Hogy érjem el hogy máshogy szeressenek?

Nem panaszkodni jöttem, szeretem a szüleim és tényleg a legjobbat akarják nekem.

Az a helyzet, hogy én tényleg igyekszem megfelelni, a házimunka egy részét is én végzem, emelett ott van az iskola, és a mindennapi edzések (amiket nem hagyhatok ki, de ezt nem részletezem).

Ilyenkor, amikor digitális oktatás van általában 7 órakkor kelek, 8ig elkészülök , aztán hajrá, feladatok meg órák.

Tegnap nagyon fárasztó volt az edzés, és este elfelejtettem felhangosítani az ébresztőt a telefonon, elaludtam.

Anyukám ébresztett, ő éjszakai műszakból jött haza (egészségügyi dolgozó, tehát most neki sem könnyű az élet). Apám felébreszthetett volna fél nyolckor, de nem tette, mert.. szerintem nem jutottam eszébe.

Mindegy is, szerencsére nem volt órám reggel, és a feladatokat már 2-3 nappal előre megcsinálom, hogy ne csússzak el, végzős vagyok.

Ennyi bemelegítés után hagy mondjam el amit kinyögni szeretnék, csak még nem tudom hogy fogalmazzam meg.

Néha elégedetlenek velem a szüleim, és ilyenkor igyekszem nem szólni semmit, illetve normálisan válaszolni, mert sokszor félreértik a helyzetet és én igazságtalannak érzem, kiakadok. Persze azután nem kérnek bocsánatot amiért nekem estek ezért-azért, de nem baj.

Egyszerűen úgy érzem, hogy néha nagyobb lelki támogatást igényelnék annál, amit ők adnak. Nem emlékszem hogy apukám valaha is megölelt volna, anyukám azért ilyen szempontból jobb, de mostanában hiába próbálom vele szemben jelezni, hogy szeretgessen meg, megölelem, de aztán gyorsan le is ráz.

Anyukám nagyon sokat dolgozik, apukám nyugdíjas, de ő is eljár dolgozni, csak amikor 2en vagyok vele itthon, hozzászólok 10x, abból 2x válaszol, ha többször, az egy 'nem tudom' .

Múltkor sikerült iderángatnom hogy segítsen a matekban, mert már másfél órája próbáltam megoldani egy feladatot. (Nem vagyok rossz matekból, csak ezzel az anyagrésszel nem vagyok túl jóban).

Egy szó mint száz, folyamatosan azt érzem, hogy lelki támogatásra lenne szükségem tőlük, de ha ezt így elmondanám körbe is röhögnének. Emlékszem annak idején a nővérem beszélt nekik a 'lelki világáról' , vele is ez volt, de akkor még nem értettem.

Nem tudom, mitévő lehetnék.

És tudom, hogy már lassan felnőtt leszek, és nem kéne 'nyafogjak' , de nincsen barátom jelenleg, akinek ezeket elmondhatnám, 1 van de ő nagyon nem ér rá, és nem hiszem hogy segítene ha egyáltalán elmondanám neki, ugyanis nagyon távol lakunk egymástól.