Anyánk a húgomat magához akarja láncolni! Miért teszi ezt?
Soha nem voltak annyira jóban, a húgom a velünk lakó anyai nagymamánkat szereti a legjobban, az ő kis klónja, külsőleg, viselkedésileg, még együtt is dolgoztak. A nagyinak külön bejáratú házrész lett építve, 3 szoba, külön bejárat. A húgom már 7 évesen oda költözött és bömbölt ha visszahozták közénk. 22 éves koráig ott is lakott amíg férjhez nem ment, akkor 2 várossal messzebb vettek házat.
Az első gyereke 3 éves kora után visszament dolgozni (a nagyi közben nyugdíjba ment és elköltözött a balatoni kisházába). Hamar jött a második gyerek. Az anyánk aztán kitalálta, hogy két gyerekkel nem lehet elbírni, így amíg nem lesznek ovisok, addig minden nap menjen el hozzájuk napközben velük. Ez így is ment amíg ovis lett mindkettő. Közben is amikor tudta akadályozta az ovit (hallotta telefonon hogy beteg a gyerek és inkább ne menjen oviba, vigye el hozzá - nem volt beteg!) Amikor iskolások lettek, nem volt indok hogy hozzá járjanak napközben. Erre kitalálta, hogy 3 millió forintból átalakítják a régi nagyiféle házrészt és ott lesz vállalkozó. Rábeszélte, hogy a gyerekek is az ő városába járjanak iskolába, így ő tudja elhozni őket.
Most ott tartanak hogy minden nap oda utazgat a húgom az anyákhoz, ott dolgozik valamit (alig van bevétele!) majd hazamennek 20 kilométerre. Anyánk azt akarta hogy ott lakjanak tőle nem messze de a férj szándékosan vett egy telket messzebb. Szerintem ez a bosszú miatta. Anyánk megmutatta, hogy az van amit ő akar. A húgom azóta teljesen a befolyása alá került, mindent megcsinál helyette, szinte helyette is beszél! Nincs már önálló személyisége.
Hogyan lehetne megmenteni, észhez téríteni? Miért csinálja ezt az anyánk amikor mindig is haragudott rá a nagyi miatti viszonya miatt? Annyira belefolyott az életükbe, hogy másról se tud beszélni, úgy csinál mintha az unokái az ő gyerekei lennének. Kisfiamnak és kislányomnak is hívja őket. Sokszor véletlenül anyunak hívják a gyerekek, akkor mosolyog, hogy végülis ő volt velük a legtöbbet, ő nevelte fel őket.
Szerintem anyánk megbolondult! A húgom férjével kéne szerintem felvenni a kapcsolatot. Most a koronavíruskor is pont ott voltak hárman nála amikor indult és a “biztonság kedvéért” kitalálta anyánk hogy nem mehetnek haza, mert baj lesz belőle, amíg le nem cseng, addig maradjanak náluk. Ennek lassan 2 hónapja. A férj meg egyedül otthon és anyánk tömi a fejüket, csak hogy ott legyenek nála.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Okos volt a férj, hogy nem az Anyós mellé költözött... de nem elég messze... :(
Ismerek ilyet, de sajnos nem nagyon lehet leválasztani... illetve, amiről én tudok, az megoldódott a természet közbeszólásával, de az meg ugye nem opció...
Pedig a karantèn pont jól jött volna, h leválljon...
A húgod valószínűleg hiányolja az anyai szeretetet, mert eddig a nagyival volt, az anyad pedig rajott, h mar nincs gyereke, de ott vannak az unokak...
Sok sikert hozza. A sogoroddal beszeljetek valamit, egyedul tuti nem fog menni... :(
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Ilyen típusú kérdés tömegével van, csak ott "anyuci pici fia" a probléma. Ez a női verzió.
Talán most pótolják az elmaradt anya-gyerek szeretetet. Szegény férj!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!