Azok az emberek, akiket elhagyta az édesanyjuk vagy az édesapjuk: Hogyan dolgozták fel és hogyan élték meg?

1. Anyámnak sikerült kiválasztania a legrosszabb időpontot arra, hogy leléceljen. 12 éves voltam ekkor, pubertáskor, pattanások, első menstruáció, nem érted mi történik a testeddel, és akkor még ez is. Nekem ez személy szerint sok volt így egyszerre.

2. 12 éves voltam ekkor.

3. A fiú ikertesóm 12, a húgom 10.

4. Egy keddi napon reggel ment el, azon a héten vasárnapon anyák napja volt. Bennem akkor tudatosult, hogy lelépett, és akkor sírtam először úgy igazán miatta. Előtte is sírtam, de akkor inkább csak pityeregtem.

5. Ezt nagyon nehéz így megfogalmazni. Több minden cikázott a fejemben, nem tudtam, mit kell ilyen helyzetben csinálni, nem tudtam, hogy fogjuk ezt átvészelni a testvéreimmel, és bepánikoltam. Tudtam, hogy segítenem kell a testvéreimnek és végső megnyugvást adni nekik, de azt nem tudtam, hogy ezt hogyan kell, és ha én nekik segítek, akkor nekem ki fog?

6. Igen, amikor 24 éves voltam.

7. Nem is kellett neki megbocsátanom, mert tudtam, hogy nyomós oka volt arra, hogy elhagyjon minket.

8. Alkohol- és drogproblémái voltak, és úgy gondolta, jobb lesz az, ha lelép, mint hogy azt nézzük, hogy minden este jól berúg és édesapám a hányásából mossa ki. És ebben igaza van.

9. Van egy 8 éves lányom és egy 2 éves fiam. Nem, nincs rám semmilyen hatással ez, legalábbis én nem veszem észre.

10. A helyzet: Ha velem ilyen történne, én is inkább elmennék, mint hogy a gyermekeim azt nézzék, hogy csúszok egyre lejjebb és lejjebb. Magam: szerintem nagyon jól helyt álltam, mint "anya". Nyilván voltak hiányosságaim, és nem voltam tökéletes, de ki az? Senki. Főleg egy tizenéves gyerek. Az, hogy ez a tragédia ért engem, valamilyen szinten megerősített engem, de nem örülök annak, hogy így kellett lennie.

11. Igen, volt. Barátnőim, testvéreim.

12. Sehogy. De nem maradt bennem mély tüske.

1-2 kb 10 lehettem

4 pár évvel később

5 magamat okoltam, nem.értettem hogy miért nem szeret,miért nem vagyok elég jó

6 egy párszor találkoztunk

7 Nem, de nem is kért bocsánatot,és nem is próbálta helyrehozni

8 Mer kényelmesebb volt neki ha az új életébe nem vagyok benne

9 Emiatt soha az életbe nem akarok gyereket

10 tudom hogy nem az én hibám volt,de attól még fáj

11 nem

12 Sehogy 🤣 mindig elrejtettem az érzelmeim, erős akartam lenni,és most egy roncs vagyok 🤣 depresszió,nem tudok megbízni másokban,és düh kezelési gondjaim is vannak

1.-2. Olyan 6-7 lehettem amikor apám ott hagyott minket.

3. Húgom 4-5

4. Sokkal később. Nagyon kicsi voltam, és anyukám azt mondta, hogy csak sokat dolgozik (külföldön dolgozott) aztán, ahogy felnőttem, rájöttem magamtól is pár évvel rá.

5. Hiányzott... nagyon. Hallgattam, hogy a többieknek milyen közös élménye volt az apjukkal, apa fia dolgok, horgásztak, kocsikáztak, stb.. amit apa és fia szoktak csinálni. Közben utáltam, mert mégis ott hagyott minket, nagyon rossz volt.

6. Igen, hazajött egy tárgyalásra, és akart látni minket, anyámmal sétáltak, a telefonban ellenkeztem, hogy ne adja át neki, ne jöjjön fel hozzánk. És ezt hallotta ő is. Elvileg könnyezett, majd aznap este feljött hozzánk, olyan 12 lehettem, talán fiatalabb egy kicsit. Azt mondta a munkája miatt nem keresett minket, mert rengeteget dolgozik, és nem volt semmi szabadideje. Hozott egy zsák csokit, és mivel fiatal és buta voltam, elhittem neki. Azt mondta minden más lesz, és hogy fogunk beszélni. Egy hétig max kettőig tartott az egész. Egyszer írtam neki, és nem írt vissza nagyon sokáig. 15 voltam tavaly előtt azóta felköszönt születésnapomon, és ennyit beszélünk.

