Hogy bírod apádat, aki alkoholista és megkeseriti az életed?

Kérdező, vannak anyaotthonok, ahova ilyen háttérrel lehet jelentkezni.

Nem akarlak bántani, van elég bajod így is, de hányszor próbáltál te vagy az anyukád tényleges segítséget kérni? Beszéltél már osztályfőnökkel, vagy más felnőttel, akiben megbízol? Hányszor ültél oda az internet elé és kerestél valamilyen akárcsak átmeneti szállást vagy hasonlót, ahova el tudnátok menni? Gyámügyet értesíteni? Utánanéztél bármilyen segélynek, amit anyukád munkaképtelensége okán kaphatnátok?

Nem lehet, hogy csak beletörődtök a sorsotokba? Hogy lenne megoldás, csak nem kértek segítséget? Nekem abból, hogy ezt írod: "de anyám ebben tehetetlen és ezt csak én tudom." ez jön le. Az én anyám is tehetetlen volt, nem mozdított soha semmit, hogy jobb legyen neki, de addig panaszkodott, amíg meg nem halt. Az volt a mottója, hogy szegény embert még az ág is húzza. Meg se fordult a fejében, hogy a saját sorsáról ő tehet.

De úgy látom, hogy a problémádat nem megoldani akarod, hanem csak kibírni, ahogy a kérdésedben is szerepel. Arra meg az a válasz, hogy attól függ, mennyire vannak kötélből az idegeid. Vagy amíg össze nem roppantok anyukáddal ketten.

Te se haragudj, hogy én is nyers voltam, de ezt én is átéltem és mai eszemmel máshogy csinálnám.

Nálunk is hasonló helyzet volt. Az én szüleim viszonylag korán elváltak (6 éves voltam), viszont anyukám félt apámtól, és ezért tartanom kellett vele a kapcsolatot.

Sok időt töltöttem vele, a kedvében próbáltam járni mindig, és csak felnőtt fejjel jöttem rá, hogy ez inkább afféle Stockholm-szindróma szerű kapcsolat. Nem tudtam sosem szeretni ezt az ember, viszont a sok trauma és félelem hatására valahogy igazodni próbáltam hozzá, és el akartam játszani, hogy minden rendben. Egészen a húszas éveim végéig tartottam vele a kapcsolatot, azok után is, hogy megpróbálta megölni anyukámat, elvonóra került, tönkretett maga körül mindenkit stb.

Sok monológot végighallgattam tőle arról, hogy mennyire fontos a templomba eljárni, mi az az erkölcs, és hogy mostantól megváltozik.

De mindig nagyon rövid időn belül (volt, hogy 10 perc) lebukott, hogy iszik. Ilyenkor bocsánat kérés helyett mindig kinevetett. Eleinte azt hittem, zavarában nevet, hogy lebukott, aztán lassan leesett, hogy azon nevet, hogy ennyire naiv vagyok, és hittem neki. Végül megértettem, hogy ezek menthetetlen hazudozók.

Az az utolsó emlékem róla, hogy meztelenül áll az ajtóban, egy konyhakéssel hadonászik, és fogadkozik, hogy csak a holttestén át hagyhatom el a lakást. Pár éve volt csupán, de nincsenek emlékeim arról, pontosan hogyan sikerült eljönnöm.

Természetesen a rokonság, ismerősök mind el vannak szörnyedve, hogy ez a szegény ember magára lett hagyva, és hogy a fia így elbánt vele. Azt sajnálom az egészben, hogy sosem lett feljelentve, sosem lett bevonva a rendőrség. Akkor talán sittre kerül, és nem tud másokat megvezetni, nem tudná letagadni, hogy milyen.

30/F