Milyen egy hirtelen haragú apával felnőni?

Én ilyen apa mellett nőttem fel. Amúgy pl. a munkahelyén imádták, mert tök jó fej, a szomszédaink is szerették, barátaim, osztálytársaim is (egyszer még osztálykirándulásra is eljött, mint kísérő szülő). Szóval alapból jó fej, beszédes, társasági.

Amúgy meg kb. egy nap négyszer-ötször eldurrant az agya. Nagyon hirtelen, és bármitől. Egy politikai hírtől a rádióban, de bármi mástól is.

Nem volt jó mellette felnőni, így utólag. És nem véletlen, hogy olyan pasit választottam férjemül, aki halk szavú, sosem fortyan, és fát lehet vágni a hátán. Élhetőbb vele az élet ezerszer.

apam egy tekintelyelvu, uvoltozos ember, aki ellentmondott neki, azzal vadember modjara magabol kikelve uvoltott (gyerekeivel es anyossal ugyan ugy mint a pincerrel es a kasszas csajjal).

az eredmenye hogy mindharom gyereke serult lett valamilyen szinten, en mar anyammal elek, de amikor meglatogatom, 18 eves “felnott” letemre szorongok egesz nap, es a szobambol hallgatom hogy vajon epp miert fog kitorni.

ennek ellenere nem mondhatom hogy rossz apa, mert nem az, mindent megtesz ertunk, de nem tudja kezelni az indulatait, es ez minden kapcsolatat tonkretette az eleteben.

"A legjobban az a valasz tetszett, hogy utana tisztazzuk a gyerekkel, "

Oké, de MIT tisztázol a gyerekkel? Azt, hogy apának indulatkezelési problémái vannak? Azt, hogy apa nem úgy gondolta? Azt, hogy apa nem gondolta komolyan? És egy nap hányszor, vagy egy héten hányszor? El ne hidd, hogy ez megoldás lehet.

Még annyit, hogy apám ilyen indulat terén egyre rosszabb lett, hatvan éves kora körül leukémiás lett. Nővérem akkor 3 éves gyereke elég sokat volt ott anyuéknál (nővérem akkor vált, közben karriert épített, nem volt egyszerű, mindegy is, sokat volt anyáméknál a gyerek). Apám valahogy a betegségét is indulatosan fogta fel. Emellett ugye nyilván rossz volt a közérzete fizikailag is, és még a kisgyerek is ott nyivákolt. Apunak párszor eldurrant az agya, mondta egy-egy hisztinél (elég hisztis volt a kissrác), hogy "kiváglak az udvarra", vagy "kettéhasítlak". Gyerek akkor meredt szemmel nézett. Anyu pedig lényegében állandóan az apám dolgát magyarázta a kicsinek: Tudod, a papa viccelt. Tudod, a papa nem gondolta komolyan. Tudod, a papa egy nagyon vicces ember.

Csak azt akarom kihozni belőle, hogy ez a minden egyes agy eldurranás utáni "magyarázzuk meg a gyereknek" figura szerintem nem megoldás.

Kötelességed a gyerek apját valamilyen "terápia" keretében normálisabb viselkedés irányába neveltetni önmaga által! Ez a gyerek érdeke és most még nem látja a férjed, de neki is jobb lesz. Én pszichoterápiára és tánctanfolyamra járok. Sokat segít. Számos pozitív visszajelzés van, de még csak félúton vagyok.

"Én megtanultam kezelni, ha ércesebben szól valamiért, akkor megkérem, hogy fusson neki mégegyszer." Ez csak félsiker! Itt nem szabad megállnod, hanem neki is meg kell tanulnia ezen túllépni. Pszichoterápia nélkül vagy azzal! Ez majdnem bizonyosan tanult minta nála.

"De félek, hogy a gyerekünk sérülhet ebben." Fog is. A kérdés csak a mérték.

"A munkahelyén sok a gyerek és imádják, mert nagyon tud bohóckodni és rendkívül ötletes játékokat talál ki." Mi a munkája? Megtanulta, hogy ott másként kell viselkedni, mások a munkájával kapcsolatos elvárások, míg otthon nem kell annyi kontroll, adhatja az igazi önmagát.

"Van itt olyan, aki ilyen apával nőtt fel?" Apám alapvetően a lassú víz partot sem mos, Pató Pál és halkszavú volt. De amikor valami nem tetszett neki, akkor nagyon hamar haragra gerjedt. Nem is feltétlenül én voltam a harag kiváltója, de tkp. rajtam csattant. Ha szerelni kellett vele, akkor a leggyakoribb mondatok: A k.u.r.v.a isten b@ßa meg! Egy zsák sz.a.rért! (Ez általában akkor, ha kérdeztem valamit, hogy miért ... ?) Add már ...! (Ha nem tudtam, mi az, hol van.) Máig irtózok minden szereléstől.

"Milyen érzésekkel gondolsz rá?"

Rossz érzésekkel.

1. A hirtelen haragú emberek kicsit ma is megijesztenek. Igyekszek elfojtani a hasonló attitűdjeimet. Észrevettem, hogy sok olyan helyzetben (ágysarkába rúgás stb.), amin faterom sokáig dühöngött, pillanatok alatt (néha csak perceken belül) lesöpröm.

2. Sosem hiszem el, hogy úgy igazán megfelelek, elfogadnak.

3. De részben(!) ezek miatt kialakult bennem egyfajta kegyetlenség az emberekkel szemben, ha nem azt teszik, "ami célszerű lenne": ha valamelyik barom nem képes nem a villamosajtóba állni, szinte sosem kérem meg, hogy álljon félre, hanem letolom fizikailag, hogy megtanulhassa, észrevehesse fizikailag, mi a teendője.

Hát pedig az utána tisztázzuk a gyerekkel-es válasz volt a legrosszabb válasz, nem véletlenül lett lepontozva! Te óriási tévedésben vagy, ha azt hiszed,hogy ez a megoldás! Hogy leordítjuk a gyerek fejét, majd bájcmosollyal közöljük, hogy bocsika, apuci elvesztette a fejét! Ne gondold már, hogy ez így jó!

Téged behálózott egy bántalmazó nárcisztikus agresszor! Lila ködben vagy! És egyszercsak azon veszed észre magad, hogy téged is bánt. Te tudod, hogy jó apa lenne. Mi meg tudjuk, hogy életveszélyes apa lenne. Ilyen nincs, hogy egy felnőtt egészséges ember nem tud uralkodni az indulatain! Ha nem tud, akkor mentálisan beteg, és tilos családot alapítania. Jár terápiára? És van eredmény? Tényleg jár?