Mi volt a legbántóbb, legfájóbb vagy legdurvább, amit a szüleitek mondtak nektek valaha?

A legrosszabb az volt, amikor azt feltételezte rólam, hogy ki akarom forgatni őt és a testvéreimet a pénzéből, amit végkielégítésként kapott amikor kirúgták, csak mert szerettem volna segíteni neki, hogy úgy tegye be a bankba a pénzt, hogy abból havonta tudjon pénzt felvenni egy éven keresztül és ne tűnjön el pár hét alatt. Akkor elhangzott sok minden, ez csak a zanzásított rész.

A vicc az, hogy amit október végén kapott meg, abból karácsony után már nem volt egy fillér sem, pedig egy évig fedezte volna szűkösen a megélhetésüket, mintha minimálbért keresett volna.

"Tudod mit, akkor öld meg magad, ahogy akarod, engem nem érdekel!" (by apám)

Akkor amikor az anorexiám es depresszióm legmélyebb pontján voltam és a gyermek pszichiátrián feküdtem. Akkor lett elege belőlem és a betegségeimből.

Azóta is élénken el bennem ez a mondat.

Hirtelen nem is tudnék kiemelni egyet a sok közül. Általános iskolás koromban még otthon laktam a szüleimmel, szerencsére nyolcadik után kollégista lettem, de addig minden hülyeségért el lettem hordva minden ri_bancnak, alávaló, ostoba ku_rvának, volt, hogy szüleimmel, tesómmal meg annak egy barátjával mentünk a megyeszékhelyre (ott jártam fogászatra fogszabályzás miatt, illetve a tesómék akkor mentek nyílt napra) és elfelejtettem elvinni az ellenőrzőmet (amibe az igazolást adják, ugye), amiért az egész, majdnem egy órás úton el lettem hordva tényleg minden szégyenfajzatnak apám részéről, anyám meg csak ült az ülésen, én meg próbáltam nem hangosan zokogni a megaláztatottságtól. Aztán anyámnak még volt képe kinyögni egy halk bocsánatot, amikor elkísért a fogászatra, amikor meg visszakérdeztem, hogy mit mondott, csak nézett maga elé és hozzám sem szólt. Kösz, elég lett volna, ha már az autóban megmondod annak a genetikai hulladéknak, hogy fogja be a pofáját, de mindegy.

Ezen kívül az is rosszul esik, hogy az egész gyerekkorom arra ment rá, hogy hallgathattam anyám mártírkodását, milyen szar a házassága, mennyire gyűlöli apámat, a folytonos nélkülözés miatt pedig mindenről le kellett mondani, turiból öltöztetett, játékaim nem is voltak, ajándékokat nem kaptam, tanszerekből is csak a legrosszabb, legolcsóbb minőséget volt hajlandó kifizetni, nem foglalkozott velem szinte semennyit sem (azért az már gáz, hogy öt éves koromig azt hittem, hogy az Alzheimeres nagymamám az anyám...Szerintem ez sok mindent elmond a kapcsolatunkról), de elvárás az volt felém, legyek kitűnő tanuló (alsóban még ment, felsőben már nem igazán, de akkor is a legrosszabb átlagom 4,5 volt, 6 dicsérettel és elég szép versenyeredményekkel), versenyezzek, de cserébe soha nem kaptam egy dicsérő szót sem tőle. Mindig az orrom alá dörgölte, hogy mennyit eszek, milyen kövér vagyok, amilyen ostoba vagyok, sosem leszek orvos (ezt apám is szívesen hangoztatja még mind a mai napig), emellett sokszor fenyegetőzik öngyilkossággal is... Amióta elkerültem gimnáziumba, még annyi kapcsolatom sincs vele, mint előtte, mert bármit mondok, abból mindig önsajnáltatást csinál, hogy jaj, neki milyen szar, sírjunk és keseregjünk miatta. Tenni nem tesz semmit azért, hogy jó legyen neki, de siránkozni azt tud napestig. Egyszer meg is mondta, hogy többet ne jöjjek haza a kollégiumból, mert nem lát szívesen. Lehettem vagy 15 éves.

Apám meg egy másik eset, folyton dührohamai vannak, egész álló nap ordibál, tör-zúz, egy értelmes mondata nincs, anyámat is folyton kur_vázza, mindenki más hibás az ő elcseszett életéért, csak ő nem, érzelmileg manipulálja a környezetét, pénzzel próbálja megvenni az embert (értsd: a nem létező pénzét elveri édességekre és hitelt vesz fel minden szarra), aztán még ő van felháborodva, hogy egy légtérben sincs kedvem tartózkodni vele. Ma is megkért, hogy menjek le a boltba kóláért (mikor kb. két hete kenyérre is alig futtja), én meg mondtam neki, hogy nem, erre elkezdte mondani, hogy jó, akkor ezentúl én se kérjek tőle semmit, ha ennyire sem lehet megkérni engem, az ő kib_aszott tetves ku_rva kölkét. Őszintén szólva, köpni-nyelni nem tudtam.

TL;DR: Életem legfájóbb eseményei mind a szüleimhez köthetők, mert a verbális erőszak nagymesterei. #ezértnemleszsohagyerekem