Apám szerint gyerek és felnőtt van, köztes nincs. Rosszul csinált néhány dolgot vagy én gondolom túl? 18/l /nagyon hosszú mesélés/

Én sem olvastam túl az első két-három bekezdésen. Gyerekesen, összeszedetlenül írsz. Valaki jól mondta: picsogsz. Tanulj már meg fogalmazni.

A kérdésed lényege annyi, hogy van-e éles határ a gyerekkor és a felnőttkor között. Nincs.

Anyukád meg csak ne szóljon bele apukád nevelésébe, és főleg ne fordítson ellene.

Engem is apukám nevelt fel, anyukánk lelépett, mikor kicsik voltunk, de legalább nem is próbálta aput utána mindennek elhordani.

Te meg tényleg nagyon gyerek vagy még, borzasztó, amit idehánytál. Egyáltalán visszaolvastad egyszer is?

Leszögezném, hogy az egyik legjobban megszerkesztett írás az elmúlt évekből. Nem hiszem, hogy egyoldalú lenen az írás. Eszerint a dolgok viszonylag letisztázottak a fejedben, gondolkozol a helyzeteden, de nem mersz döntést hozni.

Apád nem a te felelősséged. Költözz el mielőbb!

„Apám szerint gyerek és felnőtt van, köztes nincs.” De van. Alapvetően a törzsi kultúrák gondolják már csak úgy, hogy van a gyerek, aztán beavatás (pásztornépeknél, mint magyarok a felövezés), és máris felnőtt.

„Rosszul csinált néhány dolgot” Az nem kifejezés.

„Szerinte gyerek és felnőtt van, olyan nincs, hogy még nem vagyok felnőtt, félretéve azt, hogy elmúltam 18, de még szükségem van a szülői segítségre, de így kezdek kibontakozni.” Ez minden egészséges családban így van.

„Apám mindig is kritizált engem. Akaratlanul "manipulált". Erről anyám küldött cikket, amit "gázláng módszer"-nek neveznek. …” Ha anyád ennyire odafigyel rád, ennyire érti a helyzetet, hogyhogy nem nála laksz?

„Lényeg, hogy ő mondott valami számomra bántót, erre ő szerinte túl komolyan veszem, …” Ennek a lényege, hogy kiprovokálja a felfortyanásodat, amit ő indokolatlannak nevezhet, és érzelmi védekezésbe, megalázkodásba szorít, ezzel tart a hatalmában, mert másban (szakma, szex, …) nincs elég sikere, de ha lenne, desszertként is csinálná, csak kevesebbet.

„… és nem úgy ahogy ő azt a legegyszerűbb módon elmagyarázta, hanem kicsit nehezebben” Belatapostál az egójába, mert nem úgy csináltad, ahogyan helyes – szerinte -, vagy ahogyan ő kitalálta a világon először.

„Ma is volt az, hogy a csomagtartó beragadt vagy mi, ő neki nem sikerült, egyszer én is megpróbáltam, aztán mérges lett és elkezdett cirkuszolni” Neki ez olyan, mintha 1. Nem hinnél neki., 2. Erre is képtelennek tartanád.

„Egy évtizedet végigszenvedtem a pattanásokkal! Meg a súlyomra is tett viccesen megjegyzést” Csesztet – felfortyansz – ő felháborodik – te védekezésre kényszerül. Napi kis dopaminfröccs neki.

„Imád engem, mindent megadott és megad, amire szükségem van, miattam dolgozik” Ez alapvetően kötelesség, ne kezdj el hálálkodni érte!

„Akkoriban írtam neki azt hiszem négy oldalas levelet. Elvittem neki, hogy majd olvassa el. Egy évvel később otthon, a fiókából láttam előkerülni, és nem is tudta, mi az. Mondom neki, hogy én írtam neki, és kértem, hogy olvassa el. Mondta, hogy "hát bocsi, elfelejtettem"” Az a helyzet, amit fentebb leírtál: LE VAGY SZ.A.R.VA!

„és akkor gondolta, elolvassa, de inkább kivettem a kezéből és széttéptem” mert nem érdemelte meg, hogy elolvassa. Én is pont így éreztem volna.

