Miért zavarja a szüleimet, hogy egész nap otthon vagyok?

Kétféle szülő van: vagy az a baja, hogy sose vagy otthon vagy az, hogy mindig otthon ülsz. Nekem is mindig mondták, hogy egész nap csak a szobámban vagyok, de ha nagy ritkán lementem egy baráttal pl. beszélgetni a játszótérre (ami pár méterre volt a házunktól) akkor 8-kor már úgy kellett harcolnom velük, hogy 9-ig had legyek már lent 15-16 évesen, miközben a korombeliek meg hajnalig buliztak már.

Mikor depressziós és munkanélküli voltam, akkor mindennap elmentem egy 1 órás kis sétára, hogy kimozdítson a helyzetből és közben zenét hallgattam. Időnként besétáltam a belvárosba is kicsit nézelődni meg vettem hobbihoz anyagokat. Itthon azzal foglaltam le magam, hogy sokat varrtam és azokat eladtam, így volt is bevétel amíg nem lett munkám és le is foglalt, hogy eszközöket szerezzek meg utána posta, stb. Eljártam néha biciklizni a közeli tóhoz, ott leültem és tanultam a parton meg természetfényképezés is hobbim volt. Én (is) eléggé introvertált vagyok és nehezen ismerkedek, de pl. ezek kapcsán is lehet ismerkedni. Volt aki a méterárú boltban beszélgetett velem, hogy ki-mit csinál majd belőle, volt aki biciklizés közben szólított le :) Nem azt mondom, hogy gyakori, de bejöhet így is az ismerkedés.

Én a városba járkáltam egyedül. Bementem aztán csámborogtam a városban. Mai fejjel már be is ülnék valahova akár egyedül is. Most meg már a munka mellett ki sem esik jó tenni a lábam sokszor. Örülök ha punnyadhatok, de mostanában ez is unalmas. Akkor unalmas a város is, de messzebbre megint nem esik jó menni, mert mindenfele autóval kell menni.

De lehet csak nagyon be vagyok már punnyadva. Vagyis biztos. Nekem kimaradt egy korszak az életemből. A barátnős mászkálós az úgy eléggé kimaradt. Most meg most sincs olyan barátnőm... 29 évesen. Sosem volt olyan nagyon mászkálós ha volt sem.

Könyebb mondani, mint kitalálni hogy hova menjen az ember.

Én is ugyan így vagyok ezzel, szerencsére nekem csak az anyám ilyen. Egész nap otthon ülök és interneten beszélgetek netes haverokkal, játszok velük. Egyszerűen élőben nem tudok barátkozni és a beszlgetés sem esik jól, témát sem tudok fenntartani. Nekem ez tökéletes így, boldog vagyok, de egész nap azzal jön, hogy "miért nem mozdulsz ki, ez nem normális, aggódom érted, beteg vagy". Egyedül unalmas bárhova is mennem, céltalannak érzem az egészet, illetve nem szeretek emberekkel találkozni és pechemre igazán forgalmas környéken élek. Nem vagyok beteg, teljesen normális vagyok még mielőtt valaki ezzel jönne. Megértem azt is, hogy például a bátyjám jó ha hetente háromszor otthon alszik, mindig másokkal van. Rá meg az apám van kiakadva, hogy ez nem normális, az ő korában ilyet nem engedtek volna meg neki a szülei, mert őt szerették:D

Ilyen ez, nem tudsz ellene sok mindent tenni. Nem hiszem, hogy meg lehetne értetni velük. Gondolom 11-12 évesen is hasonló voltál, nem most hallod először ezeket a szavakat. Ha azóta nem tudták megérteni a helyzeted akkor már biztosan nem fog ez változni.