Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Szülő-gyermek kapcsolat » Szerintetek jogos a megsértődés?

Szerintetek jogos a megsértődés?

Figyelt kérdés

A legelejéről kezdem a történetet. Apukám 3 eves koromban meghalt. 4voltam, mikor anya összejött nevelőapámmal, egyből hozzánk is költözött.

A gyerekkoromat, illetve kamaszkoromat a kettősség jellemezte. Vagy normális család voltunk, vagy nevelőapám bekattant, azt úgy meg lettem verve, akár ok nélkül is, mint annak a rendje. Lenyugodott, ment minden tovább, mintha mi sem törtent volna. Aztán egyre több lett az elvárás felém. A 4.5ös átlag kevés volt, otthon konkrétan én vittem a háztartást, mert anya a kistesóimmal foglalkozott inkább.

24évesen nyelvvizsgáztam, suliba jártam, dolgoztam, otthon is én vittem a lakás nagyrészét, és csak azt kaptam, hogy ez édes kevés, belőlem nem lesz semmi. 24évesen 1 szatyor ruhával léptem le otthonról egy veszekedés után. 1 honapnyi ismeretség után páromhoz költöztem. 1 evig nem igazán hallottam a családomrol. Kistesóim hiányoztak, hisz őket is nevelgettem. 1év utan bukkant fel anyám, facebookon irogatott csak. 2év után mentem "haza" először latogatoba. 3éve laktam külön, megszületett a fiunk. Azóta most javult a helyzet valamelyest. Havonta megyek kb a gyerekkel anyáékhoz. Ők 1x voltak nálunk, mikor az albérletből ide költöztünk (akkor még szimtén alberletbe, most a napokban vettük meg). Szerintem csak nevelőapám kíváncsiságábol. Anya egyedül nem jön (jöhet?) Hozzánk.

Márciusban összeházasodtunk párommal (akihez anno ugye költöztem, nagyon jo döntés volt.ugye ő a gyerekem apja is).

Igazából egyikünk sem akart esküvőt, de hogy meg tudjuk venni a házat, kellett a papír. Szolid esküvő volt. 2 tanu, plussz a párjaik. Meghívva, értesítve senki nem lett. 1az, ennyi volt a keret rá, másik ha most ezt meghivjuk, azt nem, sertődés lett volna.

Az esküvő után kitettük facebookra, meg ott at is írtam a nevem, kb mindenki gratulált. Ferjem nagymamája sértődött be, mert nem lett értesítve.

Aztán telt az idő, ma hivott anyukám. Nevelőapám csinált magának facebookot, most ott is szembesült a ténnyel. (Pedig lett említvw neki, csak akkor sztem nem fogta fel).

Most anyának örjöngött, hogy ő miért nem lett személyesen értesítve, miért nem lett meghívva....

Oké, rendeződött a viszonyunk, ahhoz képest ahogy eljöttem othonról, de na...

Rajta (és a mamán) kívül mindenki fel tudta dolgozni. Föleg így fél év után kiakadni meg engem kiakasztó.


Szerintetek jogosan akadt ki? Most komolyan én érzem magam szarul.

Ja és még annyi, anyának örjöng, és ismet én vagyok a főellenség mert kihagytam ebböl. Férjemet 1x látta, 1x beszéltek, mégis utálja kb. Most akkor mit eröltessem én is magam?

A fiamat viszont nagyon szereti, ez tény. De csak ha ott vagyunk. Mondom, 1x voltak nálunk, mert nem kiváncsi a férjemre...


2020. dec. 3. 13:43
1 2 3
 11/27 anonymousreview60 ***** válasza:
84%
Dehogy jogos. Aki egy szatyor ruhával és a papírokkal lép le, annak nyomós oka van. Láthatóan a távolságtartás használt neked és használt az anyáddal való kapcsolatodnak. Egyébként mivel senki nem volt meghívva az esküvőre, nincs min felhúznia magát anyád férjének.
2020. dec. 3. 14:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/27 anonim ***** válasza:
82%

Egyáltalán nem jogos, én a kapcsolatot se tartanám velük, csak mert az "anyád".


Jól csináltad eddig is, ne érezze bűntudatot, hogy hátat KELLETT fordítanod nekik. Miattuk van ez így, nem miattad.

2020. dec. 3. 14:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/27 A kérdező kommentje:

9es!

Minden alkalommal szó nélkül vegignézte.

2020. dec. 3. 15:11
 14/27 anonim ***** válasza:
81%
Dehogy jogos. Ahogy bántak veled, azt sem érdemlik meg, hogy még mindig kapcsolatot tartasz velük. Nincs veled semmi baj, engedd el a bűntudatot!
2020. dec. 3. 15:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/27 anonim válasza:
74%
Sajnálom hogy ilyen családod van (volt)
2020. dec. 3. 16:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/27 anonymousreview60 ***** válasza:
84%
A verés végignézése nem hiba, hanem bűn. A faszival ne törődj egyáltalán. Anyáddal olyan kapcsolatot tarts fenn, ami neked megfelel.
2020. dec. 3. 16:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/27 anonim ***** válasza:
83%
Akkor pedig végképp azt mondom, hogy redukáld velük a kapcsolatodat
2020. dec. 3. 16:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/27 anonim ***** válasza:
13%
Érdekes hasonló kérdést tettem fel, ugyanilyen családdal, de én ellettem hordva mindennek. De érdekes
2020. dec. 3. 17:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/27 A kérdező kommentje:
Lehet a kulcs szó a hasonlóságban rejlik?! 🤔
2020. dec. 3. 17:16
 20/27 anonim ***** válasza:
0%
Feletébb érdekes,de hát ne feledjük el ez a gyakori
2020. dec. 3. 17:22
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!