 gyerekes ismerősöm, aki bevallotta, pedig hihetetlen jó anya, imádja a gyerekeit, de pont az odaadás miatt hiányzik neki a gyerekmentes élete.

1 gyerekes barátnőm is mondta már ezt, nála sajnos látszik is a gyereken, iskolás létére nonstop az anyjával akar lenni.

Rajtuk kívül sok ismerősöm van, aki nem mondta, de állandóan panaszkodnak és/vagy szörnyen bánnak a gyetekekkel, érezni hogy koloncként tekintenek rájuk.

Ilyen statisztika biztos nincs.

Viszont ha valaki becsülgetni szeretne, akkor valószínűleg akiknek nagyon beteg gyereke született (vagy szülés után lett beteg vagy gyerekként meghalt tragikus hirtelenséggel vagy sok szenvedés után) ott biztos vannak, akik őszintén bevallanák és úgy is érzik bar ne vállalták volna azt a gyereket. (Olyanokra gondolok, akik csak feküdni tudnak és nem igazán reagálnak a külvilagra, vagy súlyosan értelmi fogyatékosok, vagy 3 évésen rákbanmeghal vagy 5 évesen agytumort diagnosztizáltak és 2 év után teljesen leépülve meghal - ilyen esetekben inkább az a normális, ha valaki banja, hogy gyereket vállalt és nem önzőségből, hanem sajnálatból érzi...

Másik részét azok között lehetne keresni, akiknek a gyermekei/gyereke gyilkos, nőt erőszakoló vagy más nagyon súlyos bűncselekményt elkövető lett, mert ott is őszinte érzés tud ám lenni, a megbántam, hogy világrahoztam érzés.

Ezeken felül azonban nagyon-nagyon negatív élménseket kellene atelni, hogy valaki banja. Pl pszichopata lesz a gyereke, vagy felnottkent uti veri az anyjat apjat.

De ezt szazalekban senki nem digja tudnimegmondani neked.

Szerintem sokan, csak sokan nem merik maguknak se bevallani. Egyetlen egy ismerősöm mondta eddig, hogy ha újrakezdhetné, akkor nem szülne egy gyereket sem.

Mondjuk boldog családot se nagyon látni, maximum 1-2 olyat ismerek, akiknek ez bejött és valóban boldogok.

Sógornőm példája: mindenáron gyereket akart. Már a megszületése után 1 héttel idegösszeroppanást kapott, az élő fába is belekötött, hogy ő ezt nem bírja. Most 2 éves a gyerek, folyamatosan a nyugdíjas szüleinél van, ők vigyáznak a gyerekre (sokszor hétvégén is), mert a sógornőmnek kell a magánélet is.

Munka után a tesómé a gyerek, akkor is, ha hulla fáradt, mert egész nap "anyukával van".

2 éve mindenkivel veszekszik és mindenkibe beleköt, ha nem érnek rá vigyázni a gyerekre, ennek ellenére mindjárt születik a második és hármat akar.

Tipikus boldog család, tesómat sajnálom.