Jogosan érzem ezt apám iránt?
A szüleim elváltak amikor megszülettem, mert apám szeretőt tartott. Ebből kifolyólag sosem volt túl szoros vele a kapcsolatom. Amikor kicsik voltunk a tesóimmal segített anyagilag anyukámnak, két hetente elvitt minket hétvégén, nyaraltunk, kirándultunk stb. Szóval a gyerekkoromra egy szavam sem lehet, bár akkor is úgy éreztem, hogy a pénzzel próbálja pótolni, hogy elhagyott minket. Kamaszkoromban kezdtek a problémák. Sosem voltam lázadó egyszerűen csak más beállítottságú vagyok, mint ő. Emiatt 2-3 évig folyamatosan veszekedtünk, lenézte a terveimet, hülyének tartott és lekezelően viselkedett velem. Akkor már gyerektartást sem fizetett anyámnak, ami miatt az egész középsulit végig kellett dolgoznom, mert anya nyilván nem mindig tudta biztosítani a dolgokat egyedül.
Nem fogok hazudni, nagyon nagy ellenszenv van bennem iránta. Már alapból is olyan emberi tulajdonságai vannak, ami engem nagyon taszít, ha nem az apám lenne utálnám. Fölényeskedő, lekezelő másokkal, cinikus és lealázó.
Én szinte sosem keresem, ha felhív akkor sem tudunk nagyon miről beszélni. ÉS persze visszahallom, hogy én sosem keresem, de mégis miért keresném? Nem sok apai dolgot tett a 21 évem alatt, ha történik velem valami nem is jön elő az érzés, hogy ,,ezt elmondom apának".
Bűntudatom van, hogy így érzek. Nyilván neki is vannak jó tulajdonságai is, de a rosszak sokkal jobban előtérben vannak. Tudom, hogy másnak sokkal rosszabb apja van, és hogy nekem legalább él, nem lépett le, nem vert stb. Tisztába vagyok ezzel, de valahogy mégsem tudok a nyakába ugrani ennek tudatában sem. Próbáltam rövidre fogni, de elég durva dolgok voltak nálunk. Nektek mi a véleményetek? Van valaki hasonló helyzetben?
válasza:Részvétem apukád miatt :(
Persze én is tudom, hogy ember és vannak hibái. Nem utálom, vagy ilyesmi és próbálok a jó oldalára koncentrálni. Sokszor éreztem azt, hogy megbocsátottam neki és már nem fáj, amiket évek óta csinált. És időről-időre új esélyt adok neki, aminek a vége mindig az lesz, hogy semmit nem változott én meg rosszul érzem magam. Ha ritkán és kevés időt töltök vele úgy oké, de most olyan helyzetben vagyunk, amikor viszonylag sűrűn látom.
válasza: válasza: válasza:Anyám óvoda vége felé hagyott el, és tett apámra minden felelősséget. Gyerektartás... kemény 10 ezer forint, mind a mai napig, de sok évig nem küldött semmit. Mára, hosszú sztori, de végül is jóban vagyok anyámmal, de... nos nincsenek irányában anyai érzéseim, mert nem volt az anyám. Kedvelem, és megvan a gyermeki ösztön, amikor ritkán találkozok vele, hogy amolyan védelmező stílust veszek fel, mert nálam alacsonyabb, vékonyabb, kis törékenynek néz ki. Ő sajnálja, hogy így alakultak a dolgok... bár ő rontotta el, de így alakultnak mondja, de tőlem nem kért bocsánatot. Empatikus ember, mégsem érti, fel sem fogja, mennyire bántott ezzel, hogy évekig magamat hibáztattam és "morzsoltam", hogy mit rontottam el, hogy nem kellek. Őszintén, amikor mély lelki beszélgetést folytattunk a múltról, csak annyira vágytam, hogy ne az "így alakult" dolgokat sajnálja, hanem tőlem kérjen bocsánatot, hogy kimondhassam, igen, megbocsátok. Ehelyett az lett, hogy elsírta magát és nyugtattam és öleltem, simogattam a fejét, hogy semmi baj, és ez már múlt... és valamennyire igaz, mert mit tudok csinálni a múlttal. Amiket utálok a múltban, akkor se tudtam csinálni semmit, amikor ott voltam, mert mindegyik olyan helyzet volt, amit nem lehetett egy gyereknek, de még egy felnőttnek se irányítania.
Te vagy a gyerek, így érthető, miért érzel bűntudatod, DE nem jogosan. Attól, hogy régen elvitt néhány helyre, nem lesz szülő, csak valaki, aki elvitt néhány helyre. Nem beszélgettetek, nem volt ott a fontos pillanatoknál, gondolom fel sem merül benned, hogy amikor gond van, akkor hozzá fordulhatsz (nem pénzre gondolok). Vére vagy a véréből, de ettől nem lesz az "apa" szó jelentése, csak egy üres szó. Ezért nem is hívom anyámat anyámnak, mert nincs mögötte semmi.
Az meg, hogy másoknak sokkal rosszabb... Sokáig én is ezt mondogattam, sok minden másnál is, hogy másoknak sokkal rosszabb. Aztán arra jutottam, hogy elég. Igen, másoknak sokkal rosszabb, és azoknál is van sokkal rosszabb, végtelen körbe zárva, de a lényeg annyi, hogy ne legyen hisztis-nyafogós liba. Igen, másnak rosszabb, de nem másét érzem, nekem, bennem a saját bajaim munkálkodnak, ami nem lesz jobb attól, hogy kimondom a nyilvánvalót. Az meg, hogy legalább él: nem te kérted, hogy a gyereke legyél, mégis az lettél, ő nem viselkedett apaként. Így pedig, ha meg is hal, és te nem sajnálod, mit kéne sajnálnod? Azt, hogy nem tepertél eléggé ahhoz, hogy rájöjjön, ő az apa, te meg a fia? Nem neked kellett volna nevelned őt, hanem neki téged. A halál az élet velejárója. Aki él, valamikor meg is hal. Az, hogy mennyien, ki és mennyire fogja gyászolni, sírni utána, attól függ, életében mit csinált. Ha te nem teszed egyiket sem, azért nem hibáztathat senki.
19/l
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!