Akit gyerekkorában többször megütöttek, felnőttként ez feljön bennetek?

Az én anyám pl. gyakran kukoricán térdepeltetett, pedig nem voltam rossz gyerek.

(Sőt, kitűnő tanuló voltam.)

Gyerekkoromban anyukám sokat, és durván vert minket. Amikor 16-17 éves körül lehettem, hirtelen valamilyen traumaszerű változáson ment át, és attól fogva (egyik napról a másikra) soha többé nem ivott, nem dohányzott, és senkit nem ütött meg. Utána teljes tagadásban maradt arról, ami addig történt. Mind máig meggyőződéssel állítja, hogy soha nem vert gyereket.

De nekem még sokáig élénken élt egy olyan emlék, amikor 17 évesen ülök a konyhában egy hokedlin, miután bevallottam valami iskolai intőmet, és rettegve várom a következő aktuális verést. (Ami -- akkor még nem tudtam előre, de -- végül is nem következett.) Hajnalig nem mertem elaludni, mert azért az intőért még nem voltam megverve, és nem tudtam, mikor kezdődik el.

Ma már a gyerekeimmel úgy bánik, mint egy aranyos tündér néni, aki minden kívánságukat teljesíti. A legnagyobb lányom azt szokta mondani, hogy "nagymama a példaképem, olyan jóságos!"

Neki ezt már inkább nem mondom el....

Az én anyám is durván vert. Pl, verstanulásnál 10 percem volt, utána felmondtam és minden hibáért fejbevágott a könyvvel. Ok nélkülis sokat vert, és napi szinten ordibált. Nem ritkán rombolt, dobálózott. Imadta a szekrényből kirángatni a kevéske ruhámat, amit visszahajtogattam, majd újra kitépte... sorolhatnám oldalakon át.

Felnőttként a szöges ellentéte lettem.

Engem is vert az anyam. Hozzateszem, alaptanul. 30+ ev tavlatabol is faj.

Nem is utom meg a gyermekem, es nem is engedem senkinek.