Jogosan akadtam ki amiért beszóltak hogy rosszul vezetek? 17/L
Szóval neki mentél a kerítésnek, és még te vagy sértődve, hogy szóvá tették....
Nem, nem jogos a kiakadásod.
Szerintem vond le a következtetést, hogy őket nem kéne autóval szállítanod, pláne nem az ő (számodra szokatlan) autójukkal.
Én elhiszem, hogy kellemetlen hallgatni, ahogy okoskodnak az autóban, meg belepofáznak a vezetésbe, és hogy ettől ideges vagy és könnyebben hibázol. De ne feledd, hogy a jog (vagyis a KRESZ) szerint te vagy a felelős, ha valaminek nekimész. Akkor is, ha ők idegesítettek, akkor is, ha erőszakosan vettek rá arra, hogy az ő autójukat vezesd.
Szóval, ha hazavitted őket, akkor mondd meg, hogy ezután őket nem viszed inni, pláne nem az ő autójukkal. Kizárólag a magad autóját vagy hajlandó vezetni.
Ők meg oldják meg az ivászatra utazást, ahogy akarják. Ehhez keményen tartsd magad akkor is, ha legközelebb majd erőszakosan megint erre akarnak rávenni.
És higgadj le, örülj, hogy nagyobb baj nem történt.
Az autónak semmi baja nem lett de még a kerítésen is alig látszik valami.
Azért ebben hadd kételkedjek, ha a kerítésen látszik, akkor annak bizony nyoma van az autón is.
“ Gondolom az 1,3 válaszoló szereti ha ugatnak neki. Ilyen egy igazi, tirpák, gyökér troll”
Én normális hangnemben írtam meg a véleményem, és egy rossz szót nem írtam a kérdezőre, ha nem értetetek egyet, hát van ilyen. Lehet anyád téged arra tanított, hogy egyből személyeskedj, ha valami nem tetszik, de engem nem :) és innentől kezdve nem is érdekel a véleményed :)
Tényleg borzasztó idegesítő, ha vezetés közben egyfolytában beszólnak valamiért. Semmi haszna nincsen, csak annyi, hogy a tapasztaltabb sofőr az "uralma" alatt tartja a kezdőt. Nyilván ez nem vonatkozik a tanács jellegű hasznos útmutatásokra. Ebben teljesen igazad van.
Abban viszont nem osztom a véleményed, hogy azért tolattál neki, mert ott a tesód nagy feje. :) Ha a szikrázó napsütés miatt elsodorsz magaddal egy kerékpárost magad előtt, vagy nekimész egy másik kocsinak, akkor sem a napsütés lesz a hibás. :)
A parkolást pedig gyakorolni, gyakorolni, gyakorolni kell. Senki nem született kormánnyal a kezében, így ahogy a többi manővert is, a parkolást is csak gyakorlattal lehet jól megtanulni.
Nyilván észrevetted már az életben (akár iskolában, sportban vagy munkahelyen), hogy aki kezdő, bénácska, tapasztalatlan egy adott témában, az kipécézik és gúnyolják. Ez a jelenség testvérek között a legelfogadottabb, de, úgy gondolom csak addig a határig, míg mind a két fél poénnak fogja azt fel. Nyilván egy munkahelyi környezetben ez más, a főnök majd kegyetlenül is beolvas, ha éppen úgy gondolja... (lásd. az első mondatomba leírt hatalomvágy, "uralom").
Egy köszönömöt azért megérdemeltél volna, valóban. :)
22/f
"De ő az ő hibájuk volt az egész mert csesztettek folyamatosan."
Te ült a volán mögött, ez nem kifogás, viszont lehetnének megértőbbek, hiszen kezdő vezető vagy ők meg profik.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!