Tényleg baj szerintetek, hogy 26 évesen nem akarok se csaladot, se saját lakást, se gyereket, se autót?

Csak nyűg van mindegyikkel. Ezek nélkül akarom leélni az életemet, de a szüleim meg a rokonaim állandóan beszólogatnak, hogy ez így nem normális. Örülök,hogy független vagyok,magamra költhetem a pénzem,de már azt várnák,hogy a munkám gyümölcsét másokra költsem és éljek proli szinten. Szerintem irigykednek,ez az igazság.

Amióta külön élek és dolgozok, azóta rengeteket utazgatok. Csak hogy pár példát említsek: jártam Bangkokban, Ibizán meg Balin 5 csillagos hotelekben. Igaz most a járvány miatt sajnos Magyarországon rohadok, de szerencsére már nyáron megint tudok menni valami egzotikus helyre. Ezerszer is inkább utazgatásra költöm a pénzem, minthogy gyűjtögessek önerőre egy lakáshitelhez vagy családalapításra. A szüleim meg a rokonságom huszonévesen alapítottak családot, és azt hiszik, hogy ez a normális, meg az "élet rendje". És aki nem így tesz, azzal valami baj van és nem normális. Igen alapítottak családot, de max a Balatonra maradt pénzük elutazni.

Kössem magam 1 helyre gyakorlatilag egész életemben? Még a gondolatától is irtózom, hogy feleségem vagy gyerekeim legyenek. Manapság már inkább elválnak az emberek, minthogy összeházasodjanak. Ráadásul akkor viszi a vagyonom felét és még ha gyerek van gyerektartást is fizetni kell. Autó se kell, mert folyamatosan költeni kell rá, csak a pénzt viszi, drága és vezetni se szeretek/merek. Albérletben is le lehet élni az életet, és akkor az ember szabad, bármikor dönthet úgy, hogy mondjuk másnap elköltözik a világ másik végére.

Úgy érzem ez az egész társadalmi elvárás egy múltszázadi, szocializmusból visszamaradt beidegződés, hogy az ember maradjon a seggén és éljen proli módon. Ki kéne nőnie egyeseknek ezt a maradi gondolkodást, nemigaz?