Menni vagy maradni?

Figyi egy életed van éld úgy ahogy neked tetszik és nem úgy ahogy másoknak.Ha van rá lehetőséged és úgy érzed hogy menned kell akkor menj,apudat bármikor meglátogadhatod.

Hány éves apukád?

Úgy érzem ebből amit írsz, hogy menned kell. És kis megerősítés kell még. Ha így érzed, akkor legyél bátor és vállald a kockázatot akkor is, ha tényleg az van amit írsz, hogy ki tudja mi vár valahol máshol. A hajósok is így indulhattak útra annak idején. Félve, de valami mégis azt mondta, hogy menni kell.

Az lehet egy megoldás, hogy valami módszert kitalálsz az apukáddal való kapcsolattartásra. Telefon, vagy videó hívás. Néha postai levelek. Hogy érezze, hogy mi van veled. Szerintem, ha tudja, hogy mi van benned, hogy miért csinálod, akkor az bántaná, ha maradnál.

Tud internetet kezelni? Ha nem kitudod rá képezni?

#4 szomorú lesz a barátodnak. De amit írsz, abból az érződik, hogy magának a párkapcsolatnak eléggé vége van. És nem te döntöd el sajnos ezt, hogy ez történt ezzel a dologgal benned.

Van akiknek amúgy elég ennyi, ami még most van köztetek, mert az a fontos, hogy legyen ott valaki, akivel családot alapíthat és akivel jó együtt lenni, mint barát, vagy társ. De úgy tűnik neked nem annyira ezek a szempontjaid, vágyaid, akármik is azok.

Te azt amire hív az élet, élj bátran.

A kapcsolatod haldoklik, ezt a párod is érzi. Nem biztos, hogy egy délibáb (neki te vagy az igazi és nem akarod megbántani) miatt érdemes lenne maradnod, mert ha tényleg szeret, észreveszi, hogy fogolyként élsz mellette. Édesapád esetében pedig szomorú, hogy ennyi időt elvesztettél vele, de nem tudod már úgy bepótolni, mint amilyen régen lett volna. A jelent éljétek meg minőségi támogató kapcsolatban, ami azt jelenti, hogy építed a jövődet és törődsz vele, de nem áldozod fel a szerelmi életed és a karriered azért, hogy aztán 30 év múlva egyedül légy és hiányérzettel terheld minden későbbi döntésed.

Az én történetem:

7 éve ugyanilyen kapcsolati mocsárban vártam, hogy majd beletörődök valamikor, mivel gondoskodó, megbízható ember volt mellettem, aki elfogadott teljesen. Csak sajnos közben elvesztettem a régi barátaimat, az újakkal pedig új célok és érdeklődés került a képbe, amin a barátommal már nem tudtam osztozni, hiába akartam megkedveltetni vele. Kaptam nagyon jól fizető munkalehetőséget is helyben, és akkor kellett döntenem: langyos biztonság, jó kereset és nulla karrier vagy fejlődés abból az állapotból VAGY elköltözöm, alulról kezdek multinál messze, kis albérlet, idegen munkatársak, és csak az egyetemi ismerősök. Utóbbinál a család közelsége is megszűnt volna. Ezt választottam, szakítottam és költöztem egyedül. Szabad voltam, annyi élményt szereztem, ami csak belefért, és másfél év után kezdett hiányozni pasi a képből, addig eszembe sem jutott. Nem sokkal később találkoztam egy olyan emberrel, aki a magasra tett lécet is megugrotta és vele sokkal tartalmasabb életem van, mintha maradtam volna otthon. Közös hullámhosszon vagyunk az első perctől, gördülékenyen ment az együttélés, esküvő, házépítés, már a második gyerekünkkel vagyok itthon és kicsit sem unatkozom. A bizonytalanba ugrottam, és minden szempontból megérte.