Miért ilyen édesanyám?

Tisztában vagyok vele, hogy anyukámnak nem volt könnyű gyermekkora. Sokszor gondolkoztam rajta, hogy ezért ilyen. Édesapámmal elváltak amikor kicsi voltam, kb 2 éves korom óta van velünk nevelő apukám. Minden hétvégén balhék voltak, folyton kiabált. Ezt akkor betudtam annak, hogy biztos valami rosszat csináltam. Öt éve született egy öcsém, rengeteget vigyáztam rá, suli előtt is én pelenkáztam át, ez középiskolában volt. Városi gimibe jártam, nem maradhattam órák után a barátaimmal, 4 év alatt egyszer mehettem el moziba velük. Ha rosszabb jegyet hoztam, mint 4-es akkor már ment a balhé. Elkerültem egyetemre, nem maradhattam ott hétvégére, csak ha dolgoznom kellett, akkor is csak nagy hisztik árán. Most van egy kapcsolatom, a távoktatás miatt megbeszéltünk, hogy páromnál maradok ameddig az óráim vannak, és hétvégén hazajövünk.

Persze ez sem tetszik neki túlzottan. Ha leülünk beszélgetni csak panaszkodik, meghallgatjuk majd amint elkezdenénk mi mesélni neki azonnal visszavált az ő 'problémáira'. Persze, nyilván meghallgatom, mert ez is a dolgom, de ő soha nem kérdezi meg, hogy velem mi a helyzet, hogy vagyok, rendben vagyok-e. Egyszerűen nem lehet vele beszélni, és ugyan ezt mondja nevelő apukám is. Nem egyszer megkaptuk már, hogy takarodjunk el máshová lakni, mert őt semmibe vesszük. Amikor itthon vagyunk mindig azt lessük, hogy ő mit mond, mit kell segíteni. Amikor este végre lefeküdnék sorozatot nézni akkor szól, hogy vigyek neki oda inni, halkítsak neki a tv-n stb... Mindig azt mondja, hogy azért nincs ideje az öcsémmel foglalkozni, mert mi semmit nem segítünk neki, de amikor nem csinál semmit akkor egy-két órán keresztül ül, telefonál és az öcsémmel pedig mi vagyunk. Szóval ha van ideje rá, akkor sincs. Akárhányszor és akárhonnan jövök haza már gyomorgörcsöm van induláskor, hogy most mi nem lesz jó neki. Párom azt mondogatja, hogy beszéljek vele, vagy amikor úgy beszél velem mint egy kutyával a telefonban akkor ne jöjjünk haza, maradjunk nála hétvégén. Rengetegszer gondolkoztam ezen már én is, de egyszerűen nem merem megtenni. Beszélni már próbáltunk vele, de akkor elkezdett üvöltözni, hogy persze ő a sz@r anya, ő semmit nem csinál jól.

A költözés opció lenne, ha nem az lenne bennem, hogy ezzel hátbaszúrom, mert ő mindent megtett azért hogy tető legyen a fejem felett. Úgy érzem nem tudnám ezt megenni vele.

Bármilyen tanácsot szívesen fogadnék, mert úgy érzem, hogy nem bírom már tovább. Mire rászántam magam, hogy elmegyek a suli pszichológushoz, jött ez az egész koronavírus és nincs rá lehetőségem.

21/L