Apukám mindenáron azt szeretné, hogy a párom és én majd náluk éljünk örökké! Másnál is van ilyen probléma?

Nagyon megnehezíti a felnőtté válásomat ez a hozzáállása.

Vett egy nagy házat, aminek a felső szintjén konyha és fürdő van meg 3 szoba.

Számára egyértelmű, hogy mi nekünk ott kell leélnünk az életünket.

Van egy nagy kertje milliónyi gyümölcsfával és nagy veteményessel, számára az álomország.

És szerinte, ha mi ott élnénk számunkra ez egy jó befektetés lenne, hisz ez a ház egy aranybánya, ahogy ő fogalmaz.

Hitelre vette, kifogja tudni fizetni, mert külföldön dolgozok.

Sokat újított rajta, tényleg gyönyörű és tényleg olyan jó helyen van, hogy a későbbiekben 60 millióért ellehet majd adni.

Jár hozzá 11 apartman is, üdülő övezetben.

De egyszerűen nem érti meg, hogy ezt én nem akartam, akarom.

Én a párommal tökéletesen megelégszem egy 11-15 milliós lakással, amire mi keressük meg az árát és mi ültetjük be a kertjét úgy ahogy akarjuk és bútorozzuk és fessük és szeretnék kettesben lenni, végre a saját szabályaimmal, mert elegem van sokszor apám panaszkodásából, hogy mindig csillognia kell a bejáratnak, de hát ha kilépek az ajtón az már piszkos lesz, hogy a kutyát is mindig piszkálnia kell, hisz a mienk egy olyan "hülye"kutya.

És tényleg várom... attól szeretem és értem, hogy kínlódik, azt érzi, hogy akkor felesleges amiért küzködik, de nem érti meg, hogy ez az élet rendje és hogy ezt csak is ő akarta és akarja.