Jogosan érzem rosszul magam amiért őriznem kell az uncsitesóm titkát?

18 éves lány vagyok és a 22 éves uncsitesóm srác bevallotta hogy a saját neméhez vonzódik.Ő amúgy egy piszkosul jóképű srác és kérdezgették már a rokonok is tőle hogy miért nincs barátnője,de ő mindig kitért valami poénos válasszal.Nekünk nagyon jó,már már testvéri kapcsolatunk van egymással.Napi szinten beszélünk.Iszogattunk a baráti társaságunkkal és amikor mindenki elment és ketten maradtunk akkor mondta hogy szerelmes egy srácba.Kizárólag a fiúkhoz vonzódik.Mesélte hogy volt hogy összejött egy lánnyal,de amikor "oda" került a sor akkor nem tudott teljesíteni mert nem vonzódott hozzá.Én emiatt nem ítélem el őt és maximálisan támogatni fogom ezek után is mindenben.De.Az én szüleim az Ő keresztszülei és nyilván sokszor téma nálunk ő meg hogy "majd milyen jól jár vele egyszer egy lány".Én meg tök sz*r embernek érzem magam amiatt hogy ő nem lehet önmaga és nem vállalhatja fel a szerelmét a családja előtt.Én ilyen lelkis vagyok hogy magamra veszek mindent.Ha egy fiú egy másik fiúval boldog akkor senkinek nincs joga ezt megakadályozni.Persze nem mondhatom el senkinek,de ő sem mondja és én meg csak őrlöm magam rajta.Tudom hogy neki milyen rossz és azon jár az agyam hogy ha elmondanám akkor kiderülne és lehet balhé lenne de legalább felvállalhatná.De ha megtenném biztos hogy megutálna egy életre. Jogosan érzem úgy hogy egy terhet akasztott ezzel a nyakamba?