Nem vékony fiatalok, ez nálatok is így van otthon, vagy csak az én családom ilyen?

Szerintem is egyértelműen irigy. Fél hogy még nagyobb lesz a különbség ha lefogysz.

Davke csak azért is érezd magadat nagyon jól, hordjál csinos ruhákat, ha pedig beszól, kérdezz vissza: Már megint irigy vagy?!

Valószínűleg tényleg irigy, maximalista szülő, de az is lehet hogy azt hiszi ezzel segít, mert nem akarja hogy oda juss mint ő, és nem fogja fel mennyire bánt téged, és milyen károkat okoz.

Az én anyám addig mondogatta, hogy kövér vagyok, amíg tényleg el nem híztam, pedig teljesen átlagos testalkatom volt. Elképesztően bántott, hogy ahányszor vettem egy csinos ruhát és jól éreztem magam, azzal jött, hogy igen szép a ruha, de fogynom kell még. Vagy ha épp náluk vagyok, és napi 2-szer enni merek, elkezd piszkálni, hogy ne egyek, pedig ő is tudja, hogy a koplalás nem megoldás.

A 15 évnyi piszkálás komoly evés és testkép zavarokat eredményezett nálam. Az elég sokat segített, hogy elköltöztem (de gondolom erre nem nagyon van lehetőséged), és szembesítettem vele hogy elég komoly szerepe van a depresszióm kialakulásában. Most már nem hagyom hogy mondja a magáét, ahányszor újra elkezdene bántani, rászólok, és ha nem ért a szép szóból, leteszem a telefont, vagy közlöm, hogy hazaindulok.

Nálam ugyanez a helyzet. Annyiból más, hogy nekem apám mondja ezt. Miközben ő is sokkal kövérebb nálam. De ha ezt merem mondani azt mondja, hogy ő már mindjárt 50 éves, neki már mindegy, hogy néz ki. Meg, hogy amikor ő ennyi idős volt, mint én akkor milyen faszán nézett ki. (sose nézett ki úgy. A régi képeken is kb hasonló az alakja, mint most). Nyilván mindenki tudja magáról, hogy van rajta felesleg, anélkül is, hogy a SAJÁT CSALÁDTAGJAI ezt szóvá tennék. Nekem annyiból könnyebb lett, hogy eljöttem egyetemre 300km-rel arrébb. Így nem szólnak be a nap minden percében. Mikor otthon laktam se ettem sokat én se, de mindig megkaptam, hogy milyen kövér vagyok stb. Egyáltalán nem ettem kenyeret a végén(csak azt az extrudáltat), meg tele tettem salátával. De ennek ellenére is mindig azzal jött, ha meglátták, hogy eszem, hogy milyen dagadt vagyok. Meg, hogy minek eszem azt a kecske kaját, úgy is dagadt maradok... Mostis van rajtam kb 8kg plusz. De úgy vagyok vele, hogy majd leadom szépen lassan. És nem kell apámat hallgatnom.

Leállítani szerintem nem fogod tudni anyukád. Ha eddig magától nem érte fel ezt ésszel ezután sem fogja.

Amikor tini voltam, nálunk is ez volt a helyzet (most annál súlyosabb vagyok, mert közben bejött egy jó kis PCOS, de azóta is fogytam). Volt rajtam 1-2 pluszkiló, de arányosan, inkább csak a hasamon, de az sem ilyen kitüremkedően, meg melles-segges leányzó is voltam mindig, derekam is volt (sőt még súlyosabban is van). A 2x akkora anyám b.tatott mindig, nem akarta engedni, hogy olyan ruhákat vegyek fel, amik egy picit is követik az alakot meg mutatnak egy kis bőrt (nem k...s dolgokra kell gondolni, hanem pl. egy combközépig vagy térdig érő, nem tapadós ruhára). Ha rajta múlt volna, ma is férfipóló szabású, bő, szögletes felsőkben járnék meg az unokatesóim levetett, '90-es évekbeli rapper stílusú cuccaiban (az mekkora vizuális környezetszennyezés volt, te jó ég). Kedvenc szavajárása volt a "hova hízol már, te disznó" meg amikor kitűnőként, amit elvártak tőlem, hoztam egy hármas dogát az, hogy "Az eszeddel tűnjél már ki, ha a szépségeddel nem tudsz"... folyton belepofázott vendégségben, hogy mit és mennyit egyek... tudjátok, olyan módon, hogy épp elég hangos legyen ahhoz, hogy mindenki hallja a környezetben, de épp elég halk, hogy játssza a hülyét, hogy "jaj, hát halkan akartam, csak kicsit hangos lett". Ez amúgy rám is igaz, hogy annyira eltiporták azt a picike önbizalmamat is, hogy évekig nem tudtam végigmenni egy utcán úgy, hogy ne azon kattogjon az agyam egész végig, hogy most mit gondol rólam a szembejövő, hogy tartom a kezem, hogyan nézek, milyen gyorsan lépek...

Ha majd lehetőséged lesz rá, menj el egy pszichológushoz, nagyon sokat fog segíteni. Nekem tényleg ez segített a legtöbbet.

Fogyj le, és kész. Közben építsd fel az önbizalmadat, és védd meg magadat.

Ne 2-szer egyél keveset, hanem inkább 3-5-ször kevesebbet, így nehezebben éhezel meg menet közben, és nem kívánsz nasit sem. Nasizni amúgy sem szabad. Aki nasizik, az unatkozik vagy a szeretethiányát pótolja vele.

Nálunk is ez van (és nem csak ezzel, ebből is látszik, hogy nem a súlyomról szól ez az egész). Szerencsére azon kevesek között vagyok, akik függetleníteni tudják magukat ettől, élek, ahogy jólesik, azt teszem, amit helyesnek tartok, rendben van az önértékelésem és megvan a lelki egyensúlyom.

Szerintem megváltozni nem fog, te is próbáld a helyén kezelni a dolgot.