Mit tennétek ilyen helyzetben?

A lányom decemberben töltötte be a 18. Életévét...16 éves koráig nem volt semmi gond vele viszont azután lázadni kezdett. Volt hogy kimaradt estére csak azért hogy a barátaival igyon/bulizzon (bár sosem jött haza részegen és mindig állította hogy alig ivott). Ez a korszak a diák munka kezdetével abba is maradt ám most újra elkezdte...akkoriban is szokása volt hanyagolni a telefont ha hívtam (állítólag azért mert nagyon utálja ha kiabálok vele és ha nem tenném akkor beszélne velem. Egyébként írni szokott hogy jól van ne aggódjak...de nekem az nem elég. Ki ne kiabálna egy ilyen helyzetben?! Főleg ha ideges mert nem tudja merre jár a gyerek...) és ez mostanra is megmaradt.

Írt nekem szülinapomra egy nagyon szép képeslapot amit szerettem volna eltenni emlékbe de annyira felidegesitett hogy össze téptem és a darabokat szét szórtam a szobában. Megírtam neki hogy innentől kezdve ne számítson rám semmiben és ne tekintsen anyjának többet...meg hogy remélem örökre ott marad és csak addig jöhet haza amíg össze szedi a cuccait. Ma haza jött és a fejemhez vágta hogy szörnyű anya vagyok...azt mondta nincs jogom lekorlátozni és nem olyan életet akar mint amilyen az enyém. Nem akar egy unalmas,barátok nélküli,anyuci szoknyája alá bújó ember lenni. Ezekkel nagyon nem értek egyet bár az igaz hogy én sosem lennék képes ellent mondani az anyámnak. Azóta hozzám sem szólt és bezárkozott a szobájába...nem tudom mit kéne most tennem. Belefáradtam a harcokba..azt hittem veget ért a kamasz korszak de olyan mintha még csak most kezdődött volna el. Ki mit tenne ilyenkor?