Normális az ha a saját szüleim hetente többször üvöltenek velem, hogy mekkora semmi vagyok?

Semmiféle üvöltözés nem normális.

Azok üvöltöznek, akik projektálnak. A saját alkalmatlanságukat, gyengeségüket vetítik ki a másik emberre. Kompenzálnak.

Aki saját magával rendben van, az nem megy neki a másik embernek, ha valamiben nézeteltérés van, akkor higgadt, win-win törekvéssel és érdekegyeztetéssel mindent le lehet rendezni, rövidre lehet zárni.

Az hogy egy szülő leüvölti a gyerek fejét az nem más, mint hatalmi dráma, hogy energiát szerezzen. Energiavámpírság.

Felnőtt vagyok, de ennek ellenér van, hogy apám a mai napig bepróbálkozik hasonlóval, ha nem értünk egyet.

Ilyenkor rögtön azt mondom magamban hogy ez csak és kizárólag őróla szól, neki erre futja. Nem reagálok, vagy legalábbis érzelmileg nem vonódom be a játszmájába. Ha nem értünk egyet valamiben, akkor elmondom hogy ezért meg ezért én így látom, ha őt nem tudom meggyőzni, akkor tudomásul veszem, hogy ebben a dologban nem vagyunk egyező véleményen.

De ha kellőképpen biztos vagyok az igazamban, akkor pl szégyenérzetet nem tud kiváltani belőlem egy játszmadráma. Családban sem, munkában sem, barátságban sem.