Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Szülő-gyermek kapcsolat » Budapestre szeretnék költözni,...

Budapestre szeretnék költözni, az anyám nem engedné?

Figyelt kérdés

2 éve, amikor pályaválasztás előtt álltam, az tűnt az ésszerű döntésnek, ha Szegeden fogok továbbtanulni. Kocsival fél órára lakunk Szegedtől, és bármilyen hihetetlen, az elején gondolkodtunk albérletben is, de a kritériumoknak egy sem felelt meg, így maradtam bejárós. Ami sok esetben teljesen macerás, de nem erről lenne szó most.


Hanem hogy Szegeden az egyetemen ok nélkül szivatnak, több csoporttársam már tavaly átment Pestre és azt mondják, hogy életük legjobb döntése volt. Eddig én ódzkodtam ettől, mert barátokon kívül senkim nem volt ott, és évente maximum 1-szer jártam ott, mert az anyám fél magától a várostól, hogy mekkora, micsoda forgalom van, stb. Ezt valamilyen szinten belém is belém nevelte, hogy az nem jó város, mert csak elvesznék a tömegben, így én sem vágytam oda különösebben. Aztán most lett egy párkapcsolatom, és a barátom Budapesten tanul, él. Azóta többet vagyok ott, igazából csütörtöktől vasárnap estig/hétfő reggelig ott voltam általában minden héten, és rájöttem, hogy sokkal jobb hely, mint azt gondoltam. Az egyik legjobb barátnőm is ott él, és most, hogy itthon van ő is, naponta együtt vagyunk és beszéltünk erről, hogy szerinte oda kéne költöznöm. Az egyetem is jobb/könnyebben teljesíthető, ott lennék helyben, nem kéne ingázgassak összevissza, könnyebben tudnék a barátommal is találkozni. Ez a másik, hogy már a párom is mondta ezt, de csak január óta vagyunk együtt, nem akartam beleugrani hirtelen egy összeköltözésbe (bármennyire is akarnám). Ezt mondtam a legjobb barátnőmnek is, és mondta, hogy akkor költözzek hozzá, nagy a lakása. Már 2 hete beszélgetünk erről, pótfelvételivel jelentkeznék az egyik ottani egyetemre és a tárgyaimat elismertetném, így lényegében ugyanott folytatnám, ahol abbahagytam.


Az anyám viszont nem örül, konkrétan közölte, hogyha elmegyek, neki vége az életének és biztos nem fog elengedni... Meg hogy mi lenne velem ott, kirabolnának biztos és annyiféle ember van ott, stb. Egész életemben mindennel kapcsolatban ilyen volt, soha semmit nem akart megengedni. Pl. 13-14 évesen, ha bowlingozni mentünk, akkor én nem buszozhattam a többiekkel, hanem elvitt kocsival, és amíg játszottunk, ő kint olvasott/dolgozott a kocsiban, aztán meg hazahozott. Mozizásnál, pizzázásnál ugyanez. Amikor jogosítványom lett, nem engedte, hogy vezessek, mert "meghalok az úton", meg az milyen veszélyes, és nem kell nekem vezetni, majd ő elvisz mindenhová. Rengeteg harc árán engedte a már egy éves jogosítványommal, hogy járjak Szegedre, de az első hetekben minden reggel ordítással indult, hogy nem, ő inkább mégsem engedi. És még sorolhatnám... Apukám meg már az érettségikor mondta, hogy menjek inkább Pestre, sokkal jobb ott az élet, ezzel, hogy itthon lakok, nem leszek igazi egyetemista. Most itt lenne erre a lehetőség, de tanácstalan vagyok, hogy mit csináljak. Szeretnék menni, de az anyám viselkedése teljesen rányomja erre az egészre a bélyeget. Hogy ő neki én vagyok az élete, és nélkülem nem tudna élni, aztán meg ha el merek költözni, ne is jöjjek vissza, mert nem kíváncsi rám (ha én le___rom, akkor ő is engem).



2020. máj. 4. 10:24
1 2 3
 1/25 anonim ***** válasza:
91%

Hány éves vagy? Ha 18 elmúltál, akkor nincs olyan, hogy anyád nem engedi. Oda mégy és azt csinálsz, amit akarsz, felnőtt vagy. A etteidért vállalod a teljes felelősséget.