7. Akkor igen, 2 hétig, de most már nem hiszem.

8. Kiment külföldre dolgozni, mert nagyon rosszak voltak a körülmények, ezért kellet a pénz. Aztán ugye lett pénze, sok nő kereste és megcsalta anyámat egy párszor...

9. Nem vagyok még annyi idős, hogy gyereket vállaljak, viszont szerintem a jövőben ezzel nem lesz gond. Mert tudom, hogy fix hogy én nem akarok ilyen lenni, soha nem akarok ekkora csalódást/fájdalmat okozni semmilyen embernek nemhogy egy gyereknek.

10. Vannak ilyen emberek is, el kell engedni ezeket, nem érdemelnek annyit, hogy foglalkozzak velük. Régebben rengeteg problémám volt ezzel, de nem ér ennyit ő.

11. Pszichológus. Először elküldtek egyhez, az nagyon rossz volt, nem nagyon volt szimpatikus. Kedves volt meg minden, de nem sokat segített. Elküldtek egy másik emberhez, nem tudom mi a szakkifejezés rá, igazából csak azt nézte meg kell e gyógyszeres kezelés (Beszélgettünk, ebből állapította meg), de szerencsére nem kellett. Pár hónap múlva újra szar lett minden, ekkor az iskola pszichológushoz küldtek el, ő nagyon szimpatikus, kedves bírom is. Ő vele mindent megtudtam beszélni, és korona vírus miatt a nyáron nem mentem (Mert buszok máshogy mentek, kész kavarodás volt minden, nem volt kedvem hozzá) de azóta is járok hozzá havonta egyszer megbeszélni az élet nagy gondjait. Illetve rengeteget segített egy lány, aki a legjobb barátom lett közben. Mindig ott volt mellettem és segített, mindenben. Nagyon sokat köszönhetek neki, volt olyan amikor elgondolkoztam, miért élek, mi értelme az egésznek, de szerencsére ő ott volt, és segített. És most neki köszönhetően is, talpra álltam.

12. Rosszul. Dühkezelési problémáim lettek. Magamat és anyámat hibáztattam az egészért, rengeteget veszekedtünk, kiabáltunk egymással. Leírhatatlan az a düh, ami akkor bennem volt. A legkisebb dolog is felidegesített, annyira, hogy például a régi gépházam tele van horpadásokkal, sokszor azon vezettem le mindent. Erre rátett, hogy a suliban sem nagyon bírtak, vagyis ez a voltak barátaim, de ezek "barátok" voltak, akik az egyik pillanatban kedvesek meg haverok meg minden, a másik pillanatban meg a többiekkel baszogatnak mindennel amivel csak lehet. Tipikus sulis sztori, mindig van egy gyerek akit mindenki baszogat. Utáltam az általánost. De szerencsére a pszichológus és a barátom sokat segített, így most már nincs semmi bajom, nyugodt és boldog életet élek.

1. Kórházban közölte apámmal anyám, hogy ő mégsem akar 3 lány anyja lenni, ő még élni akar. Lelépett.

2. én 5 éves.

3. Nővérem 7 áves, húgom pár napos. Ott hagyta a kórházban. Apu hozta haza.

4. Rögtön 5 évesen.

5. Csak arra emlékszem, hogy sokat sírtunk, és apu igyekezett minket vigasztalni.

6. 14 évesen találkoztam vele újra. Suliból mentem haza, és ottohon apuval beszélgetett a nappaliban.

7. Nem

8.Élni akart

9. Van 1 fiam.

10. Felnőtt fejjel sem értem miért tesz valaki ilyet.

11. igen. Apuval, testvéreimmel

12. Lázadó voltam tiniként, de végül is elég könnyen feldolgoztuk, mert apu volt egyben anyánk és apánk is. Apu megtanult sütni, főzni, varrni, és mindig mellettünk volt. Mindent megkaptunk tőle amit lehetett. Minden anyáknapi ünnepségen is ott volt. Mindig gondoskodott rólunk. Ma már nyugdíjas, és mi lányok gondoskodunk róla. Még ma is sokszor úgy viselkedik mint régen. Mintha még ma is a "szárnyai alá" venne minket. De ma már a gondoskodást inkább az unokáiknak tartogatja. Egy életre hálás vagyok neki. A világ legjobb apukája.