Mit tenne egy szülő, ha a gyereke mentálisan beteg lenne, és erős nyugtatókat is kellene szednie emiatt, annyira vészes a helyzet?

Nekem szülőm volt pszichés beteg. Teljesen szétesett idegileg a család miatta, ideg-összeroppanást, pánikbetegséget kaptunk, depressziósok lettünk. Nem tudtuk koordinálni az életünk vezetését az összeroppanás miatt. El is szegényedtünk, mert idegösszeomlással nem lehet az ember életét gazdaságilag irányítani.

Egyébként senkit sem okoltunk, sem a beteget, se magunkat, sem mást. Olyan volt, mint egy természeti csapás, de aminek nincs vége. Folyamatos földrengés, vulkánkitörések, árvizek meg időnként sárlavina. Elátkozottak lettünk.

Annyit mondhatok: senki nem hibás. Külső körülmények, alapszemélyiség, félreértelmezések, eltévelyedés, olyan de olyan sok összetevőből áll egy ilyen dolog, hogy képtelenség "főbűnöst" találni. Nekem a bátyám volt ugyan ilyen, és eléggé megnehezítette ezzel a szüleim dolgát. Szerencsére sokat javult már azóta. Nekem is voltak mélypontjaim, de ki tudtam jönni belőlük. Tapasztalatból mondom: az agresszió nem volt megoldás a szituációra. Bármennyire is úgy érzi az ember, hogy igaza van, aki beteg, annak nem lehet az igazságot a fejébe verni, pláne nem erőszakkal. Támogatni csak megértéssel szabad. Lehet, hogy a viselkedése miatt olyankor senki nem szereti az ilyen embereket, legalább a szülei szeressék mindig. Bármennyire is azt hiszi a gyerek, a szülő, hogy ebben a szituációban már semmit nem ér a szeretet, meg hogy nem kölcsönös, az akkor is ott van még mint végső kötelék. Ha gyógyszerekkel rendben van, akkor élnie kell a gyógyszerekkel. Ez van. Nem azt mondom hogy ez tökéletesen rendben van így, de ha az ember csak ostorozza magát, vagy a másikat, attól nem lesz jobb senkinek. Most ez van, az élet ezt hozta. Még mindig lehetne sokkal rosszabb. Például megvakulni, vagy elveszteni 1-2 végtagot. Az ember ne azt nézze, mit veszített, hanem azt, hogy még mi az ami megvan. Ez pedig nem egy végleges szituáció, ebből bármikor ki lehet jönni, egy csonkulásból mondjuk már nem nagyon lehetne. Egyetlen dolgot azért tehet az ember minden próbálkozásán túl: meditáljon sokat. Minden este szánj rá 10 percet elalvás előtt egy meditációra. Egyrészt a saját lelki nyugalmadat próbáld megtalálni, másrészt gondolatban segíts a lányodnak. Képzeld el minden nap, hogy megjavul, képzeld el a lehetséges utat, hogy hogyan válik egészségessé, képzeld el, hogy te hogyan segítesz neki, és minden nap mond el magadban félhangosan, hogy "holnap jobban lesz, minden nappal jobban lesz." Lehet hogy placebo, lehet hogy belemagyarázás, de nekem ez a módszer akkor is mindig bejött. Néha úgy érzem, mintha léteznének olyan erők, amik képesek segíteni, ha őszintén bízunk benne.

Csak ez soha nem fog működni egy anorexiásnál, utolsó.