Emberek, akik alkoholista szülő (k) mellett nőttetek fel, milyen hatást gyakorolt a felnőttkorotokra?

Tök jó, és fura vagy nem is tudom, hogy senki se lépett az ő útjukra.

Akit én ismerek, az úgy tett. Kicsit pszichopata is, összevissza hazudozik akármiről. Nagyokat mond...ez valami zavar lehet. Étel nem érdekli, de pia mindig van otthon nála.

Épp az előbb írtam le hasonló kérdéshez.

Amikor gyerekek voltunk (90' évek) a környezetünkben sok család ment szét a pia miatt. A miénk együtt maradt, de borzalmas volt úgy felnőni. Nem tudom jobban alakult volna-e minden, ha akkor elválnak a szüleink.

3-an voltunk testvérek, a fater full piás volt (minden nap), de józanul is jó nagy bunkó. Olykor-olykor anyánk is vele ivott. Volt nagy ritkán családon belüli erőszak is, de akkor még nem ment ez a nagy jogvédő szervezetesdi mint mostanában, magunkra voltunk utalva a tesókkal. Aludtunk az utcán is párszor, de sokszor el kellett szökni otthonról a rokonokhoz, stb. A mese tanulsága mégis az, hogy kitartottunk mindannyian.

Volt értelme végig csinálni az egészet mert 2 évtized elteltével már csak egy nagyon homályos, fakó, kissé borongós emlék az egész és örülök, hogy nem adtam fel. A hugomból orvos lett, a bátyám egy komolyabb cégnél manager, ahogy én magam is. Mind büszkék vagyunk arra, amit végül elértünk, álmomban sem hittem volna. Néha szóba jön a gyerekkorunk, meg a fater, meg a sok balhé... nevetni még nem tudunk rajta, talán soha nem is fogunk tudni, de már csak csendben összenézünk, kicsit elmosolyodunk és megveregetjük egymás vállát, hogy megcsináltuk.

Maradt-e bármi nyoma? Kétségtelen. Mindhárman elég... bizalmatlanok, kissé szigorúbbak vagyunk a környezetünkkel. Kissé zordabbá, barátságtalanabbá váltunk a nem túl gyermeki évek alatt. Ezen már nem tudunk változtatni. Nálam pozitív hozomány, hogy rendkívüli módon taszítom az italt, cigarettát és minden egyéb addikcióval szemben határozottan kitartok. Örökre bennem marad, hogy hogyan tehetnek ezek tönkre egy embert, vagy egy egész családot. A feleségem annyira nem örül ennek, mert emiatt itthon is korlátozva van az ital készlet, sőt a vendégek sem ihatnak mértéktelenül. :) Egy kis zsörtölődés a kisebbik rossz, ha valaki, én aztán tudom...

Anyám egyedül nevelt fel. Értelmiségi volt. Egyébként egy csinos, intelligens, jobb sorsra érdemes nő, de az alkoholnak ellenállni sosem tudott. Zugivó volt. Bár általában nem itta magát padló részegre, de láttam, mikor már van benne és olyankor dühös voltam, mert nem lehetett értelmes szót váltani vele.

Így kevesebb törődést kaptam, amúgy is egyke voltam. A tanulást, szocializálódást, stb, biztosan nem befolyásolta jó irányba. Nyugdíjas korára mivel ráért, ez jobban elfajult, a végén már esett-bukott, egy rakat "szövődményt" összeszedett (cukorbaj, elbutulás, stb), állandó felügyelet kellett, hogy ne csináljon hülyeségeket, nem egyszer majdnem felgyújtotta a lakást, anyagi ügyei zavarosak lettek. Én nem tudtam menni, iletve nem mertem dolgozni járni, otthon hagyni, szintén pénz kiesés. A gyereket, unokát sem bízhattam nyugodt szívvel rá. Rengeteg veszekedésünk volt, mindennapos, az idegeim tönkrementek, de "ő nem iszik, ennyi jár neki, én vagyok elmebeteg és egy szemétláda, aki bántja őt és minden bajnak oka". Nem akart változtatni.

Nyilván azért szerettem is anyámat, de ez tönkrevágta a kapcsolatunk! Már rég nem él szegény, anyagi helyzetünk és az idegrendszerem rendeződött.De mai napig vannak rémálmaim, hogy hülyeségeket csinál, mert bepiált és arra kelek, hogy ezerrel ver a szívem.

Soha!! Soha az életben nem akarok alkoholistát, sem semmilyen szenvedélybeteget látni a családomban! Nincs az az ok, amiért végigcsinálnám egy napig is ezt!