Én csak annyit mondtam, hogy sok házim van. Miért fújta ezt most annyira fel?
Figyelt kérdés
Rohadt sok házim, és még fogok is kapni. Rwggel 7-kor kelek, hogy miindennel kész legyek, erre apám azt mondja holnap jössz velem (lényegtelen mit kell dolgozni). Én meg ugye mondtam hogy sok házim van. Ő pedig ezt olyan támadásnak vette, mintha mondtam volna csúnyát vagy vmi. És akkor jöt dühkitörés, hogy Ő nagyon is tudja mint jelent ez, meg hogy b****meg én nekem ha valamit csinálni kell az bajom (otthon amikor felúfítottunk mindent nekem kellett csinálni, de tényleg nem segítek) meg Ő egy kezén meg tudja számolni, hogy hányszor segítettem. És én mondtam, hogy egy szóval sem mondtam, hogy nem megyek, mert ha egkért akkor megkért. De Ő, hát akkor én már ne is menjek SOHA, majd fizet akkor valakinek. Ezután azon volt a vita, hogy Ő szerinte azt mondtam hogy nem megyek, szerintem meg nem. És kb. vele mindig itt kötünk ki, vele mindig vitázni kell. Nem tud megyszólalni normálisan. Ott van anya akinek már elege van ebből és próbálta lenyugtatni apát, erra apám: te nem tudsz csenben maradni? Ilyet csak Ő mondhat a házban, senki más nem. Anyával mindent meg lehet korrekten beszálni, vele sosincs vita. Amin apa hazaér a hangulat feszült lesz, és már alap hogy ha hallom a kocsit akaratlanul is a szobámba megyek. Kis korom óta minden héten kb. 5 napig kiabál. Mi baja van?2020. máj. 17. 19:38
2/15 anonim válasza:
Szerintem vagy feszült a munkája miatt (nem tudom mi az jó lenne ha leirnád)
Vagy ami valószínűbb ilyen a természete: na ha ez a helyzet akkor csak egy dolgot tudsz tenni mégpedig amint tudsz elköltözni. Nem írtál kort úgyhogy ha 18 vagy afölött vagy akkor költözz koliba vagy albérletbe esetleg ha van barátod/barátnőd akkor hozzá
Ha kiskorú vagy akkor azt tudod tenni hogy a minimálisra csökkented az időt vele vagyis mindig vagy valahol de sohase ott ahol ő és kerülöd vele a kommunikációt is és megpróbálsz melót szerezni hogy amint betöltöd a tizennyolcat huzhassá el.
3/15 gravinator válasza:
Nem az elhúzás a megoldás! Egy adott pillanatban és nagyon kedvesen kérdezd meg tőle- Apa szeretsz te engem, mert én téged igen? Szívesen segítek neked ha előre megbeszéljük ........A lényeg a nyugalom és a halk beszéd a kedvesség.
4/15 anonim válasza:
Édesapád egyszerűen idegbeteg és nem tudja kontrollálni az agresszióját. Nem ártana utánajárni, hogy honnan fakad ez.
5/15 anonim válasza:
Igen előző igazad van ez is lehet megoldás én azért nem javasoltam ezt mert a kérdező írta hogy kisebb kora óta így van ez és gondolom azért évek alatt erre bőven lett volna alkalom ha akarnák vagy tudnák ezt így csinálni
6/15 A kérdező kommentje:
Nagy farmer akart lenni annno, de az élet minden évben közbeszólt, de sosem láttabe hogy csak pénzpazarlás (akkor pénzpazarlás hogy a munkahahelye meg anya munkahelyével gazdagok lehettünkvolna) de a tanya mindent elvitt. Most méhészkedni akar, nem fog menni neki, de ha mondjuk akk vérig sértődik. Most akartam egy medencét, bár megkaptam (4 nap könyörgés után), most azt dörgöli az orrom alá, hogy 8 év után kértem egy újat.
2020. máj. 17. 20:01
7/15 anonim válasza:
Mármint #3nak van igaza, az ő hozzászólására vonatkozott a kommentem
8/15 A kérdező kommentje:
#3 Ma is próbáltam ezt, nem megy. Egyszerűen nem bírja végighallgatni azt amit mondok, mindenbe bele akar kötni. Valami nem jutott eszembe amit mondani akartam, Ő meg ilyen gúnyosan mintha okosabb lenne elkezdi mondani. De Ő annyira szeret engem, anya is azt mondja hogy velem olyan mint a kutyával de neki mindig azt monndja hogy szeret engem.
2020. máj. 17. 20:06
9/15 anonim válasza:
Így viszont többet tudok az a helyzet szerintem hogy részben tényleg idegbeteg részben pedig csalódott a tanya miatt de makacs és emiatt csak idegesség én tudja ezt levezetni nem belátni a hibáját és ezt az idegességet terjeszti ki rád is
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!