Én csak annyit mondtam, hogy sok házim van. Miért fújta ezt most annyira fel?
Figyelt kérdés
Rohadt sok házim, és még fogok is kapni. Rwggel 7-kor kelek, hogy miindennel kész legyek, erre apám azt mondja holnap jössz velem (lényegtelen mit kell dolgozni). Én meg ugye mondtam hogy sok házim van. Ő pedig ezt olyan támadásnak vette, mintha mondtam volna csúnyát vagy vmi. És akkor jöt dühkitörés, hogy Ő nagyon is tudja mint jelent ez, meg hogy b****meg én nekem ha valamit csinálni kell az bajom (otthon amikor felúfítottunk mindent nekem kellett csinálni, de tényleg nem segítek) meg Ő egy kezén meg tudja számolni, hogy hányszor segítettem. És én mondtam, hogy egy szóval sem mondtam, hogy nem megyek, mert ha egkért akkor megkért. De Ő, hát akkor én már ne is menjek SOHA, majd fizet akkor valakinek. Ezután azon volt a vita, hogy Ő szerinte azt mondtam hogy nem megyek, szerintem meg nem. És kb. vele mindig itt kötünk ki, vele mindig vitázni kell. Nem tud megyszólalni normálisan. Ott van anya akinek már elege van ebből és próbálta lenyugtatni apát, erra apám: te nem tudsz csenben maradni? Ilyet csak Ő mondhat a házban, senki más nem. Anyával mindent meg lehet korrekten beszálni, vele sosincs vita. Amin apa hazaér a hangulat feszült lesz, és már alap hogy ha hallom a kocsit akaratlanul is a szobámba megyek. Kis korom óta minden héten kb. 5 napig kiabál. Mi baja van?2020. máj. 17. 19:38
11/15 anonim válasza:
Annak nincs értelme, amit idevetettél. És ne írj nekem privátot.
12/15 A kérdező kommentje:
#9szerintünk azt hiszi hogy ment, mert egy kicsi jött belőle néha-néha. Sosem volt olyan cselekedete vagy valami ami azt jutatta volna hogy tudja azt. Itthon semmit nem képes csinálni, a teraszon a tető esik szét lyukas, egy éve lemérte hogy mennyi anyag kell hozzá de sehol semmi. Azt hiszi hogy itthon amit én csinálok az úgy alap, hogy suli után még a belemet is kidolgozom, feltekerek a tescoba mert ez-az (kb 10kg cucc a kertbe mert Ő nem képes). Most izületi gyulladásos a bal karom, de neki menni kel 8 órát segítenem, meg az itthoniakat megcsinálni.
2020. máj. 17. 20:11
13/15 A kérdező kommentje:
16
2020. máj. 17. 20:13
14/15 anonim válasza:
Ez egyfajta agresszív viselkedés, amivel a gyengeségeit akarja elrejteni vagy a kudarcokat, amiket évek óta elszenvedett. Így próbálja megőrizni a tekintélyét és a hatalmát a családban.
15/15 anonim válasza:
Apám is ilyen volt. Amibe belekezdett egy halom szarrá vált és rajtünk vezette le a saját csõdtömegségét. Elköltöztem, amint csak tudtam. Kezdj el már most pénzt spórolni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!