Van olyan tisztességes, legális munka, amiért szülőként haragudnál a gyermekedre, ha azt választaná?

Nálunk anyám és nevelőapám megszabta, mi lehetek, ha nagy leszek...

Én kb ovis korom óta fodrász akartam lenni, de az volt a reakció mikor pályaválasztás elött álltam 8.ban, hogy nem lehetek, mert viszeresek lesznek a lábaim....

A jelentkezésemet ők adták le, nekem beleszólásom nem volt. Lány létemre rendőrnek akartak adni, mert az olyan jó.

Hál isten nevelőapám miatt nem vettek fel, érettségi után a tiszthelyettesire, persze én voltam a hibás, mert biztos elintéztem valahogy. Ők a "mi mondjuk meg mi lesz belőled, amíg a mi kenyerünket eszed" elvet vallották. Elküldtek könyvelőnek.

Ezt kitanultam, ebben helyezkedtem el. De kb fél év után már rühelltem, gyűlöltem a szakmámat. Azóta is szidom őket, hogy ennyire beleszóltak (ebbe is).

2évet dolgoztam benne, eljöttem szülni. Most gyed alatt tanulok, itthon fodrászatot fogok nyitni.

Én 1szóval nem fogok beleszólni abba, hogy a gyerekem mit szeretne majd dolgozni. Ha tisztességes munka, megfizetik, azt csinálja amit szeret, én leszek a legboldogabb, bármi is legyen az.

Ha meg nem, akkor is elmondom neki a véleményem, és ennyi. Elöbb utóbb majd belátja, nem az a hozzá illő munka, de legalább megpróbálta.

Pl. édesanyámról tudom, hogy nem örülne, ha villanyszerelő, vagy más egyéb, veszélyes munkakörben dolgoznék.

Mivel egészségügyi problémáim vannak, teljesen jogos az aggodalma. Viszont abba sosem kötött bele, hogy én milyen egyetemre mennék, vagy milyen (kevésbé veszélyes) szakmát választanék.

F

Annyit fűznék hozzá, hogy amit dolgozni akarsz, ami érdekel, nem feltétlen az egyetemen találod meg.

12 évig játszottam több hangszeren, nyolcadikból szinte mindenki evidensen zenei suliba gondolt továbbküldeni, én viszont tudtam addigra 8 év után, hogy az életben nem ezzel akarok majd pénzt keresni, ez egy hobbi volt, ami nagyon sokat adott nekem.

Infóra akartam menni (2004), de nem engedtek, mondván, hogy nekem gimibe kell járnom, hiszen olyan jó voltam mindig magyarból, helyesíró versenyeket nyertem, menjek humán tagozatra. Jó.

Igazából nem veszítettem vele, emberileg sokat nyertem, de a tanulásban nem lettem vele előrébb. Eljött az érettségi, egy híján kitűnő közepeket tettem és két választott tárgyam volt. Akkoriban az újságírás, egyáltalán az írás érdekelt, így kommédiára adtam be a jelentkezést, meg mellette grafikára, az volt a másik, amit szerettem csinálni. Egyikre sem vettek fel sem akkor, sem következő éven, utólag nem is bánom.

3 évvel későbbre már egy másik, szintén korábbi eredetű hobbim vált hangsúlyossá, akkor építészetre szerettem volna menni, viszont már kellett volna hozzá emelt szintű érettségi (2008-ban még nem nagyon volt "divat" vagy követelmény, így pl. a mi sulinkból azt hiszem, senki nem volt emelten semmiből). A legközelebb álló szak az építőmérnöki volt, oda minimum ponthatár kellett, nem is izgultam, hogy felvesznek-e, több mint 100 ponttal meghaladtam. Viszont hiába érdekelt a tervezés része, a számolások, főleg a mechanika kifogott rajtam, így abbahagytam 2,5 év után.

Ott álltam 26 évesen, egy elektronikus grafikusi OKJ-val és érettségivel, de legalább a diákhitelt is fel kellett vennem az egyetem alatt, így kimentem Angliába hotelezni 2 évet. A tartozásom visszafizetéséhez kellő összeget sikerült összeszedni ott. Visszatérve voltam gyári munkán, most pedig nyomdában irodai munkám van, ez icipicit kapcsolatban áll a grafikusi végzettségemmel.

Gimiben volt diáknapon kétszer is bőrműves bemutató óra, karkötőt lehetett készíteni a művészetis tanár irányításával. Nagyon megtetszett, és mindkét alkalommal külön megdicsért és mondta, hogy járhatnék művészeti képzésre hozzájuk. Anyámék nem engedték, mert drága volt, én meg emiatt szomorú. A bőrözés iránti érdeklődésem újra felébredt az angliai éveim alatt, ott összeszedtem egy kis kezdő szettet meg néhány darabka bőrt, de sokra nem jutottam vele, mert akkoriban költöztem vissza Mo.-ra, és azóta (lassan 3 éve) sincs egy megfelelő helyem, asztalom arra, hogy tovább gyakoroljak. Az első tooling munkámat megmutattam egy FB csoportban, ahol szintén azt mondták, hogy látszik, hogy jó érzékem van hozzá.

Jelenleg úgy érzem, hogy ez lesz az én útvonalam. A bőrözésben megvan a kreativitás és a műszaki jelleg is, amiket mindig kerestem. Emellett mindenféle kézműves dolog érdekel, fonalfonás, kötés, horgolás, valamint hagyományőrző dolgok, varrás, középkori ruhák, íjászat, stb. Csak még arra nem jöttem rá, hogy ezeket hogy lehetne hasznosítani. Az biztos, hogy ezek közül egyiket sem tanítják egyetemen, nem csoda, ha sosem találtam olyan szakot, amit szívem minden vágyával el akartam volna végezni.

Egy jó szülő a lehetőségeket mutatja meg, és nem dönti el előre a gyerek sorsát.

Azt sosem értettem, hogy azok az emberek akik jobbá teszik az életünk (kukás, konyhás, takarító stb.) miért vannak lenézve és miért nincsenek anyagilag megbecsülve.

Az érthető, ha a szülő olyan pályát szán a gyerekének, amiből jól meg tud élni, de abba ne szóljon bele, hogy mi lesz ez, sok olyan szakma van, amit ha jól csinál valaki, akkor jól meg tud élni belőle.

Egy szülőnek feladata megtanítani a gyerekének beosztani és megkeresni a pénzt, de mivel a tisztességes élethez sok úton el lehet jutni, butaság csak egyet kijelölni.

Ha a gyerek olyat akar csinálni, amiből nem lehet megélni el lehet neki mesélni, alternatívákat mutatni, ha más is érdekli, akkor csináljon abba az irányba terelni, de az eredeti is megmaradhat hobbinak.

Pl. aki konyhásnéni akar lenni, az egy jótékonysági szervezetnél lehet munka mellett önkéntes.