Anyám ki akar dobni otthonról, hogy akadályozzam meg?
Sziasztok, a 20 éves Martin vagyok. Úgy tűnik a történetem végére értem, köszönöm szépen az eddigi támogatásokat, de ennyi volt. Azért kiírom, hátha tudtok segíteni evvel.
Nagy stressz van itthon a karantén eleje óta, főleg az online oktatás kicsinál minket. Napok óta azt hallgatom, hogy ki leszek tagadva, mehetek világgá. A lényeg, amíg én kint levegőztem addig húgom akkorát vert anyám kezére, hogy valószínűleg megrepedt vagy eltörhetett. Anyám a padlón feküdt kezében a fájdalomcsillapítókrémmel, ami ilyen ázsiai szuperkenőcs. Majd amikor bejöttem a lakásba, láttam a tragédiát. Szaladtam megverni húgomat, de ő egy ceruzát állított az alkaromba, azóta is brutálisan fáj és anyám keze is fáj. A lényeg hogy anyám megtagadta hogy mentőt hívjak vagy hívjam apámat, és ő erre üvöltve kiabált velem, hogy kiteszi a szűrömet ha elveszik a gyereket tőlem. Lelki terrort kaptam ma is, hogy csomagolhatok, ha bárhova kimerem tenni a történteket vagy bárki megtudja mi történt, elég hogy a szomszédok végighallgatták ezt az 1 órás cirkuszt és nem hívnak rendőrt (amúgy soha nem hívnak, pedig rendesen áthallatszik panelban). Közelít a 10 éves húgom súlya anyáméhoz (már rég 80 kiló körül mozog húgom) és mostmár egyre gyakrabb hoy fizikálisan megtámadja anyámat egyre brutálisabban. A pulzusom 300-on ver minden nap, mert a hangja is fülsüketítő már húgomnak, minden ellen tiltakozik és üt. Mivel vállalom a kockázatot, hogy kitesznek, így kiírtam a kérdést, össz vagyonom 20 ezer forint, azzal hátha elélek az utcán pár napig, ha kitesznek ezután. Dolgozni nem dolgzom, egyetemista vagyok. De mit tegyek, hogy ne dobjon ki anyám és a helyzetet tudjam javítani?
Hát ne haragudj, de te egy szerencsétlen, mazochista ökör vagy. 6 éve húzod és tűröd ezt a dolgot, ki írtál már 1000 kérdést, és még mindig otthon ülsz és nyavalyogsz, ahelyett, hogy vennél fel diákhitelt, vagy halasztanál 1 évet, elmennél dolgozni, és rendbe raknád az életedet, a nyugalmadat.
Normális emberek, már rég elhúztak volna onnan, ahogy én is megtettem nő létemre, pár éve, a szexuálisan bántalmazó apám elől, kicsit félre raktam az egyetemet, elmentem dolgozni, elköltöztem, és akkor kezdtem bele újra az egyetemre, mikor már volt lakhatásom, nyugalmam, félretett pénzem.
Még érdemled a sorsod. Nem teszt el semmit, csak nyavalyogsz.
Majdnem megöltek?? Milyen suttyó egyetemre jársz, miez, miskolc?
Bizony általad amortizálódik minden használati tárgy is egy kicsit jobban, havi 30-40 a kajád(férfiaknak több) több víz fogy, többet kell felmelegíteni, úgyhogy vagy áram vagy gáz fogy, de a legnagyobb támogatás, hogy a napi jelenléted elviselik a házban, alkalmazkodnak hozzád, takarítanak is, csendesebben szexelnek meg mittudomén, ilyesmik. Ne érezd semminek, hogy otthon lakhatsz.
1. "Laktam kollégiumban, maradjunk annyiban hogy akkor mentem el onnan, amikor majdnem megöltek már ötödjére." Az ilyent jelenteni kell (koliigazgató+rendőrség). Ha ezt nem tetted, akkor végletesen akaratgyenge vagy, és emiatt menthetetlen.
2. Vissza kell menned a kollégiumba vagy lakótársakkal összeköltözni. Igényelni szociális támogatást, apádtól pénzt, anyádtól a rád eső kajapénzhányadot. Diákmunkázni is kell vagy akár átmenni levelezőre és napi 8 órában dolgozni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!