„Anyám is hasonlóan járt régen, annyi különbséggel, hogy ő verset írt neki, de apám akkor is elfelejtette elolvasni.” Anyád óta nem tanult a dologból. Jó ha tudod, az emberek egyre idősebben egyre kevesebbet változnak.

„Elköltözni azért nem fogok, mert sajnos hosszú élettartamra nem számíthatok tőle a szíve és egyéb betegségek miatt. A háziorvos szerint csoda, hogy megélte az 53-at.” Jó nagy marhaság lenne. Ez a hozzáállása, ha nem is öl meg, de mérgez téged, és rontja az ilyen olyan kilátásaidat. 1. Ronda vagy. – Akkor nem érdemlek olyan szép pasit, meg kell elégednem ezzel a csúnyábbal. 2. Nem látod, hogy nekem sem ment? … Miért szólsz bele? – Akkor hallgatnom kell, és akkor sem szólok a páromnak, amikor kellene. Ezzel az apáddal maradással NAGYON-NAGYON KIB.A.SZOL magaddal. Van egy volt osztálytársam. 40 én is, ő is. A nagyanyja nevelte (anyja mghalt, anyja élt). Valamiféle hálából otthon akart maradni, amíg a nagyanyja élt. Sajnos túl későn halt meg a nagymama, az osztálytársam felettt meg kissé nagyon elment az idő. Se párkapcsolat, se (zabi)gyerek, se karrier, se semmi. Jó ez? Nem!

„vele a lelki dolgokat nem, de sok minden mást meg lehet beszélni” A lelki dolgok adják a komfort 80%-át. Mit akarsz vele megbeszélni mást annyira? A motorod törlesztőrészletét?

„csakhát nekem pl: nem megy az, hogy 5 perc múlva túllépek valamint, mint neki, mert ha nem, akkor ő nem vevő arra, hogy megbeszéljük” Azért lép túl rajta, mert benne elenyésző/semmi empátia van. Az az 5 perc beszélgetés szórakoztatja, de terhet nem akar magára venni.

„Ha neki elég volt egy témából, ott vége, pont, nincs tovább, maximum veszekedés.” Ld. 1 sorral fentebb.

1. Apádról le kell vállnod, el kell költöznöd, nem érdemes apád „fogságában” élned, de ezt neked kell belátni, különben nem lesz igazi a motiváció. Igazi motivációd úgy lesz, ha

1.1. pszichoterápiára jársz, és felismered, hogy apád mennyire ellened van (a látszat ellenére), vagy

1.2.nagyon megromlik a kapcsolatod vele (úm. eléred a gödör alját) vagy

1.3. valami nagy távolság alakul ki köztetek (1-2 félév erasmus+ ösztöndíj, stb.), és amikor sok idő után látod újra apádat, felnyílik a szemned.

2. Vizsgáld meg magadban apádat! Ha bármelyik igaz, akkor kérj segítséget a családodon kívülről!

2.1. Nárcisztikus?: https://www.youtube.com/watch?v=79LQWhNcz5Y

2.2. Toxikus?: [link]

3. Apád meg fog halni! 1-5-20-40 év múlva. Ha „Jajj, istenem! Hát csoda, hogy az 53-at megérte.” alapon vele maradsz, akkor

3.1. Nem fejlődsz.

3.2. Mi a francot fogsz csinálni, amikor ő nem lesz? Mi (ki) lesz az Életed(ben)?

Jelenleg apád fogja vagy. Ideje felébredned.

Nagyon bölcs és hasznos tanács egy 18 évesnek "költözz el" - hisz ma az a "legkönnyebb" a világon

Abba lehetne hagyni a költözzelezést.

