A gyerek és a mostohaszülő között milyen gyakran van komolyabb konfliktus?

Amit erre mondani lehet, az csak annyi, hogy minden eset más.

Sok függ a gyerektöl és a nevelöszülötöl, a család többi tagjától meg egyebektöl.

Ha nem jönnek ki, akkor soha nem egyik a "hibás", elgfelejbb a körülmények miatt van gond.

A kisgyerekkel az a probléma, hogy ha az eredeti család tagjai elkezdik piszkálni, rosszab mondani az anyáról/apáról (akivel él), az teljesen tönkreteheti a kapcsolatot vele meg a szül párjával.

Ha nem müködik a dolog, érdemes családterápiára menni, egy szakember ugyanis meg tudja keresni a probléma okát, és tud tippeket adni a változtatásra.

Az a kérdés, hogy mi miatt nem jönnek ki jól!

A szülőnek a gyerek érdeke kell, hogy legyen az első, de csak ő tudja felmérni, hogy ezek milyen ellentétek, és ki miben hibás.

Könnyen lehet, hogy a kicsi betolakodóként tekint a mostohára, főleg ha az számára túl hamar került be a családi képbe. Akkor nem lesz jó a mostoha, akár van rajta sapka, akár nincs...

De az is lehet, hogy a mostoha is belül ellenszenvet érez a gyerek iránt. Ezt a gyerekek megérzik, ha jól van palástolva, akkor is.

Vajon nálatok mi lehet a helyzet háttere?

Miért kell, hogy bárki terrorizálja a másikat? Azért a mesebeli mostoha-dolog nem túl gyakori, ha már valaki terrorizálja a másikat, ott nagyok a bajok.

Sokan vannak a környezetemben ahol "mostohaszülők" lettek, és mind sajátként szereti a gyereket.

6-7 éves még annyira kicsike, hogy nem igazán lehet ő a hibás, nyilván a szülőnek kell okosabbnak, megértőbbnek, empatikusabbnak lenni, még ha problémás is a gyerkőc, látnia kell, hogy ha nem viselkedik jól, akkor mi van emögött. Ugyanezt mondanám még 12 évesen is. Ha van mostohája, akkor gondolom elég sok dolog történt már a kis életében. Partnernek kell lenni ennek a feloldozásában, és biztonságot, stabilitást teremteni neki. Akkor is, ha látszólag ezt nem akarja, és semmiképp sem bántani.

Sajnos a kapcsolatnál egy gyermek fontosabb, aki egy életre szóló döntés, akiért örökké felelősséggel tartozunk. Ha az ő élete egyértelműen jobb lesz a szakítástól, akkor ez kötelesség. A folyamatos konfliktus szorongást, pánikbetegséget, egyéb mentális betegséget okoz, csapongó tinikort, rossz tanulmányi teljesítményt, ezáltal rossz életpályát okozhat. És ki a fene akar annyira rossz légkörben élni?

Plusz, én nem tudnék szeretni páromként egy olyan embert, aki nem tudja szeretni a saját gyerekemet, még ha mástól is van, valahogy összetörnék teljesen, a gyerek hozzám tartozik, ez az én kis csomagom, ketten vagyunk egyek, ha nem tudja szeretni, akkor fel is út, le is út, bármennyire is szomorú.

Mi az hogy az eredeti szülő lemond a gyerekről? Miért? Hogy legyen párja? Ez ugye csak vicc? Azért a gyerek nem egy zsák szemét.

Látatlanban is végtelenül sajnálom ezt a gyereket, ha gondolod írj egy kicsit részletesebben az életetekről, hátha jobban látjuk a helyzetet.