Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Szülő-gyermek kapcsolat » Azért k-va vagyok, mert...

Azért k-va vagyok, mert lefeküdtem 2 sráccal? Ez csak szerintem erős "viccnek"?

Figyelt kérdés

Egyszer beszéltem itthon nyíltan a szerelmi életemről, magánéletemről. 16 voltam és az anyám rettenetesen kiakadt, hogy nekem mit jár az eszem a fiúkon, nagyon nagy vita lett belőle. Pedig semmi extrán durva dolog nem volt, annyi volt a történet, hogy chateltem egy évfolyamtársammal, és már vártam, hogy egy szombati buliban esetleg történjen valami, vagy hazakísérjen és ezt elmondtam itthon. De tanultam az esetből, azóta nem említek ilyesmiket. Megbeszélem a dolgaimat a legjobb barátnőimmel, tőlük kérek tanácsot. Viszont valahogy szóbajött itthon a szex, én is hozzászóltam a témához és anyám rám néz, hogy dehát én még szűz vagyok. Mondom ja, persze, hogyne, 21 évesen biztos. Szóval addig jött utánam és faggatott, hogy mondtam, hogy már elég régóta élek nemi életet és én ezt egyáltalán nem látom olyan tragikusnak, mint ő. Nekem is vannak szükségleteim, annak ellenére, hogy párkapcsolatra, együttélésre nem vágyom.


Nem naponta cserélgetem a partnereimet, nem is buliban összeszedett ismeretlenekkel szexelek. Az első fiúval még gimi alatt feküdtem le, a mai napig nagyon jóban vagyunk, a másodikkal pedig 2 éve van "barátság extrákkal".


Felhívta a legjobb barátnőmet is, hogy ez igaz-e és hogy úristen, MIT NEVELT Ő. Meg hogy mit gondolnak rólam mások, hogy szexelek, de nincsen se udvarlóm, se párom. Mondom semmit, mit gondolnának? Nem írom ki másnap a homlokomra, hogy szexeltem, de amúgy szingli vagyok. 3 napja folyamatosan megjegyzi, hogy "egy k.va vagy", meg hogy ő egy kvát nevelt és hogy ezt sürgősen fejezzem be, mert haza leszek hozva Budapestről (ott élek, tanulok), aztán figyelve lesz rám. Tegnap már mondtam, hogy nekem ez rosszul esik, mert akkora kva csak nem lehetek, ha eddig ez fel sem tűnt neki. Erre hogy hát ő csak viccel, ne vegyem már ezt komolyan...


2020. júl. 9. 08:33
1 2 3
 21/30 anonim ***** válasza:
95%

Anyukád kicsit szűk látókörű. Nem szeretném bántani, de járjon nyitott szemmel, mert jobb ha tudja, a lánya a mai lányokhoz képest angyalka. Valaki már 14-15 évesen túl van 5 srácon, meg kitudja mik történnek, sok meghökkentő sztorit lehet olvasni. Jó lenne ha néhány ilyen hírt anyukád elé tolnál, például (Oroszországban azt hiszem) terhes lett egy 14 éves kislány egy 10 éves kisfiútól, elvileg 1x feküdtek le, a srác a vizsgálatok alapján még képtelen lett volna bárkit is teherbe ejteni. Szóval vannak érdekes dolgok a nagyvilágban.

Egyébként egyáltalán nem vagy k., nyugodj meg és ne vedd magadra!

Ha tudnánk mik történnek a nagy világban...olyanok amikről nem tudunk huhuuu...Tegye össze anyukád a két kezét, hogy ilyen lánya van, mert más ennyi idős korára a 20 főnél is túl van: D Viszont ebből is látszik, hogy anyukád próbál normálisan nevelni, régebben igen, ez bűnnek tűnt ez a 2, de már nem azt a világot éljük, csak ezt nehéz elfogadni azoknak akik abban a korban nőttek fel.

