Tényleg vannak még olyan családok, ahol azért nem engedik továnntanulni a gyereket, mert rá “a ház körül” van szükség?

9-es vagyok .

Én el gondolkoztam régen is ezen , ha azt nézzük ő abban a korban nőttek fel amikor mindenki földet művelt és az építő iparban gürizett amikor be jöttek a panel házak építései . Nem nagyon dolgoztak irodában stb .

Mivel kamion sofőr vagyok mindig meg kapom , hogy “ annak idején tekintélye volt a sofőrnek “ igen csal változik a világ én meg pont nem amiatt csinálom , hogy jajj hogy néznek rám az emberek , hanem én igen meg mondom nem fogok földet művelni , stb , de irodában sem fogok ülni ez meg valahol a kettő köze sorolható , hogy nem is egy irodában ülök , de nem is kapálok éjjel nappal .

Minden tiszteletem azoké akik a földművelésben dolgoznak , de nem azért mert “ jajj hát a mamáék azt mondták csak ez rendes munka “

Más korban nőttek fel ők is és mi is és a mostani 14-15 éves gyerekek is más korban nőnek fel

Kérdező ez nagyon szomorú, hogy a XXI században még mindig itt tartunk.

A fiataloknak szembe kell menni az így gondolkodó családtagjaikkal.Aki anyagilag nehéz helyzetben van és nem kap otthonról sem támogatást annak még nehezebb.De azt gondolom, hogy nem kell úgy élni, ahogy a nagyszülők elképzelik.Csúnya ezt mondani, hogy kb-10-15 év múlva lehet, már nem is élnek.

Te viszont még pont ott lehetsz, a rádkényszerített boldogtalan életedben.

Az én nagyszüleim is ilyen kádárista ősemberek. Gyerekként mindig rájuk voltam bízva. Amikor nem ment az ábécé, azon óbégattak folyton, hogy “tanulj, tanulj, tanulj”, “MIÉRT NEM MEGY AZ A KRVA H BETŰ??!?!”, meg a társai. Mikor leérettségiztem (ráadásul 4/5-ösre mindenből), nem is gratuláltak, hanem felelősségre vonták anyámat, hogy a készülés mellett miért nem megyek már el három műszakolni a gyárba, merthogy az az igazi karrier. (Nem zavartatták magukat, hogy 16 éves korom óta folyamatosan dolgoztam iskola mellett és az ennivalón kívül a rezsit nem fizettem magamnak egyedül.) Amikor nagy kínlódva az egyetem alatt 1x érdeklődtek a család iránt, annyit voltak képesek kinyögni, hogy azt hitték, már rég beadtam a jelentkezésemet a közelükben lévő ipari parkba, hogy ellássam őket idős korukra, meg hogy azt hitték, egy hónap alatt kibukom az egyetemről. Azon meg teljesen el voltak hűlve, hogy dolgozni is lehet 4,5-ös egyetemi átlag mellett.

Nálam itt telt be a pohár. Ha rajtuk múlott volna, ki lettem volna otthonról rugdosva 18 évesen, hogy “hát a kommunizmus idejin’ is mög lehetett élni”. Elnézték volna, hogy a jó jegyeimmel és pontszámaimmal egy minimálbérből napról napra tengődő gyári munkás legyek, merthogy “csak az az igazi munka”. Az én szakomon pedig csak sz*jhák, meg haszonlesők dolgoznak... Persze az ismerősöktől sokszor visszahalljuk, hogy eldicsekednek vele azért a jó eredményeimmel, meg hogy “látszik, kinek az eszét örököltem”... Meg is szakítottam velük minden kapcsolatot emiatt.

#18-asnak:

Gyerekkorunktól ez van belénk plántálva. Amúgy sok más korombelitől hallottam, hogy ilyesmiről számolt be, szerintem ez nem lehet egyedi dolog. Tudod, ez a tipikus; nagypapa összegányol a házukon egy 1,5 szobás felsőszintet, hogy a gyereke odaköltözik majd a családjával... De mindennel kapcsolatban ez volt. Vagy 4-5 évesen is olyanokat mondogattak már, hogy érettségi után odaköltözöm és a halálukig velük leszek, meg elmegyek a legközelebbi gyárba. Évekig mondtam nekik, hogy egyetemre fogok menni. Akkor is erősködtek, hogy “jó, majd a 20 km-rel lévő főiskolára elmész”. (Ahol 3 szak van, egyik sem érdekel és turizmus-vendéglátáson közlik veled, hogy mehetsz gyakorlatra a mekibe...) Addig nem hitték el, hogy megmertem ilyet csinálni, ameddig nem közöltem velük, hogy az első félévem 4,5-ös lett az egyik legerősebb magyar egyetemen, ami 240+ km-re van tőlük. De a jogsinál is ezt volt... Nem gratuláltak, meg semmi, csak benyögték, hogy “akkor a mamát viheted vásárolni”. Mikor elköltöztünk, hogy “itt hagytatok minket?” Áhhhh, hagyjuk is...