Túlreagáljuk vagy jogosan áll a cirkusz a családban?

Ne felejtsük már el hogy egy ember identitásának a szülők szerves részei. Akarmilyenek is, természetes a vágy, hogy legalább megismerje őket az ember.

A mamától nem szép, hogy érzelmileg zsarolja a kérdezőt. (Megharagszik ra ha fölkeresi az apját, ha a másik nagyanyjával szóba áll, stb.) A gyerek nem akar csak a mamához láncolódni, szeretné a többi családtaggal is tartani a kapcsolatot. A mama féltékeny mindenkire, elmarja a menyét is a háztól, árkot ás fivér és nővér között.

Az rendben van hogy fölnevelte a két gyereket, ám ez nem volt kötelező, és nem várhatja el hogy a két gyerek mindenkivel megszakítsa a kapcsolatot aki neki nem tetszik. Ha kamionos az apa, akkor mégse börtöntöltelék, mi baja lehet a kérdezőnek, ha megismeri. Legalább megértheti, elfogadhatja, mi miért történt,kérdéseket tehet föl, feldolgozhatja, elengedheti. Nem egészséges ilyen kérdésekből tabut csinálni. Jó ember a mama, hogy felnevelte őket, de ugyanakkor egy féltékeny zsarnok is.

Szerintem sok rosszat belelátsz abba a mamába. Túl kevés konrkétumot tudunk, a féltékeny zsarnok, elmaró, árokásó, ezek elég komoly szavak.

Az a pasi viszont ténylegesen elhagyta a kérdezőt, tehát semmi kapcsolattartásról nem beszélhetünk, összesen amit tudunk, hogy majd' 20 év alatt egyszer, ha érdeklődött a kérdező után. A másik nagymama ott lakik a szomszédban, simán lehetett volna kapcsolat, ha akarják. Szerintem egyértelmű, hogy a kérdező lát bele többet, és túl naivan látja azokat az embereket.

Alapesetben persze szerves részei, de nagyon sok "apja" által elhagyott ismerősöm pont, hogy úgy gondolja, hogy a szeme elé ne kerüljön az a pasas. Valahogy mégiscsak kifejlődött az identitásuk. Engem aki egyszer eldob, az eldob végérvényesen. Onnantól zéró érintkezés.