Mit tegyek, hogy ne legyen ennyire idegtépő elviselni az együttlétet?

Egyetemista vagyok és a vizsgaidőszakra haza kellett jönnöm, mert nem voltak meg a feltételeim a normális felkészüléshez. Itthon viszont nem tudok meglenni. Gimi után az első dolgom volt elköltözni, de most az önállóság után szinte még gyerekesebben kezelnek, mint mikor még sulis voltam és itthon éltem. Zavaró, hogy minden vizsgám előtt szólni kell mi lesz, mikor és nézik mennyit tanulok. Utána meg részletesen be kell számolni milyen volt, hányas lett. Ezeket a barátaimmal sem beszélem meg ilyen részletesen, akikkel együtt írom, mert gyűlölöm a témát és csak túl akarok lenni rajtuk.

Mivel általában pár havonta járok vissza 1-1 hétvégére van hely bőven egyébként, betettek pár dolgot a szobámba, amiért rendszeresen bejönnek vagy csak használják a számítógépem (mindenkinek van laptopja, de ez az egy asztali). Sokszor emiatt félbe kell hagynom dolgokat és ez kicsit zavar a magánéletem miatt is.

Igen,lehet én is túlreagálom, de azért szerintem nonszensz, hogy nem mosok el két kanalat és már rám van szólva, hogy ajjajj, mikor másnak fél napig ott van mindene vagy szimplán elmossa valaki más. Vagy főzök magamnak, mert szeretem csinálni és jobban kijövök vele anyagilag, de megkapom, hogy akkor főzzek több főre. Oké, csak utána miért kell beszólni, hogy nem néz ki jól? Érdekes az ízére nem szoktak panaszkodni a barátaim vagy bárki, aki eszik belőle. Sajnos első pár alkalomra ritkán lesz valami tökéletes.

Nehéz elengedni, elfogadni, hogy felnőttem, érthető a részükről, de várom az utolsó vizsgám véget, amikor elmehetek, mert a saját szüleim veszik el az összes életkedvem és motivációm. Főleg, mikor arra lyukadunk ki, hogy miért ezt a szakot csinálom, ha ennyire nehéz rá tanulni. Érdekes, ha nem itthon voltam vizsgaidőszakban, sokkal többet tanultam, mert senki nem kért számon és hagyott akkor készülni, mikor akartam.