Nem kell szülői engedély sehova. Menj és csináld!

2020. máj. 4. 10:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/25 A kérdező kommentje:

21 leszek a nyáron.


Jelenleg is fizetősön vagyok, szóval sokat nem oszt, nem szoroz. Plusz az anyagi része nem jelentene problémát, direkt ezért nem is említettem ezt. Anyukám mentalitásával/felfogásával/ragaszkodásával van a gond.

2020. máj. 4. 10:34
 3/25 anonim ***** válasza:
11%

Apró megjegyzés: azt ugye tudod, hogy pótfelvételivel csak fizetős helyekre lehet bejutni? Miből állnád a sokszázezres tandíjat félévente? És az albérletet? Barátnőnél nem ajándékba laksz, és ha anyukád nem támogat, akkor fizetni se fogja helyetted, gyaníthatóan, pláne az utolsó mondat alapján.


Álmodozási szinten szép terv, amit felvázoltál, és persze, csináld, nem rossz terv. De amit itt leírtál, abból nekem úgy tűnik, hogy a gyakorlati részeket nem tervezted meg.

Legyen konkrét terved, ne csak ilyen pestre megyek és minden szuper szinten, úgy szerintem a szülőkkel is jobban tudnál tárgyalni.

2020. máj. 4. 10:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/25 A kérdező kommentje:
Kérlek Titeket, hogy a pénz kérdést ne keverjük bele. Nem ez a probléma! Minden fizetve lenne, nem éheznék és nem is lopnék. Megnyugodhattok.
2020. máj. 4. 10:36
 5/25 anonim ***** válasza:
100%
21 éves vagy. Oda költözöl ahova akarsz.
2020. máj. 4. 10:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/25 A kérdező kommentje:
A gyakorlati rész igazából annyi lenne, hogy pótfelvételizek és a tárgyaimat elfogadtatom (ez egy kicsit macerás és sok idő). Pénz van hozzá szerencsére, és így sem ingyen van a benzin, amíg hetente megjárom oda-vissza Budapestet, plusz naponta megyek Szegedre. Viszont ismét hangsúlyoznám, hogy nem az anyagi oldalát szeretném itt boncolgatni a budapesti életnek, és nem ez a probléma!
2020. máj. 4. 10:39
 7/25 anonim ***** válasza:
29%
ktg esetén egyébként simán működik az átjelentkezés is, nem kell új felvételi eljárás, ha a szak és a képzési forma azonos. De ennek már persze nem néztél utána.
2020. máj. 4. 10:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/25 A kérdező kommentje:
De, képzeld el, hogy utánanéztem. Viszont az átjelentkezéshez nincs meg az átlagom, így azt tanácsolták, hogyha mindenképpen arra az egyetemre szeretnék menni, akkor adjam be pótfelvételin a jelentkezést. Úgy látszik ezen az oldalon nem lehet ma jót szólni. :D
2020. máj. 4. 10:49
 9/25 anonim ***** válasza:
96%
akkor mi akadályoz meg? igaz nem olvastam az egészet végig csak bele-bele olvasgattam. anyukáddal ne törődj, majd beletörődik. a te életedet neked kell élni. ha az a helyzet hogy olyan helyen vagy, ahol szivatnak akkor nyilván gondolkodás nélkül lehet váltani. tényleg csak pénz kérdése, ha van tartalék stb és nem sajnálod simán meg kell lépni :D
2020. máj. 4. 10:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/25 anonim ***** válasza:
13%

Kérdező, ha mindent támadásnak veszel, nehezen kapsz jó válaszokat. Rákérdeztünk azokra a részeire a sztorinak, amikről nem írtál, viszont szempomtok lehetnek a döntésben és az anyukáddal való tárgyalásban, erre rögtön megsértődsz és felháborodsz. Így milyen választ vársz?


Úgy látom, mindent kitaláltál, menjél, ne törődj senkivel. Tessék, ezt a választ akartad olvasni nyilván.

2020. máj. 4. 10:57
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!