Azért k-va vagyok, mert lefeküdtem 2 sráccal? Ez csak szerintem erős "viccnek"?
Egyszer beszéltem itthon nyíltan a szerelmi életemről, magánéletemről. 16 voltam és az anyám rettenetesen kiakadt, hogy nekem mit jár az eszem a fiúkon, nagyon nagy vita lett belőle. Pedig semmi extrán durva dolog nem volt, annyi volt a történet, hogy chateltem egy évfolyamtársammal, és már vártam, hogy egy szombati buliban esetleg történjen valami, vagy hazakísérjen és ezt elmondtam itthon. De tanultam az esetből, azóta nem említek ilyesmiket. Megbeszélem a dolgaimat a legjobb barátnőimmel, tőlük kérek tanácsot. Viszont valahogy szóbajött itthon a szex, én is hozzászóltam a témához és anyám rám néz, hogy dehát én még szűz vagyok. Mondom ja, persze, hogyne, 21 évesen biztos. Szóval addig jött utánam és faggatott, hogy mondtam, hogy már elég régóta élek nemi életet és én ezt egyáltalán nem látom olyan tragikusnak, mint ő. Nekem is vannak szükségleteim, annak ellenére, hogy párkapcsolatra, együttélésre nem vágyom.
Nem naponta cserélgetem a partnereimet, nem is buliban összeszedett ismeretlenekkel szexelek. Az első fiúval még gimi alatt feküdtem le, a mai napig nagyon jóban vagyunk, a másodikkal pedig 2 éve van "barátság extrákkal".
Felhívta a legjobb barátnőmet is, hogy ez igaz-e és hogy úristen, MIT NEVELT Ő. Meg hogy mit gondolnak rólam mások, hogy szexelek, de nincsen se udvarlóm, se párom. Mondom semmit, mit gondolnának? Nem írom ki másnap a homlokomra, hogy szexeltem, de amúgy szingli vagyok. 3 napja folyamatosan megjegyzi, hogy "egy k.va vagy", meg hogy ő egy kvát nevelt és hogy ezt sürgősen fejezzem be, mert haza leszek hozva Budapestről (ott élek, tanulok), aztán figyelve lesz rám. Tegnap már mondtam, hogy nekem ez rosszul esik, mert akkora kva csak nem lehetek, ha eddig ez fel sem tűnt neki. Erre hogy hát ő csak viccel, ne vegyem már ezt komolyan...
Nem vagy qrva, de ezt te is tudod!
Kicsit vegyél vissza a nyitottságból anyád felé, az ilyen mondatokat meg - 21 évesen - "mert haza leszek hozva Budapestről (ott élek, tanulok), aztán figyelve lesz rám" rögtön utasítsd vissza, mert pokol lesz az életed!
21 évesen (sem!) senkinek semmi köze a szexuális életedhez! Még a szüleidnek sem! Tehát ne mondj nekik semmit, nem tartozik rájuk, maradjanak csak a saját világukban.
Amúgy 2 partner egyáltalán nem jelenti azt, hogy qrva lennél. Mit gondolt anyukád, hogy egész életedben egyetlen férfi lesz csak? Aki elveszi a szüzességedet, feleségül vesz, gyereket csinál és amíg éltek veled marad, hogy együtt öregedjetek meg? Ilyen már csak a mesében van... (vagy ott sem...)
Hiába adják itt alád a lovat, az vagy.
Aki csak úgy lefekszik valakivel mert neki csak a szex kell de párkapcsolat az nem, az bizony egy k*va. "Barátság extrákkal" meg hasonló szarságok mert most ez a menő, igaz?
Ahelyett, hogy kerestél volna egy fiút aki szeret, tisztel és aki akkor is szívesen veled van (meg persze te is vele) amikor nincs sex.
De neked elég ha csak üritésre használnak.
A másik meg, persze kérd ki magadnak, hogy "hazavisznek" de gondolom el is tartod magad egyedül, nagy felnőtt 21 évesen, Budapesten. Igaz?
K.va nem vagy. De a felfogasod alapjan nagyon lelketlen ember lehetsz.
Ezt irod: "Nekem is vannak szükségleteim, annak ellenére, hogy párkapcsolatra, együttélésre nem vágyom." Ilyet 50-es fickok irnak mentsegul amikor csaljak a feleseguket vagy olyan pasik akik minden heten 3 masik majd ujra 3 masik novel fekszenek le.
Te meg NŐ vagy. 16 evesen mert anyad beszolt, nem kellett volna verig sertodnod es a buta baratnoid tanacsaibol felvilagositani magad a mai meno parkapcsolatokrol.
Legyen mar egy kis tartasod! A hozzaallasodat valtoztasd meg. Gondolj magadra ertekes emberkent es viselkedj is ugy a jovoben. Anyad azon van kiakadva hogy te elismered te csak szexert lefekszel valakivel es kozben nincs udvarlod. A mi korunkban az jdvarlo azt jelentette srac/ferfi aki csaoja neked a szelet. Ja bizzis ezt is jobb ha leforditom neked. Aki teszi a szepet. Na ezt is forditom: kedves es jopofa veled elmondja szep e sokos vagy sokra tarta flortol magyaran. Persze nezheted ugy hogy ugyis legtobbja arra hajt ami neked is a szuksegleted (te kis cuki szuka:-)), de azert elotte teperjen mar kicsit.
Ha meg igy van akkor anyadat ne zaklasd azzal hogy te csak szexert fekszel le valakivel hanem normalisan kommunikald azt hihy ezek igenis az udvarloid voltak csak sajnos hamar rajottetek nem mukodik koztetek a kapcsolat. Igy megnyugszik.
Es jobb lenne ha anyukaddal is beszelgeznel az o idejukben hogy ment ez es akkor megtanulsz szebben fogalmazni a szuksegleteidrol. Annyira gaz hogy ilyet leirtal nokent.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!