Mit gondoltok az olyan szülőkről, akik előtt a gyereknek alaposan meg kell gondolnia többször is mit mond előttük, vagy nekik?

Nem való szülőnek.

Mostohaanyám pont ilyen nő, nem lehet véleményed (vagy csak az, mint neki), bármi nem tetszik neki, ordít, kioktat, senkiházinak nevez, stb.

Amióta elköltöztem (5 éve), egyáltalán nem beszélek vele.

Azt, hogy a szülő nem tiszteli a gyerekét, és ezzel hangsúlyozza az alá-fölé rendeltségi viszonyt.

Nyilván nem azt mondom, hogy a gyerek hadd beszéljen akármilyen trágár, bunkó módon a saját szüleivel, na de mindig meggondolni mit mondhatok és mit nem, az azért erős túlzás.

Nagynéném pont ilyen. Ha valaki mond neki valamit, akkor egyből a plafonon van, hogy "miért ilyen hanglejtéssel" "mi bajod van velem" "velem te nem beszélsz ilyen hangnemben", holott totál normálisan szóltak hozzá, csak az illető véleménye nem tetszett neki.

Aztán meg sír, hogy vele senki sem akar beszélgetni....én sem értem, miért....

Én már nem mondok semmit. Pont azért amit az első válaszadó is írt.

Faterom falun nevelkedett, egy idegbajos alkoholista falusi tahó által, aki még szekérrel ment a kocsmába. Örökölte ezt a mentalitást. Most 70 éves, igebajos, utál mindenkit, a nőket egy darab sznak tartja akik arra valók, hogy elé rakják a kaját naponta többször. Ha ez nem történik meg, üvölt.

Ha ellenvéleményed van, akkor egy hülye pcsa vagy aki nem tud semmit.

Mindenkit kioktat, pedig a lábát ki nem teszi a lakásból, hogy bármiről tudjon bármit is.. Az emberek kerülik, én is. Nem érdemes időt pazarolni az ilyenekre, mérgezőek.

Anyum is ilyen volt. Volt, mikor azért szólt meg, mert nem olyan szót használtam, amit szerinte kellett volna. Semmit nem lehetett neki vagy előtte mondani, mert mindenben csak a negatívumot látta, még egy vicces sztoriban is. Ha nagy ritkán telefonáltam akkor mindig hallgatta és ilyen elcsípett szavakba kötött bele, ha meg arrébb mentem, hogy ne hallja akkor abba, hogy tuti titkolok valamit. Volt, hogy az üzeneteimbe is beleolvasott és ha ott nem tetszett neki egy szó, pl. a "mizu" akkor azért is kötekedni kezdett, hogy miért írok ilyet. Már felnőtt voltam, mikor meghallotta az egyik barátnőmet káromkodni (kicsúszott egy basszus vagy valami ilyesmi) és utána szemrehányást tett nekem, hogy elég szomorú, hogy ilyen emberek a barátaim. (Anyum is szokott káromkodni.) Megbeszélni nem lehet vele semmit, segítséget nem lehet tőle kérni, mert abba is csak a hibákat látja. Ironikus megjegyzéseket meg hagyjuk is. Egyszerűen nem érti és képes vitát csinálni belőle.

Azt gondlom az ilyen szülőkről, hogy nagyon idegesítő állandóan arra figyelni, hogy mikor mit mondasz meg milyen szót használsz még magánbeszélgetéseidben is, hogy ne kössön bele.

Nekem az anyósjelöltem ilyen. Sokáig csak megfigyelő voltam náluk, bármi vélemény különbség adódott a fiával hisztériás nagyrohamot kapott. Nem lehetett neki ellent mondani semmiben. Ha mégis akkor jött az ő már x évet megélt, ő jobban tudja, meg amúgy is ő az idősebb (nekem nagyanyám lehetne) jár neki a tisztelet stb. Azt sosem értettem miért jött elő a tisztelettel amikor teljesen normálisan elő lett neki adva, hogy mi valamit máshogy látunk. Nem voltunk bunkók.

A kutyánál ha összekaptunk valamin akkor "én már felneveltem 2 kutyát, jobban tudom"

Ha az unokáiról volt szó és mondjuk a lánya (a gyerekek anyukája) szólt valamiért, akkor "én már felneveltem 3 gyereket, ne szólj bele"

Egy idő után nagyon rossz volt ott lakni, egyszerűen mindent 3x meg kellett gondolnom mielőtt kimondtam, ha nem akartam balhét. Nem volt felhőtlen az elválásunk, de szerencsére már nem nála élünk.

Hogy mit gondolok az ilyen szülőkről? Energiavámpírok. Az én környezetemben főleg az idősebb, 60+os korosztálynál veszem ezt a jelenséget észre, az én nagyszüleim mindketten ugyanilyenek mint anyósjelöltem. Szerintem jön a korral (ha én ilyen leszek öreg koromra írásba adom hogy valaki lőjön le....)