Van még remény?

22/F vagyok egy borzalmas gyerekkorral a hátam mögött. Nem önsajnálat akar lenni, inkább tanácsokat szeretnék kérni. Szüleim sose értették meg egymást, a kiinduló pont egy ház építkezés. 2001-2002-t írunk, amikor is ez elkezdődött. Anyám kitalálta anno, hogy építkezni kell, engem nem kímélve, egy világvégi faluban kellett el töltenem ezt az időszakot, óvodába csak 1 évig jártam, mondanom se kell mekkora hátránnyal. Anyámnak a ház volt a legfontosabb, ez egy tipikus kacsalábon forgó palota. Apám el is adósodott emiatt, a vállalkozása is tönkrement. Rengeteg volt a cirkusz, tányérdobálás, stb. Majd jött az iskola, ahol nem tudtam érvényesülni, ha kiálltam magamért, s megvédtem magam, s kaptam egy beírást anyám képes volt hozzám órákig nem szólni. Szép lassan visszahúzódó nyápic lettem, akin fogást lehetett találni, mert én anyámnak akartam megfelelni. Mondanom se kell, hogy az önbizalom hiány, az emberekbe vetett hitem teljesen kikopott, a mai napig végigkíséri. Volt olyan is, hogy a feszültségét rajtam töltötte ki megtépett, ha éppen fáradt voltam, s nem ment úgy a tanulás, ahogy ő azt elvárta, azt is éreztette velem, hogy hülye vagyok, állandóan a nyakamban volt, sose bízott meg bennem, noha általánosban mindig közepes-jó tanuló voltam, alsóban inkább jó. De gúnyosan mindig megjegyezte, hogy álmodozó királyfi, stb. Dicséret sose. Ennek az lett a vége, hogy megutáltam a tanulást, gimiben már inkább kettes tanuló voltam, kapom is a mai napig az ívet, hogy mit csináltam a 4 évben, stb. Nagy nehezen, de leérettségiztem elsőre. S itt jön az, ami óta a depresszió, végigkíséri a mindennapjaimat, 2017 óta. Az akkori nyarat egy étteremben dolgozva töltöttem, 12-13 órákban, előtte semmi ilyesmit nem csináltam, nagyon fárasztó volt, de itthon egy dícséretet se kaptam, hogy le a kalappal, ügyes vagy fiam. Sajnos a depresszió úrrá lett rajtam emberek közé nem igen tudtam menni sok ideig, próbáltam megkeresni az utamat, sajnos sok időt töltöttem “otthon”, ami egy újabb ördögi kört eredményezett. Milyen semmire kellő vagyok, miért nem megyek emberek közé, stb. Igaz sokáig otthon ültem, de akkor is kerestem az utamat, mi az, amiben jó lehet, pl a kertészet. Nem támogat konkrétan semmibe, csak lehúz. Most egy biztonsági cégnél vagyok éjjeli őr, kapom azért is a magamét, hogy ez nem munka, ez miért csinálom. De persze nem adtam fel az álmaimat, nagy tervem az egyetem, földrajzból emelteztem idén, ami nem lett a legjobb az 54%-al 3 hét készüléssel, de plusz pontot ér már, még egy középszintű biosz hátra van, ami a tervem. Nagy tervem az embereken segíteni, adományozás, tudás átadás. Valóban én egy semmit érő ember lennék. Néha az is jár a fejemben, hogy de jó lenne egy normális családba újra születni, noha nem hiszek reinkarnációban. Félreértés ne essék, nem siratom magam, nem szoktam sírni se, de jó lenne több motiváció, önbizalom. Nehéz az elindulás, sajnos, s ők ezt ki is provokálják, ami nagyon rosszul esik, másokat meg támogatnak, szeretnek akkor is, ha az ember csak fekszik otthon. Nem egyszerű.