Édesanyám miért neheztel rám azért, mert jövőhét végén találkozni akarok egy lány csoporttársammal?
Jövőhét szombaton lesz a 21. születésnapom, és az egyik lány csoporttársam szeretne velem találkozni vasárnap, aztán ezt ma bejelentettem Anyámnak.
Fontos infó, hogy ez a csoporttársam Debrecenben lakik, én pedig Szolnok megyében lakom, így nekem fel kéne utaznom, ami nagyon maximum egy 1.5 órás út tömegközlekedéssel (vonat+busz)
Anyám szerint a lány csak kihasználna, meg hülyít, közben egyáltalán nincs így, nem is akarok tőle semmi komolyat, csak beülni hozzá beszélgetni (volt, hogy szorgalmi időszakban áthívott teázni meg filmezni, egész jól elbeszélgettünk)
Közöltem Anyámmal, hogy nem akarok ettől a lánytól semmit, viszont érezteti, hogy nem igazán örül annak, hogy jövőhét vasárnap elmegyek itthonról.
Egyébként egy nagyon itthon ülős típus vagyok, szinte nem is szoktam eljárni szorgalmi időszakban sem szórakozni, ritkán szoktam átmenni itt helyben 1 - 2 ismerősömhöz beszélgetni, vagy videójátékozni. Illetve, barátnőm sem volt még, és a közeljövőben nem is szeretnék.
Van valami prekoncepciója, nem akar osztozni rajtad, illetve nem akar konkurenciát, aki majd szintén tényező lehet mit akarsz meg mit nem.
Nem feltétlen tudatosul ez benne ilyen szinten, inkább csak azt a problémát érzi a helyzetben, amit szeretne időlegesen elhárítani, hiszen persze jó esetben elfogadja, hogy ez előbb utóbb megtörténik, csak még most nem akarja.
Lehet, hogy kontrollmániás, ilyenkor csak azt tudod tenni, hogy nem veszed magadra, amiket mondd, elvégre felnőtt vagy, oda mész, ahova szeretnél.
De az is lehet, hogy csak szokatlan neki, hogy mész valahova, mivel amúgy otthonülős típus vagy. A szülők nagyon ki tudnak borulni azon, ha az amúgy otthonülős gyerekük néha mégis megy valahova. Lehet, hogy ha elmész, meglátja, hogy nem történt veled semmi szörnyűség, akkor majd megnyugszik.
"teljesen korrekt kérdést tettem fel, hogy Anyámnak mi a problémája"
Ha teljesen korrekt akarsz lenni, egyetemista létedre anyádat, nem pedig minket kérdeznél erről.
.
Az utazásod te vagy anyád finanszírozza?
(Nehogy azt írjad, hogy a te pénzedből történik, amit tőle kapsz!)
15# Elég rendesen kaptam ösztöndíjat az egyetemtől, illetve nyári munkából is van pénzem, úgyhogy saját pénzből.
Viszont, ha kötekedni szeretnél velem, akkor jobb, ha tudod, hogy ez a fórum nem arra való. :D
Tulaggodod csak annyi baja van, hogy szombaton van a szulinapod es nem tudom alapbol nalatok hogyan szokas, de lehet tortat rendel vagy sut es meghivna rokonokat vagy csak arra szamitott ha szombaton van a szulinapod (es aznap is koszontene), hogy attol meg vasarnap nyugiban egyutt lesztek.
Sok ember es nem csak kontrollmanias szulok erzik ugy, hogy jaj de hat ilyenkor hova mennel? (Anyud ha dolgozik neki ez a hetvegeje, pihenoideje kiv. ha nem ilyen a beosztasa (akkor meg a szombat miatt aggodii es ezert kellene neki a vasarnapod)).
A lanyra tett megjegyzeset el kell engedned vagy maskor is valaszolj valami egyszerut neki, anya nem kell aggodnod aranyos lany, regota haverok vagyunk.
Akármi is van a háttérben, anyukádnak nincs joga arról a lányról ilyen véleményt megfogalmazni (pl fél várossal lefeküdt) honnan szedi? Ismeri?
Erre figyelj oda, a jövőben is, ne akarja majd bemocskolni a kiszemelt barátnődet / lányhaverodat!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!