Mi a véleményetek a mérgező szülőkről?

Sajnos nehéz téma.

Egyrészt egyik oldalról még mindig megvan a családod a te dolgod gondolkodás és senki nem szól bele. Másrészt megvan az, amit itt írnak, hogy már mindenre, mindenkire azt mondják.

Sajnos ez sok esetben rosszul sül el, és azt látom, hogy sokszor ha jogos is lenne a szülé felé a kritika, itt akkor is megmondják, hogy a gyerek a hisztis szemét köcsög. Meg úgy alapvetően az életben sok helyen erős kettős mérce van.

Amúgy én alkoholista, terrorizáló apa mellett nőttem fel. Anyámtól már felnőttként kaptam meg, hogy már rég túlléphettem volna a sérelmeimen meg amúgy is "én ilyen voltam mindig".

Aztán felnőttként jöttem rá, hogy mennyivel másabb a valódi világ, igenis meg lehet találni az embereket akik szeretnek, keresnek, értékelnek és értékes ember vagyok a szemükben. Akár munka, akár magánélet, akár hobbi.

És ez rengeteg erőt, önbizalmat adott az elmúlt években. És néha bele gondolok, hogy mennyivel előrébb tartanék az életben, ha már az első perctől szeretettel, dícsérettel nevelnek és nem azzal, hogy "senki nem leszel, egy szar vagy".

- "menj a közelemből, ne irritálj"

- "ne is szólj hozzám"

- "nem is akarsz dolgozni" (majd 10 perc múlva letagadja, hogy ezt mondta; a közvetlenül velem dolgozó kolléganőm kb. utál, annyira hajtom őt IS, hogy jól dolgozzon, mert ilyen hajtós munkamorálom van...)

- "nincs jogod bőgni, NE BŐGJ" (a hangszín és hangerő érzékeltetéséért írtam nagybetűkkel)

- "azt se tudom megmondani másoknak, hogy hol dolgozol és mit csinálsz" (lemásoltam a munkaszerződésemet nekik, de ő nem tudja a cég nevét se)

- én neki nem mondom el, hogy mennyi a fizetésem, így azt se tudja (a munkaszerződésben, ami neki megvan lemásolva, benne van a fizetésem - szóval ha elfelejtette, akkor meg tudná nézni)

- "még a diplomádat se láttam" (ki van téve a vitrinbe)

- "nem látok semmit, amire büszke lehetnék" (diploma, nettó majdnem 300-as fizetés, 1 embernek ez nem rossz azért, új munkahelyen 4 hónap alatt hónap dolgozója, random e-mail a menedzsertől, ami 20 soros ájuldozás a munkámról, no cigi, no drog, alkoholt úgy erőltetik rám ünnepkor is, mert annyira nem szeretem)...Meg eleve - a gyerekemre büszke vagyok, nem?)

- "10 évet vettél el az életemből" (valami apró rossz cselekedet kb. 8-9!!!! éves koromban) + a legkisebb vita esetén "majd ha meghalok, meglátod", "nem élek már soká" - igen, ebben nőttem fel, szóval nem csak egy tininek, fiatal felnőttnek mond ilyet

- "mennyi pénzt rádköltöttem, a taníttatásodra" - majdnem végig annyit dolgoztam egyetem alatt, hogy teljes mértékben eltartottam magam, és mivel az EGYIK szak csak nappalin működött, kb. 3 évvel később fejeztem be, mert csak annyi tárgyat vettem fel egyszerre, amennyi mellett eleget tudtam dolgozni ahhoz, hogy megéljek, akkor még diákmunkából

Elég ennyi idézet a mérgező szülőségre?

A munkával, egyetemmel kapcsolatos idézetek kivételével mindegyik egész életemben volt. Nem voltam vad, rossz gyerek, de még ha lettem volna, 8 évesnek akkor se mondunk olyat _rendszeresen_, hogy éveket veszek el az életéből és miattam lesz halálos beteg.

Mérgező szülő attól lesz valaki, hogy degradálja a gyerekét, a saját részéről a legkisebb hibát se ismeri be, mindig a gyereknek kell teperni a bocsánatért (akkor is, ha nem ő kezdte a vitát), amit a gyereknek nem lehet, azt neki igen (bőgés), ha olyat mondok, amire nem tud ellenérvet mondani, akkor: 1. letagadja, hogy ilyesmi történt volna, 2. megerőszakolja a sztorit kb., úgy kicsavarja h tudjon valamit ellenem mondani, 3. "jóvanmáááááááááááá, elééég legyen"...

Hívtam közös terápiára, hogy megoldjuk a problémáinkat, ő nemnemnem megy, ha beledöglök se (és ezt is visszaveri rám, ha valami olyat mondok, ami nem tetszik neki, hogy "kezeltesd magad").

Születésem előtti évekből volt pszichiátriai kezelésen, szóval pszichiáter is leírta, hogy "labilis érzelmileg".

Mielőtt azt írná bárki, hogy de megszült és felnevelt:

ő nem akarta, hogy megszülessek!

És ezt nem a fejemhez vágta, hanem még kb. 17-18 éves koromban jó perceiben ő maga mondta, hogy ő mennyit vacillált az abortuszon, percekig mesélte a dolgokat. És ezt éreztem is egész életemben. És még én nem is haragudtam rá érte, sőt. De most, jobban felnőve már igenis haragszok rá, mert a saját lelki sérülését nem kezelte, és mivel nem is akart engem, valószínűleg sokkal jobban kivetítette rám a lelki bajait, mint tette volna, ha akart volna.