Szerintem van átmenet, nálam legalábbis van/volt. Tavaly érettségiztem, itthon laktam, majd elkerültem egyetemre, koleszos lettem és fél hetet ott voltam, fél hetet itthon. A hét első felében már-már tapasztaltam a felnőtt lét "csodáit", hogy van feladatom, felelősséget kell vállalnom, a tetteimnek következményei lesznek, míg itthon annyiban tartom az egyetemi létet, hogy itthon is készülök, tanulok, de közben gyerek vagyok még, mert "kiszolgálnak" (ne úgy értsd, hogy mindent elém tesznek, de pl nem én főzök állandóan vagy nem én mosogatok). Szerintem míg nem végzek az egyetemmel nekem addig tart majd ez az átmenet, remélhetőleg "csak" 23 éves koromig. A kezdeti lépések a felnőtté válás felé olyan 16-17 éves koromban kezdődtek, majd érettségiig, 19-20 éves koromig tartott és most a húszaséveim elején tapasztalom meg a felnőtt létet.

Ha valaki nehéz életkörülmények között élt, esetleg trauma érte fiatalon vagy érettségi után egyből ment dolgozni, ott szerintem nincs átmenet, max belerázódik az ember.

A férfiak az ilyen lelkiörlődéseket nem nagyon értik meg, szerintük csak bebeszéled magadnak, nem létező dolog számukra. Én nekem az jött le az írásodból, hogy próbálsz belekapaszkodni mindenáron, mert a másik szülőd elhagyott, és van benned egy olyan, hogy ha csalódást okozol apádnak, vagy elhagyod te is, majd nemsokra rá elhuny a betegségében, akkor egész végig lelkiismeret furdalásod lesz, mert "cserben hagytad".

Miért nem anyud nevel? Mennyit találkozol vele? Neki elmondtad ezeket a problémákat?

A te apád olyan, mint nekem a nagyapám. Lezár egy témát és utána nincs tovább, ha másnak fontos valami, akkor nem nagyon foglalkozik vele, hogy ha neki legalább annyira nem fontos ugyanúgy, ráadásként nem képes felfogni, ha valakit megbánt. Úgy gondolkodik, hogy ha ő nem bántó szándékkal mond vagy csinál valamit, akkor a másik csak hisztis.

Anyukádról túl szépen fogalmazol. A leírásod alapján egyáltalán nem volt jelen az életedben, amikor meg igen, akkor apádat szidta, hogy ezért meg azért hagyta el, meg ilyen meg olyan módszerrel manipulál, közben meg ő tűnik manipulátornak. Apukád a leírtak alapján nem szándékosan bánt téged. Valószínűleg érzelmileg nem a legstabilabb (lásd csomagtartós eset), egyrészt a betegsége miatt és úgy általában az egyedül nevelés miatt is, és a feszültség így jön ki rajta, szerintem irányítani sem tudja igazán, hogy kin vezeti le.

Személy szerint az én tanácsom az lenne, hogy igyekezz fenntartani apukáddal a jó kapcsolatodat, viszont a lelkizős ügyeket mással beszéld meg. Ő nem nagyon alkalmas rá és neked is csak rosszul esik, ha passzívan reagál.

Elolvastam, nem összeszedetlen,csak akkor ha gyenge jellem vagy és a kommenteket olvasod mielőtt maga a kérdést és a magyarázatod kezdenéd el felfogni. -ez azoknak szólt akik ezt írták.

Nem lehet erre mit mondani, tényleg nem mert csak fikció maradna, úgy sem fogod megtenni amit egy idegen ír. Magam példája az, hogy volt választásom, a szüleim mellett maradok akik folyton lehuzzák az önbizalmam , bármi kicsit is furcsa dolgomért rosszul néznek rám, vagy elhagyom őket egy baráti társaságért ahol kontroll nélkül, szabadon azt csinálom amit akarok. Magamat ismerve maradtam a szüleim mellett mert így igaz semmi szociális életem, állandó az aggódásuk, de így nem válok függővé mivel általános suliba sok energiaitalt ittam tehát függő voltam magyarán gyenge befolyásolható jellem és így nem szabad kimozdulni a konfortzónából mivel jön az alkohol majd a szerek. Viszont így az élet unalmas.

"Apám szerint gyerek és felnőtt van, köztes nincs"

Tovább el se olvastam, mert már ez hülyeség. Nem csettintésre nő fel valaki.