Hogy tudnék meg bocsátani neki?

Apámról lenne szó ha lehet annak nevezni.. Az egesz kis koromtól kezdődött ugy felnőtt koromig tartott úgy 5eves lehettem mikor kint jatszottam udvaron es tudni kell róla ideges tipus a semmin fel idegesiti magát, szoval kint voltam es kijott be zavart a házba hogy menj takarítani ne jatszal már nagy vagy mindenbe segitetem amibe csak tudtam volt meg 1 testvérem is 1evvel idosebb mint en vele neha kivetelezett, ovodaba soha nemvitt minket talan 1x akkor útkozbe meg pofozott az emberek elott hogy siessek már sírni nem mertem mert akkor meg joban megvert, emiatt az otthoni bantalmazasok miatt oviba kezdtem magamba fordulni nemvoltak barataim persze jatszottak velem de féltem az emberektol óvónők pekkemre nemhogy védtek volna engem ki kozositettek nem en voltam a kedvenc mert velem foglalkozni kelett volna tobbet hogy magamra voltam. a gyerekek le ciganyoztak nemvagyok az, es 1x neki loktek a butornak úgy hogy felszakadt a szemöldökom varnni kelett anyumnak hiába mondtam szemet hunyt felette nemigazan csinalt semmit..Anyum szult meg 1 gyereket beteg lett.. Otthon nevelte az életem pokol lett mindent nekem kelett csinálni meg korhazba volt 2evet tesómal, apamal voltunk nemfozott nemtudta ki teremteni nekünk se ruhát se kajat, semmit es nemis akart venni, mindenre azt mondta ott a tavalyi vedd fel azt, sokszor megvert csak ugy a semmiert hogy ne kenyeskedjek mikor 2 szót nem szólaltam meg elotte ugy féltem.. Esobe ki küldott az udvarra szemetet szedni, bent a házba ragyognia kelett mindennek kis koromkefevel sikaltatta velem a kanapet, a játékainkat szet szagatta ki dobta a babám a kukába hogy nemkell az nekem nem játszani kell takarítani.. Este mindig alig vartam le fekudhessek es be csukhassam a szememet hogy vége ennek a napnak is almomba sirtam mindig szinte minden nap, nemtudtam segítséget kérni kitol kerhettem volna, reggel magamtol nemtudtam meg fesulkodni és mivel nemakart velem foglalkozni levagta a hajam rovidre hogy meg fesulnie se keljen reggelrol csak fel oltozni persze konybe volt a szemem de mit tehettem..mikor elkerultem 1.osztalyba akkor aszidtem jolessz a suliban soha nem ultek le velem tanulni se apám se anyam, en magamtól nemtudtam meg hogy kelett otthon tanulni kicsi voltam mindig azt mondta majd kesobb megtanulod alljal neki anyadnak segíteni hazase ertem mar kis ocsemre vigyaztam es takaritatott velem szokas szerint, mikor a tanár szolt neki hogy fekete pontjaim vannak csak szinte otthon veresre vert lila szemmel mentem másnap iskolaba es reggel is kiabált rám, tanaroknak azt kelett mondanom hogy elestem nem foglalkoztak vele csak nézték bamultak de ennyi volt.. Barátaim ott se voltak 7.ik osztalyban volt 1_2 ember aki közelebb kerult hozzam. Hordozom mai napig ezeket a sebeket de nemtudok tul lenni rajta hogy bantott egesz eletebe engem, nemvett nemadott soha semmit anyam vett ruhat ha ki nottuk de tole is elszedte a pénzt ra is veszekedett könyörogtem anyamnak hagyja ott őt és nem tette inkabb szult meg 1 gyereket szenvedtünk es hagyta haragszok rá is de miután el költöztunk tesommal most o mondja nekem milyen nehez neki apammal.. Erre nemtudok mit mondani neki nekem gyerek korom nemvolt azt se tudom miaz hogy jatszani egyutt leulni a csaladdal vagy elmenni közösen kirandulni.. O valasztotta hagyott minket szenvedni nentudom hogy tudnek meg bocsátani legfőképp apamnak..