Anyukámnak más elképzelései vannak a továbbtanulásommal kapcsolatban?

Anyukádnak megmondhatod, hogy ő jelentkezhet a közgáz egyetemre, ha akar, teljesítse a feltételeket, ha fiatalon ez volt az álma esetleg és nem sikerült, akkokr ne veled töltse ezt be.

A jelentkezési lap papír alapú kitöltést azért írtam, mert "nekem régen még az volt", persze gondolhattam volna hogy már nem az van

Uramisten, a plafonig ugrálnék örömömben, ha a gyerekem egy ilyen fantasztikusan sokrétű és világszinten keresett szakma iránt érdeklődne. Ha még lány is, akkor a szomszédot is áthívnám ünnepelni, ha felvették 😁

Sokáig dolgoztam multis közegben (pszichológus vagyok), nagyon sok mérnököt ismerek - nőket is - na egyiknek sem.volt problémája vele, hogy gyes után visszaveszik-e, inkább olyan dilemmáik voltak, hogy melyik ajánlatot fogadják el és hány % home office-t fogadjanak el a szerződésben.

Nem túlórázták rommá magukat, ellenben kesztyűs kézzel bánnak velük, mocsok drága tréningeken és képzéseken vehetnek részt a cég költségén, stb.

Remélem anyukád belátja, hogy ilyen fajsúlyú kérdésben nem diszponálhat fölötted: csak a saját életpályája az, amiben dönthetett, neked csak tanácsot adhat és támogathat abban, hogy megtaláld az egyéniségedhez leginkább passzoló pályát, mert - nem nagy titok - abban lehetsz igazán sikeres, amit örömmel, motiváltan, elhivatottan tanulsz és csinálsz.

Nekem jogász-magyar volt a vita tárgya. Előbbit akarták a szüleim, utóbbit én. Nem volt könnyű meccs. Utóbbit végeztem el, és imádtam. Nem állítom, hogy jogászdiplomával nem lenne több lehetőségem, de így is eltartom magam. Boldogtalan lettem volna szerintem a jogi karon.

Ezt azért írtam le, mert fontos, hogy kiállj magadért. Ráadásul te nem is "életképtelen bölcsész" akarsz lenni, a villamosmérnök piacképes szakma.

Te töltöd ki a jelentkezést, írd be, amit szeretnél. A helyedben azért beírnám azt is, amit anyám akar, de az én választásom lenne első helyen.

Kitartás!!!

Én ragaszkodnék az elképzeléseimhez...

Csak a saját példám írom le.

Igaz középsuli választás elött álltam, én gyerekkorom óta könyvelő szerettem volna lenni. Anyukám és nevelőapám mindenképp a rendőrséghez ragaszkodott, mert az fix munka, hamar nyugdíj, megbecsült tisztség....

Középsuliba így belügyi rendészet szakra mentem. Igazabol nem mondtam azt, hogy nem tetszik, de nem is az álmom volt. Ott végeztem, egy tanulmányi versenynek köszönhetően egyenes utam volt a tiszthelyettesi sulira. Nem volt kérdés, mentem tovább. De a szívem egyre jobban fájt a könyvelés után. A rendőrségnél (már a suliba is kibukott) egy lánynak nem sok jót jósolnak. Elvégeztem a sulit, elhelyezkedtem a varosunkban. Ám ami nekem sok volt, a 24órázás, a folyamatos összevissza beosztás, és a legdurvább, a felettesem közölte, hogy ha valamit el akarok érni, azért tennem kell (magyarul tárjam szét a lábaim nekik). Na én itt besokalltam. Leszereltem 1 év után.

Ujra visszaültem az iskolapadba, immár pénzügy szakon. Imádtam.

30éves vagyok, könyvelő.

És a mai napig haragszok emiatt anyáékra, mert nem a saját elképzeléseim, hanem az övék után mentem. Hogy ennyi évet elvesztettem az életemből. Hogy olyannal foglalkoztam, amit nem is akartam eredetileg.

Mostmár jó helyen vagyok, és azt sem fogom elfelejteni sosem, hogy kerültem ide.