Anyukámnak más elképzelései vannak a továbbtanulásommal kapcsolatban?
Értelmiségi családban élek, soha nem is volt kérdéses, hogy továbbtanulok-e. Eddig úgy tűnt, hogy az anyukám (apukám nem él velünk) támogató, bármit is választok. Viszont a hétvégén felvetődött, hogy mi is akarok lenni. Az idei tanévig csak a nagyjábólagos irány volt meg.
Most elkezdte anyukám mondani, hogy csakis közgázra mehetek, mert azzal sok mindent lehet kezdeni és nézzem meg, ő is milyen jól boldogul. Én erre mondtam, hogy nem akarok közgazdász lenni és már eldöntöttem, hogy villamosmérnöknek fogok tanulni, hiszen nagyon jól megy a matek és a fizika is.
Azóta itthon áll a bál. Már a nagyszüleim és apukám is próbált beszélni anyával, de egyszerűen hajthatatlan, olyan mintha bekattant volna valami nála.
Nem is értem hogyan gondolja a közgázt, matek és fizika faktra járok, év közben pedig nincs lehetőségem váltani. Meg amúgy is, végzős vagyok, már mindegy lenne, ha átmennék törire.
Szerintetek mit tegyek? Az nem opció, hogy apukámhoz vagy a nagyszüleimhez költözök, apu külföldön, a nagyszüleim 200 km-re laknak. Kollégiumba se tudok menni, az egyik helyi gimibe járok és eszemben sincs csak ezért máshova menni.
Előre is köszönöm a válaszokat!
17/L
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)

![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Anyukádnak megmondhatod, hogy ő jelentkezhet a közgáz egyetemre, ha akar, teljesítse a feltételeket, ha fiatalon ez volt az álma esetleg és nem sikerült, akkokr ne veled töltse ezt be.
A jelentkezési lap papír alapú kitöltést azért írtam, mert "nekem régen még az volt", persze gondolhattam volna hogy már nem az van
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Uramisten, a plafonig ugrálnék örömömben, ha a gyerekem egy ilyen fantasztikusan sokrétű és világszinten keresett szakma iránt érdeklődne. Ha még lány is, akkor a szomszédot is áthívnám ünnepelni, ha felvették 😁
Sokáig dolgoztam multis közegben (pszichológus vagyok), nagyon sok mérnököt ismerek - nőket is - na egyiknek sem.volt problémája vele, hogy gyes után visszaveszik-e, inkább olyan dilemmáik voltak, hogy melyik ajánlatot fogadják el és hány % home office-t fogadjanak el a szerződésben.
Nem túlórázták rommá magukat, ellenben kesztyűs kézzel bánnak velük, mocsok drága tréningeken és képzéseken vehetnek részt a cég költségén, stb.
Remélem anyukád belátja, hogy ilyen fajsúlyú kérdésben nem diszponálhat fölötted: csak a saját életpályája az, amiben dönthetett, neked csak tanácsot adhat és támogathat abban, hogy megtaláld az egyéniségedhez leginkább passzoló pályát, mert - nem nagy titok - abban lehetsz igazán sikeres, amit örömmel, motiváltan, elhivatottan tanulsz és csinálsz.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Nekem jogász-magyar volt a vita tárgya. Előbbit akarták a szüleim, utóbbit én. Nem volt könnyű meccs. Utóbbit végeztem el, és imádtam. Nem állítom, hogy jogászdiplomával nem lenne több lehetőségem, de így is eltartom magam. Boldogtalan lettem volna szerintem a jogi karon.
Ezt azért írtam le, mert fontos, hogy kiállj magadért. Ráadásul te nem is "életképtelen bölcsész" akarsz lenni, a villamosmérnök piacképes szakma.
Te töltöd ki a jelentkezést, írd be, amit szeretnél. A helyedben azért beírnám azt is, amit anyám akar, de az én választásom lenne első helyen.
Kitartás!!!
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Én ragaszkodnék az elképzeléseimhez...
Csak a saját példám írom le.
Igaz középsuli választás elött álltam, én gyerekkorom óta könyvelő szerettem volna lenni. Anyukám és nevelőapám mindenképp a rendőrséghez ragaszkodott, mert az fix munka, hamar nyugdíj, megbecsült tisztség....
Középsuliba így belügyi rendészet szakra mentem. Igazabol nem mondtam azt, hogy nem tetszik, de nem is az álmom volt. Ott végeztem, egy tanulmányi versenynek köszönhetően egyenes utam volt a tiszthelyettesi sulira. Nem volt kérdés, mentem tovább. De a szívem egyre jobban fájt a könyvelés után. A rendőrségnél (már a suliba is kibukott) egy lánynak nem sok jót jósolnak. Elvégeztem a sulit, elhelyezkedtem a varosunkban. Ám ami nekem sok volt, a 24órázás, a folyamatos összevissza beosztás, és a legdurvább, a felettesem közölte, hogy ha valamit el akarok érni, azért tennem kell (magyarul tárjam szét a lábaim nekik). Na én itt besokalltam. Leszereltem 1 év után.
Ujra visszaültem az iskolapadba, immár pénzügy szakon. Imádtam.
30éves vagyok, könyvelő.
És a mai napig haragszok emiatt anyáékra, mert nem a saját elképzeléseim, hanem az övék után mentem. Hogy ennyi évet elvesztettem az életemből. Hogy olyannal foglalkoztam, amit nem is akartam eredetileg.
Mostmár jó helyen vagyok, és azt sem fogom elfelejteni sosem, hogy kerültem ide.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!