Miért kell a szülőknek a gyerekekük telefonjában turkálni? Miért kell megnézni, mit beszélget az osztálytársaival? Ha a szülőkre tartozna, akkor a szülőknek írnák, nem a gyereknek. Ez olyan, mintha beleolvasna a naplójába.

Mert nincs életük. Azért.

Én is szerelmes voltam egy lányba az osztályból és folyamatosan írkáltunk messengeren. Erre anyám elolvasta. Tudod milyen ciki volt?

Nem azért mert nincs életük.

A szülő felelősséggel tartozik a kiskorú megfelelő testi, lelki, szellemi fejlődéséért, a nevelése elsősorban az ő feladata. Tudnia kell, hogy gyermeke kikkel barátkozik, milyen barátokkal, mivel töltik az idejüket... ha valami rosszul sül el, mert a szülő nem figyelt kellően oda, attól még a szülőt is előveszik és felelősségre vonják, ha a gyereke olyasmit tesz.

#2 ez mind szép és jó, de akkor az a gyerek, akinek 18 éven át a nyakába liheg a szülője, az hogy fog önállóságot, felelősséget tanulni? Hogy fogja megtanulni, hogy a barátait ő válassza meg felelősen? Hogy fogja megtanulni, hogy hogy ha xy társával lekommunikál valamit felelőtlenül, majd azt elegánsan elfelejti (mert nyilván nem anyuci feladata mindent észben tartani), akkor annak következménye van, amit ő kell viseljen? Hogy fogja megtanulni, hogy ha chatelget tanulás helyett, akkor az a dogája bizony egyes lesz?

A szülőnek abban van felelőssége, hogy a gyereke ne drogról meg kábszerről chatelgessen 15 évesen, meg ne dőljön be random férfiak hitegetésének 14 évesen (illetve egyáltalán hogy ne álljon szóba - főleg online - idegenekkel), nem abban, hogy a meglévő barátaival mit beszélget.

Ha meg az előbbi két példa miatt aggódik a szülő, akkor az már régen rossz, hogy olyan egyáltalán szóba jön.

Ja és a szülő inkább azt "szabja meg", hogy milyen közösségbe megy a gyereke, hova járjon suliba, a tanárai milyenek és mit tanítanak, a sportszakkörön milyen a társasága, stb.

Ez mind, a közeg, a társak, igenis befolyásoljak a fejlődést, míg az, hogy 15 évesen anyuka belekotyog a kialakult, számára természetes dolgokba - úgy, h három év múlva azt csinál úgy is, amit akar a gyerek - nem igazán.

Lehet, hogy a gyereknél nem veri ki a biztosítékot az, ami a szülőnél igen.

Nem olyanokra gondolok, amikor pl. meztelen képeket kérnek, vagy hülye kihívásokba hajszolják egymást, hanem pl. arra, hogy a gyerekkel állandóan lekezelően beszélnek, kárára poénkodnak a csoportban (és ez nem kölcsönös, nem csak oda-vissza ugratás)... A gyereknek ez lehet megszokott, "természetes", kívülről viszont egyértelmű bántalmazás.

Vagy az is lehet, hogy a te gyereked a bántalmazó - ezzel nyilván nem fog eldicsekedni, neked szülőként viszont van felelősséged abban, hogy a kiskorú gyereked hogy viselkedik.

Ha nem tudsz róla, az nem mentség.

2-es vagyok!

Én is voltam fiatal, és én sem mondtam el mindent a szüleimnek, attól függetlenül, hogy valóban nem jártam, jártunk olyan helyekre, ahol bármi rossz is történhetett volna velünk. És mi is tudtuk, hogy a szüleink mikor, milyen módon ellenőriztek bennünket. Attól még az a szülő nem buta, és nem gyalogol bele a gyermeke magánéletébe, meg személyiségi jogaiba, csak érzi saját felelősségét, és teszi, amit szülőként tennie kell.

Egyébként sem tudni, hogy a kérdező hány éves? Lehet akár 12-15, amikor még nem árt odafigyelni, de ha már 17-18, akkor persze egy "kissé" gáz a szülő viselkedése.