Miért fáj a szülőknek, hogy boldog vagyok?

A legtöbb szülő kimondatlanul is a gyerekèt okolja saját boldogtalanságáèrt.

Mimdenkinek fáj ha mások boldogabbak nála...

Nagyon átérzem amit írtál Kérdező. Az én családom is szörnyű, az én apám is ilyen. Soha semmi nem jó neki, de olyan szinten, hogy megmondja mit kéne csinálni. Ha megcsinálod addigra az a legrosszabb dolog a világon és miért nem az ellenkezőjét tetted mert azt kellett volna. Ergó h*lye vagy és csak hallgass rá majd ő megmondja a tutit...Nem lehet neki megfelelni, ezért már nem is próbálom.

Azt vettem észre, nem csak irigy a boldogságra, hanem versenyzik is velem és próbál visszahúzni, holott szerintem a szülőnek örülnie kellene a gyerek "sikereinek" vagy eredményeinek és támogatnia kellene. Nálunk sajnáltatja magát a köz szemében és úgy forgatja, hogy szegény ő mindent próbált megtenni értünk, de mi hálátlan gyerekek ezt nem értékeltük... A család persze issza a szavait valami nagyon elcseszett módon.

Sajnálom érdemben nem tudok segíteni neked de kitartást kívánok, mert ez egy mérgező helyzet. Bort iszik, vizet prédikál. Én közel a 30-hoz megszakítottam vele minden kapcsolatot, mert ki akart rúgatni a munkahelyemről. Sokkal kiegyensúlyozottabb az életem, nem kell a folyamatosan változó kedélyállapotát figyelgetnem és a mártíromságát hallgatnom. Néha hiányzik, mert a gyermekkoromban még nem tűnt fel a személyisége és jó emlékeim vannak de többször próbáltam megoldani a helyzetünket (kedvesen, erőszakosan, harciasan, leszarom stílusban, próbáltam megbeszélni, lelkizve, dühösen, kekeckedve, bántón és megértőn)15 éven át de soha nem jutottam semmire csak az idegeimen táncolt mert éppen soha nem volt jó a hozzáállásom.

Ne hagyd, hogy boldogtalan emberek húzzanak le a saját szintjükre.