2020. júl. 9. 10:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/30 anonim ***** válasza:
90%
Azért bammeg az kriminális hogy páran itt krvázzátok 2 fiú miatt
2020. júl. 9. 10:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/30 anonim ***** válasza:
92%
5 év alatt két pasiért, tedd hozzá XD Alig álszentek.
2020. júl. 9. 10:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/30 anonim ***** válasza:
96%
Imádom, hogy a sok vérpistike hogy ki tud akadni az ilyen kérdéseknél, hogy mindenki szexel, csak ők nem. xD
2020. júl. 9. 10:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 25/30 anonim válasza:
90%
Ne félj, ezek az "erkölcsös" férfiak másznának rád elsőnek, ha tehetnék. :D De mivel mással szexelsz, ezért fúúúj büdös ringyó. :D Szánalmas álszent lúzerek.
2020. júl. 9. 11:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 26/30 anonim ***** válasza:
85%

Nem tudom, egy Kommentelőhöz tartoznak-e a #22-25-ös válaszok, de nagyon igaza/igazuk van!

Édesanyád (primitív) véleménye egy dolog. Ellenben ne hidd el senkinek sem, aki ilyen stílusban nyilatkozik Rólad, mivel Ők nem gyónás közben írják a sületlenségeiket, vagy 50 rózsafüzér közben.

Hadd ne kelljen már repedtsarkúnak éreznie magát a Kérdezőnek amiatt, mert egy vonzó, fiatal nő, aki merte jól érezni magát 5 év alatt egyszer az életben. Nem tudom, milyen élete lehet annak, aki ilyet állít, de a véleményére tuti nem kell adni.

2020. júl. 9. 11:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 27/30 anonim ***** válasza:
100%
Nem vagy kva. A “haza leszel hozva” részhez annyit, hogy 18 elmúltál, nem leszel hazahozva. Persze ha mégis becsicskulsz igen, de amúgy nincs az a hatalom ami hazarángasson. Felnőtt nő vagy egy felnőtt nőnek megfelelő igényekkel, szükségletekkel. Ha beszól szólj vissza, ha sokat beszól ne menj hozzájuk. Valami baja van magával (talán nem szexelt házasság előtt? Vagy igen de őt megszégyenítették érte?), én anyám is hasonló volt, nem tudsz rajta változtatni de nem is kell a hisztijét elviselned
2020. júl. 9. 12:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 28/30 anonim ***** válasza:
100%

"Anyu, ez azt jelenti, hogy bármilyen párkapcsolati kérdéssel inkább forduljak a helyi zöldségeshez, mert te jobban megvetsz, mint egy idegen és nem hallgatsz meg?

Tudod nekem támogatásra van szükségem és esetleg saját tapasztalataidra, amit vagy adoptálok, vagy nem, de semmi szükségem megvetésre és bántásra, mert akkor nem csak ezen a téren vágod el magad tőlem."


Ez is jó balhé alap...

2020. júl. 9. 12:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 29/30 anonim ***** válasza:
100%
Teljes együttérzésem ami anyád hozzáállását illeti.
2020. júl. 9. 18:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 30/30 anonim ***** válasza:
100%
Neked is olyan a családod mint nekem. Húszonakárhány éves voltam már (fiú) de családom boldog-boldogtalan ismerősnek alkalmi csevegőtársnak pl balatoni lángossütőnek, sarki cukrásznak, visszatérő szerelőnek lazán dumáltak olyat hogy “van egy már nem is annyira fiatal de mégis szűz fiúnk aki ugye hát ennyire meg annyira zárkózott”. Az értelmesebbje visszakérdezett hogy “ezt honnét veszik ilyen biztosra” erre ők “hát még senkit nem mutatott be vacsora összejöveteleken barátnőjeként hogy a fogások közt vívott csókcsatáiktól meghatódhassunk”
2020. júl. 9. 20:10
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!