Miért van az, hogyha anyám megdícsér valamiben, akkor én úgy teszek mintha nem hallottam volna, csak, hogy újra elmondja?

Pl. azt mondja, hogy okos vagyok, büszke rám, én meg visszakérdezek, hogy: tessék?

Ritkán dicsér meg, ez tény, és ilyenkor nem hiszek a fülemnek, ezért akarom, hogy újra elmondja.

De amúgy mostanában sokszor veszekedünk, a kamaszkor meg egyéb dolgok miatt, szóval nem olyan jó a viszonyunk mindig mostanában. Ezért inkább örülni akarok, hogy megdicsért, vagy szépet mondott nekem, nem még túl messzire menni, hogy azt akarjam, hogy még egyszer mondja el.

Most is beszéltünk valamiről, és azt mondta, hogy szép vagyok, amit már nagyon régen mondott nekem. Megkérdezhettem volna utána, hogy ezt komolyan gondolja-e, de folytattuk a beszélgetést arról amiről elkezdtük. Viszont tényleg hallani akartam volna tőle újra, hogy tudjam, hogy komolyan gondolja-e. De most már felesleges lenne visszatérnem a témára, inkább örülni akarok, hogy kimondta, de nem tudok továbblápni rajta.

Lányok! Titeket, ha az anyukátok megdícsér valami miatt vagy szépet mond rátok, akkor elvárjátok, hogy elmondja újra közvetlen utána, csak azért, hogy mégegyszer halljátok? Vagy hallottátok 1szer, jól esik, aztán simán tovább léptek?